"Tegyen rendet a kormány az országban, számolja fel azokat a szegregátumokat, ahol gyakorlatilag no-go zónák alakultak ki, és vigye vissza a törvényes rendet a gettókba!" – mondta Toroczkai László annak kapcsán, hogy az ünnepek alatt több, cigányok lakta településen is tombolt a bűnözés. A Mi Hazánk elnöke leszögezte, amennyiben pártja a választóktól felhatalmazást kap, rendet fognak tenni az országban.
– Húsvétkor is tombolt a bűnözés Magyarországon, hiszen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, többségében cigányok lakta Porcsalmán, illetve a Fejér megyei, többségében szintén cigányok által lakott Sárkeresztúron is óriási verekedések robbantak ki, ebből kettő olyan volt, amely a fősodratú média hírei közé is bekerülhetett – jelentette ki Toroczkai László. A Mi Hazánk elnöke elmondta, hogy az egyik sárkeresztúri család úgy elverte a másik család egyik 16 éves gyermekét, hogy életveszélyes állapotban szállították a mentők a székesfehérvári kórházba az áldozatot. De, mint fogalmazott, Porcsalmán is súlyos összecsapások voltak cigány családok között, ott betört egy gyermeknek a koponyája is.
– Azt látjuk, hogy a magyar kormány nem tudja jelenleg fenntartani a rendet az országban, miközben a múltkori alkalommal, amikor sajtótájékoztatót tartottunk a Kossuth téren, akkor a rendőrök valószínűleg az Országgyűlés elnökének az utasítására engem vegzáltak – hívta fel a figyelmet Toroczkai.
A Mi Hazánk elnöke mindezt egészen elképesztőnek tartja, hogy egyszer elküldték a villamossín túloldalára, hogy az eredeti helyszínen nem tarthat sajtótájékoztatót, pedig közterületről van szó, aztán végül a villamossín túloldalán sem tarthatta meg, ugyanis odament hozzá féltucatnyi rendőr, és elterelték egy szomszédos utcába.
– Tehát úgy látszik, arra van rendőr, hogy vegzálják az igazságot kimondó ellenzéki politikusokat, de ahhoz nincs elég rendőr, kellő erő, politikai akarat, hogy rendet tegyenek vidéken, hogy fenntartsák a nyugalmat. De a legtöbb budapesti kerületben is azt tapasztaljuk, hogy a bűnözők szabadon tombolhatnak.
A Mi Hazánk ezért azt követeli a kormánytól, hogy tegyen rendet az országban, számolja fel azokat a szegregátumokat, ahol gyakorlatilag no-go zónák alakultak ki, és vigye vissza a törvényes rendet a gettókba. A Mi Hazánk, amennyiben a választópolgároktól felhatalmazást kap, akkor rendet fog tenni Magyarországon – zárta gondolatait.
(Magyar Jelen)