Lemondanak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetői és szenátusa, mivel az intézmény fenntartását keddtől átvevő alapítvány "minden alapvető jogkörétől megfosztotta" - közölték az SZFE rektorhelyettesei az egyetem hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
"Tekintettel arra, hogy csakis vállalhatatlan kompromisszumok árán tarthatná fenn az önálló vezetés látszatát", keddi hatállyal "kénytelen lemondani" vezetői pozíciójáról Upor László rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes, Novák Eszter oktatási rektorhelyettes, Németh Gábor rektori tanácsadó, Bagossy László, az SZFE Színházi Intézetének vezetője, Balázs Gábor, az SZFE Film- és Médiaintézetének vezetője, valamint az egyetem szenátusának valamennyi választott tagja - közölte Upor László.
Gáspár Máté, az SZFE Elméleti és Művészetközvetítői Intézet vezetője már korábban bejelentette lemondását.
Upor László közölte: az intézmény távozó vezetői mindaddig nem vállalnak az egyetemen vezetői feladatokat, ameddig annak önrendelkezése helyre nem áll.
Frissítés: Vidnyánszky: végig azt hittem, tudunk együtt dolgozni
Végig azt hittem, hogy tudunk együtt dolgozni - ezt mondta az M5 Híradónak Vidnyánszky Attila azután, hogy kiderült: a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetősége és a szenátus is lemond szeptember elsejei hatállyal a tisztségről.
A Nemzeti Színház főigazgatóját a közelmúltban nevezték ki a Színház- és Filmművészeti Egyetemet szeptember 1-től fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének. Vidnyánszky Attila azt mondta az M5 Híradónak, hogy amint megkapják a hivatalos dokumentumokat, a testület dönt az új vezetőség felállításáról.
"Én attól félek, hogy ezt a döntést ők már jóval korábban meghozták" - mondta Vidnyánszky Attila. Úgy vélte hogy szerinte ehhez főként az intézmény szervezeti és működési szabályzatával (szmsz) kapcsolatos viták vezettek.
Az egyetem által összeállított szmsz a változatlanságról szól, a bebetonozásáról annak, ami van. Mi egy olyan szmsz-t raktunk össze és jeleztük, hogy ez fog működni, e mentén fogunk létezni 1-jétől, amely biztosította volna azt és biztosítja, hogy elinduljanak azok a változások, amelyeket szükségesnek tartunk. Ilyen változások például egy új campus létrehozása, valamint az, hogy nemzetközivé váljon az oktatás a színművészeti egyetemen - tette hozzá Vidnyánszky Attila.
Az egyetem vezetői arról beszéltek hétfőn, hogy a párbeszédnélküliség miatt kényszerültek a lemondásra. Vidnyánszky Attila azonban emlékeztetett arra, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium augusztus 27-re összehívott egy találkozót, amelyen az egyetem részéről nem jelent meg egyetlen képviselő sem.
"Egy nagyon jó alkalom lett volna ahhoz, hogy találkozzunk, megbeszéljük, végiggondoljuk azt, hogy melyek a következő napok, hetek, hónapok teendői. Nem jöttek el. Sem az egyetem vezetése nem jelent meg, sem a diákönkormányzat vezetése" - jelentette ki.
A Nemzeti Színház vezérigazgatója hozzátette: a következő napokban döntenek az új vezetőségről, hogy az egyetem a továbbiakban is biztonságosan tudjon működni.
(MTI)