Kizárta soraiból a Jobbik Varga-Damm Andreát, aki a tavaszi parlamenti ciklusban lépett ki az ellenzéki párt parlamenti frakciójából. Ezt a politikus közölte pénteken, egy más témában tartott sajtótájékoztatóján.
A frakcióból nemrég kilépett korábbi két érintettről mindössze annyit árult el: "Farkas Gergelyt egyszer sem zárták ki, de Sneider Tamást kétszer" is.
Zoom
Vadai Jobbik-tagsága ellen valahogy így tiltakozott volna, ha a jákobinusok nem ebrudalják ki
Varga-Damm Andrea elmondta: kizárásáról a múlt héten kapott levelet, amelyet senki nem írt alá.
"Tárgyalást nem tartottak, nem akartak a szemembe nézni, a gyávaság útját választották a párt vezető tisztségviselői" - közölte.
A döntés ellen nem fellebbez, mivel az elmúlt hét eseményei számára azt bizonyították, hogy a Jobbik teljes mértékben elvesztette értékorientáltságát.
Zoom
Az "igazi jobbikosok" miatt kesergő Varga-Damm értékorientáltsága jól látszik ezen a képen ("ügyek mentén"), de Jakabék még számára is túl proletárpártot csináltak a Jobbikból - de persze ő a Gyurcsányék fémjelezte összefogás sikerét félti ettől
"Hogy már a Párbeszédből importálnak tagokat, hogy azt lehessen mondani: tagsága van a pártnak, hogy a VII. kerületben igazi jobbikosokat fosztanak meg tisztségüktől és ejtőernyősöknek adják át a pozíciójukat, azt jelenti, hogy már nincs jobbikos küldetés" - mondta Varga-Damm Andrea, hozzátéve: mindezt árulásnak tartja.
Emlékeztetett: a Jobbik alapszabálya előírja, hogy volt MSZP-, SZDSZ- vagy MDF-tagok nem lehetnek a párt tagjai, a Párbeszéd pedig az MSZP listájáról jutott a parlamentbe.
A Jobbik frakciójából idén kilépett öt képviselő esetleges platformjának kialakításáról annyit közölt, hogy tárgyalások zajlanak, ígérni azonban egyelőre semmit nem tud.
(MTI)
Kapcsolódó: