Mintegy 4,65 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a debreceni zsidónegyedet bemutató applikáció megvalósítására a Debreceni Zsidó Hitközség - jelentette be kedden a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
Szalay-Bobrovniczky Vince elmondta, hogy az alkalmazás megvalósításához nyújtott száz százalékos támogatás nagy előrelépés lehet a zsidó közösség életében, ahogy a Pásti utcai ortodox zsinagóga 2015-ös felújítása is jelentős mérföldkő volt.
Kiemelte, hogy a zsidó közösségeknek soha nem látott forrásokat nyújtott a magyar kormány az elmúlt 10 évben, például a zsidó temetők felújítására. Az informatikai fejlesztés újabb lehetőség a zsidóság életének, múltjának, kultúrájának, épített örökségének bemutatására - fejtette ki az államtitkár.
Barha Elek, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese arról beszélt, hogy az egyetem is hozzájárul a zsidó kulturális értékek bemutatásához: az oktatás részét képezi zsidó kultúra bemutatása, de konferenciákat is tartanak a témakörben.
Szabó György, a Magyar Zsidó Közalapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy Debrecen kiemelkedő szerepet tölt be a zsidóság életének, kultúrájának, történetének bemutatásában. A Széchenyi 2020 Program keretében megvalósuló projekt a debreceni zsidónegyedbe látogató turistáknak segít megérteni a negyed kultúráját.
Forisek Péter, az applikációt fejlesztő Innotourism Kft. tulajdonosa elmondta, hogy az alkalmazás jelenleg hét látványosságot mutat be. Az alkalmazás a turisztikai igények felmérését is szolgálja, de kvízjátékok is helyet kaptak benne - tette hozzá.
Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke azt emelte ki, hogy távlati céljuk egy emlékközpont létrehozása, melyhez ez az applikáció nagy mértékben hozzájárulhat. A veszélyhelyzet megszűntével pedig abban reménykedik, hogy újraindul a Debrecen-Tel-Aviv légijárat, s beindul a turizmus.
(MTI)