A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 275 millió forintos bírságot szabott ki U. Attilára jogosulatlan pénzgyűjtés miatt, megtiltotta a tevékenység folytatását, és 500 millió forint befektetői pénzt zárolt - közölte a jegybank csütörtökön az MTI-vel.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból indított piacfelügyeleti eljárást annak megállapítására, hogy a budapesti U. Attila végzett-e üzletszerűen jegybanki engedélyhez kötött betétgyűjtést.
A vizsgálat igazolta a gyanút, U. Attila a Fireflies nemzetközi szállásközvetítői értékesítési rendszer termékeinek továbbértékesítésére hivatkozva számos magyarországi befektetőtől milliárdos nagyságrendű összegben vett át pénzt, és 2-3 hónap alatt 18 százalékos hozammal megnövelt garantált visszafizetést ígért.
A felügyeleti eljárás során megállapították, hogy a valóságban U. Attila a számára átadott összegekkel nem végzett semmiféle kereskedelmi tevékenységet, időlegesen hatékonyan hitette el a befektetőkkel, hogy az által ígért ügyletek valóban megtörténtek.
Az MNB közölte, hogy a befektetők számára figyelmeztetést is tett közzé honlapján, zároltatta a magánszemély bankszámláját, a zárolt összeget, illetve a vizsgálatának helyszíni ellenőrzése alkalmával zár alá vett, csaknem félmilliárd forintnyi készpénzt átadta a nyomozó hatóságnak.
A jegybank több bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ügyben, és javasolja, hogy a károsult ügyfelek mielőbb jelentsék be polgári jogi igényüket az BRFK-nál.