Jákob Petiék főnöke valószínűleg a tegnap napvilágot látott Závecz-felmérésre célzott, eszerint a Fidesz augusztusban a parlamenti ciklus legmagasabb támogatottsági arányát érte el, a teljes népességen beül 36 százalékot, azóta azonban minden hónapban veszített egy kicsit a táborából, október és november között 1 százalékpontot – legalábbis ez derül ki a ZRI Závecz Research Intézet 24.hu-nak elküldött kutatásából.
Ettől még a pártok támogatottságának versenyében bőven vezet a Fidesz a választókorú népesség körében. A kormánypárt jelenleg 31 százalékon áll, de szeptemberben 34 százalékon voltak. A Fidesz-KDNP-t a Demokratikus Koalíció követi, Gyurcsány Ferencék az elmúlt negyedévben 10 százalékot értek el, most 11 százalékot.
A Momentum és a Jobbik versenye folytatódik a harmadik helyezésért, most azonos a támogatottságuk, 7-7 százalék. A Momentum tábora október óta minimálisan, 1 százalékponttal bővült, a Jobbiké nem változott. Az MSZP továbbra is 5 százalékon áll, az LMP és a Párbeszéd támogatottsága is ugyanakkora maradt, 2-2 százalékos. A Mi Hazánknak és a Kétfarkú Kutyapártnak októberben 2-2 százalékos volt a tábora, most 1-1 százalékosak. A pártnélküliek aránya 32 százalék.
Zoom
A biztos pártválasztók csoportjában a Fidesz 47 százalékos, a második helyen a DK áll, 17 százalékkal. A Momentumot az elkötelezett választók 11, a Jobbikot 10 százaléka támogatja. Az MSZP 7 százalékos az aktív szavazók körében, a Mi Hazánk, az LMP, a Kétfarkú Kutyapárt és a Párbeszéd 2-2 százalékot kapna.
Zoom
A ballib együttműködés felé billen az eredmény
A Závecz kutatásából kiderül az is, hogy ha csak a Fidesz-KDNP és a hat balliberális ellenzéki párt közös listája között lehetne választani, szoros verseny lenne.
Az augusztusi felmérésben a kormánypártra a választókorúak 39 százaléka, az ellenzékre 37 százalék szavazott. Ahogy akkor, most is kiélezett a párharc, az eredmények ezúttal a hatpárti együttműködés felé billennek: az ellenzéki lista mögé 37 százalék sorakozik fel, a kormánypártit 34 százalék támogatja. Egyéb pártlistákat is említettek, összesen 2 százaléknyian, jellemzően a Mi Hazánkét és a Kétfarkú Kutyapártét.
A kutatás rámutat arra is, hogy a közös lista aktivizálja a választókat, a sokpárti preferenciakérdéshez képest kevesebb a bizonytalan, passzív és titkolózó – 32 helyett 27 százalék.
Mint láthattuk, a pártpreferencia listán a Fidesz 31 százalékot kapott, ebben a ki-ki alapon történő versengésben ennél többet, 34 százalékot ér el. Ha a hat ellenzéki párt táborának méretét összeadjuk, akkor 34 százalékig jutunk, a párharcban viszont 37 százalék adná nekik a voksát. Tehát mindkét politikai erőnek sikerül újabb szavazókat magához vonzani. A Fidesz-KDNP listájához alapvetően a bizonytalanok csoportjából érkeznek új támogatók, más pártoktól csak szórványosan, alig érzékelhetően.
Amíg a Fidesz szavazói egy páros verseny esetében is teljes mértékben kiállnak pártjuk mellett, addig az ellenzéknél vannak lemorzsolódók. A DK-sok 96, a Momentumosok és a Párbeszédesek 94-94 százaléka, az MSZP-sek 92, az LMP-sek 90 százaléka a közös listának is szavazója marad. A Jobbik híveinél ez arány valamivel kisebb, 81 százalék. Mivel a Fidesz-KDNP listájának támogatói egy kicsivel aktívabbak, mint a közös ellenzéki listáé, ezért a biztos választók körében lényegében azonosak az eredmények: előbbi 49, utóbbi 50 százalékon áll.
A közös ellenzéki lista előnye leginkább a 60 évnél idősebbek és a budapestiek körében érzékelhető (43-32 illetve 45-35 százalék). A Fidesz-KDNP listának érdemi fölénye a szakmunkásképzőt, szakiskolát végzettek csoportjában és a községben élők körében van (39-31 illetve 37-27 százalék) - írják az elemzésben.