Több tévécsatorna (RTL, HBO, Comedy Central) mellett a Cinema City vagy a NetPincér is kiáll a kampány üzenete mellett. A Kreatív is csatlakozik a kezdeményezéshez - büszkélkedik honlapján a magazin.
Még novemberben indult A család az család kampány, amelyben szivárványszülők és szakértők (sic!) válaszoltak netes gyűlölködő vagy bántó kommentekre. A kampány célja az érzékenyítésen, a tévhitek eloszlatásán túl az (na persze... - a szerk.), hogy szélesebb körhöz is eljussanak az egyedülálló vagy azonos nemű, vagy fogalmazzunk úgy, nem a magyar Alkotmány (a nagybetűvel írandó neve valójában Alaptörvény, de ezzel sincsenek képben - a szerk.) szövegének „megfelelő” szülők problémái.
A Háttér Társaság és sok, a projektbe önként beszálló kreatív szakember által segített kampány végül akkora hullámokat vert, hogy a téma nem csak nagy elérésű influenszereknél jelent meg, de az RTL Magyarország csatornáinak reklámblokkjáig, majd újévi videójáig is eljutott.
 
 
„Eddig is elképesztő, hogy ez a kampány mennyi embert ért el, de szeretnénk folytatni, mert a témáról még beszélnünk kell, még sok emberhez kell eljutnunk. Ez nem csak pár hónapig aktuális ügy” – meséli az akció egyik kitalálója, egyben „arca”, Pál Márton, aki párjával (nem biztos, hogy ez a jó szó rá.. - a szerk) szintén örökbefogadó szülő.
A család az család kampány ugyanis folytatódik, ezúttal már márkák támogatásával, első körben több mint 40 brand csatlakozásával. Február 18-án ezért árasztják el a kampányhoz kapcsolódó tartalmak az akcióhoz csatlakozó márkák felületeit. De Pál Márton hangsúlyozza, hogy ebben az aktivitásban nincsenek szigorú irányelvek, mindenkitől csak annyit várnak el, hogyha csatlakozik az ügyhöz, azt a hozzá passzoló módon tegye meg.
„Eleinte a saját kapcsolatrendszerünket felhasználva kerestünk meg cégeket, de nagyon pozitív válaszok érkeztek olyan helyekről is, akikre teljesen ismeretlenül írtunk rá. Csatlakoztak nagy márkák, de a kis- és középvállalkozások köréből is nagyon sok pozitív visszajelzés jött. Ez óriási dolog, hiszen Magyarországon ez a téma azonnal politikai színezetet kap, holott ennek az ügynek normál esetben semmilyen politikai tartalma nincsen. Van, aki a logóját cseréli le, van, aki külön fotózással készül, szóval abszolút a márkákra bízzuk a részvétel formáját. Fontos az is, hogy ez nem egy exkluzív klub, csakúgy, mint a családok esetében, ide is várunk mindenkit - bárki csatlakozhat a kezdeményezéshez, akinek fontos a téma.”
A család az család üzenettel a februári akció után is találkozhatunk még többször is Pál Márton szerint, hiszen már előkészületben van több együttműködésük is.
Az eddig csatlakozó márkák
HBO, IKEA, Sziget, NetPincér, Cinema City, Joy, RTL Magyarország, Chezdodo, Nosalty, Glamour, Színes RTV, Marie Claire, Levi’s, L’Office, 360Bar, Fruccola, The Body Shop, MTV Hungary, Paramount Network, Comedy Central, Comedy Central Family, Humen, Liliputilove, Kioszk, Bábel étterem, Nyx, Fastbridge, Kristinus borbirtok, Panarom, Adrienne Feller, Franziska Organic, Gardrobemini, Lovebugvintage, Incababy, Herbarting, Adamo hinta, Pippadu, Centrum, Up Music Management, Share Now, Kreatív, DoraNatura, Anyaparadicsom, Mörk, Antonia Vai, Holland Nagykövetség, Pagony, Freyja - the croissant story
Cinema City Magyarország:
Zoom
Az HBO Go külön virtuális polccal készült. Ezen túl ma jelentették be, hogy március 11-én érkezik az Anyáim története című dokumentumfilm is, amely egy szivárványcsalád örökbefogadását kíséri végig.
Zoom
Comedy Central
"Mi hiszünk abban, hogy a család fogalma sokkal színesebb, mint azt néha gondoljuk."
Nők Lapja
Joy Magazin:
"A hamarosan megjelenő legújabb JOY magazinban megismerheted magyar szivárványcsaládok történetét, akikben annyi a különös, hogy nincs bennük semmi különös."
L'Office:
Zoom
IKEA
Freyja - the croissant story
Fastbridge:
"Az elmúlt hónapokban rájöttünk, hogy jó kampányok nemcsak irodákban és tárgyalókban születhetnek, hanem séta közben, vagy akár a kanapén is. Kiderült, hogy nem a helyszín a fontos, hanem az, hogy mennyire tesszük bele magunkat. Egy boldog gyerekhez sem az a “biztos recept”, hogy az évtizedek óta megszokott társadalmi keretek között neveljék. Hanem az, hogy szeressék. Anyu és apu. Anyu vagy apu. Anyuk vagy apuk."
Fleishman Hillard Café
"Hiszünk a sokszínűségben, az egyenlőségben és az egyszerű, őszinte kommunikáció erejében. Mi mindennap igyekszünk ezen értékek mentén dolgozni, így számunkra mi sem természetesebb annál, mint hogy #acsaládazcsalád."
Panarom
NetPincér: