Újabb hat anyag került fel a dizájnerdrogok immár több mint 300 vegyületcsoportot, szert és szervariánst tartalmazó tiltólistájára - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán.
Rétvári Bence a bejegyzésben közölte: a gyors reagálás azon kormányzati rendelet megalkotásának köszönhető, amely létrehozta az C-listaként emlegetett, törzsképleteket tartalmazó és folyamatosan frissülő jegyzéket. Emlékeztetett: az új pszichoaktív anyagok jegyzékét 2012-ben alkotta meg a kormány, válaszul a kábítószerpiac változásaira. Az elmúlt évtized eleje óta ugyanis - folytatta - a hagyományos szerek mellett egyre nagyobb mennyiségben jelentek meg Európa utcáin új szintetikus bódítóanyagok.
A Kábítószer és a Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA) legfrissebb jelentése szerint az elmúlt három évben hetente átlagosan egy új szert - 2019-ben például összesen 53-at - mutattak ki első alkalommal Európában. Ezek az úgynevezett dizájnerdrogok arról kapták a nevüket, hogy előállítóik a vegyületek apróbb módosítgatásaival, "átszerkesztésével" igyekeznek kijátszani a törvényeket - ismertette az államtitkár.
Felidézte, hogy a klasszikus drogszabályozás pontosan meghatározott és alapos kockázatelemzésen átesett anyagok tiltásán alapszik. A dizájnerdrogok kiszűréséért viszont gyorsabb és hatékonyabb megoldásra volt szükség; az így létrehozott, C-lista elnevezésű jegyzék folyamatosan frissül, ráadásul tartalmaz törzsképleteket, ami lehetővé teszi vegyületcsoportok teljes körű szabályozását.
Rétvári Bence kitért arra: a kábítószerekkel szembeni hatékony fellépés szándékával fogadta el az Országgyűlés Európa egyik legszigorúbb büntető törvénykönyvét. Az új jogszabályi környezet - amelynek megteremtését, mint hozzátette, a baloldal nem támogatta - lehetővé tette a dizájnerdrogok terjesztői elleni határozott fellépést.
Ez a számokban is megmutatkozik: 2016-ban például 219, 2019-ben viszont már 914 embert ítéltek el jogerősen új pszichoaktív anyagokkal visszaélés miatt - írta.
Kiemelte, hogy a kormány legalább akkora hangsúlyt fektet a megelőzésre, mint a büntetésre. Példaként említette, hogy az elmúlt években 6 milliárd forintot fordítottak a gyermek- és ifjúságpszichiátria, addiktológia és mentálhigiénés ellátórendszer infrastruktúrájának fejlesztésére, 2018 szeptemberétől pedig minden fiatalnak elérhetővé vált az iskolai szociális segítség.
Az államtitkár szerint a határozott fellépésnek köszönhető, hogy az iskolásoknál 2015 óta csökkent az új pszichoaktív szerek fogyasztásának mértéke. Az olyan "klasszikus" drogok, mint a kannabisz tekintetében is kedvező változás történt - jegyezte meg.
A 16 éveseknél a marihuána úgynevezett életprevalencia-értéke - vagyis az addigi életük során az adott szert kipróbálók aránya - 2011-ben még csaknem 20 százalék volt, 2019-ben viszont már csak alig több mint 12,5. Ugyanebben a korosztályban tíz év alatt nagyjából megfeleződött az amfetaminnal, metamfetaminnal és crackkel kísérletezők száma - sorolta.
(MTI)