Az Európai Bizottság minden rendelkezésre álló eszközt felhasznál arra, hogy biztosítsa az európai uniós állampolgárok jogainak tiszteletben tartását, bárkik is legyenek azok, akárhol is éljenek az EU-n belül - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben szerdán, az iskolai szexuális felvilágosításra vonatkozó magyar törvénytervezetet kommentálva.
Zoom
Más témájú sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva a bizottsági elnök kijelentette: a tervezet "szégyenletes", mert egyértelműen diszkriminatív: "hátrányosan különböztet meg embereket a szexuális irányultságuk alapján. Ezáltal az alapvető uniós értékek megsértését is jelenti" - tette hozzá.
Ursula von der Leyen hangsúlyozta, hogy az EU nem enged az olyan elvekből, mint az emberi méltóság, az egyenlőség és az emberi jogok tiszteletben tartása.
"Olyan Európai Unióban hiszek, amely elfogadja a sokszínűséget (...), ahol azok lehetünk, akik vagyunk, és azt szerethetjük, akit csak akarunk" - fogalmazott.
Von der Leyen azt is elmondta: utasította a felelős biztosokat, hogy a törvény hatálybalépése előtt küldjenek levelet a magyar hatóságoknak, kifejezve az uniós bizottság jogi aggályait.
Orbán: "az állam aktívan védelmezi a homoszexuálisok jogait" - és persze "zsidó polgártársait" is
A gyermekek felvilágosítása mindenképp a szülőre tartozik, a pedofília elleni küzdelem viszont az állam feladata - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a dpa német hírügynökségnek.
A jelentés szerint a kormányfő kiemelte, hogy az állam kötelessége biztosítani a gyermekek testi épségének és mentális egészségének különleges védelmét. Magyarország ezzel a hozzáállással az "európai értékkánon és egy nyitott, toleráns Európai Unió közepén foglal helyet".
Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megtiltotta a müncheni Allianz Arena szivárványszínű díszkivilágítását a német és a magyar válogatott Európa-bajnoki mérkőzésének idejére, kijelentette: "nem állami döntés, hogy a szivárvány színeiben világít-e a müncheni labdarúgó-stadion vagy egy másik európai stadion". Hozzátette, hogy a szivárványszín Budapesten is "magától értetődő módon hozzátartozik az utcaképhez".
Hangsúlyozta, hogy míg a kommunizmus idején Magyarországon üldözték a homoszexuális embereket,
ma az állam nemcsak garantálja, hanem aktívan védelmezi is a homoszexuálisok jogait, hiszen az egyéni szabadság a legfőbb érték.
Mint mondta, biztosítani kell, hogy mindenki szabadon eldönthesse, hogyan él. Ez az alapkövetelmény "a diktatúra ellen vívott szabadságharcunk öröksége".
"Soha többé nem szabad korlátozni azt a szabadságot, amelyért 1989-ben mi magunk megharcoltunk"- jelentette ki Orbán Viktor.
Kifejtette, hogy "egy ideális, szabad világban" a nők korlátozás nélkül egyenrangúak a férfiakkal, nincs rasszizmus, antiszemitizmus és "homofóbia", a pedofíliát üldözik és a törvény legteljesebb szigorával büntetik, a kisebbségek teljes körű védelmét garantálja az állam, a kisebbségvédelmi törvények pedig a legszigorúbbak közé tartoznak a Európában.
Hozzátette:
Ahol ez az eszmény még nem valósult meg, ott a férfiaknak aktívan harcolniuk kell a nők egyenlő jogaiért, egy kereszténynek ki kell állnia az antiszemitizmus ellen, és meg kell védenie zsidó polgártársait, és egy heteroszexuális férfinak meg kell védenie a homoszexuálisokat a kirekesztéstől, a támadásoktól és a megkülönböztetéstől.
Frissítés: Orbán Viktor nyilatkozata:
Az Európai Bizottság elnökének közleménye szégyenletes, mert valótlan állításokra épül.
A nemrég elfogadott magyar törvénytervezet védi a gyermekek jogait, garantálja a szülők jogait, és nem vonatkozik a 18 éven felüliek szexuális orientációval kapcsolatos jogaira, így semmilyen diszkriminatív elemet nem tartalmaz.
A Bizottság elnökének közleménye szégyenletes, mert a magyar törvény az Európai Unió Alapjogi Chartájának 14. cikk (3) bekezdésén nyugszik.
A Bizottság elnökének közleménye szégyenletes, mert elfogulatlan vizsgálat nélkül tesz közzé elfogult, politikai véleményt.
(Kiadó: Miniszterelnöki Sajtóiroda)
2. frissítés: Merkel szerint is helytelen
Helytelennek nevezte az iskolai szexuális felvilágosítással kapcsolatos új magyar jogszabályt Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben a szövetségi parlamentben(Bundestag).
Zoom
A kormányfő az azonnali kérdések és válaszok órájában az AfD egy képviselője azon kérdésére, hogy támogatja-e a Magyarország szuverenitását megtámadó Európai Bizottság fellépését a törvény ügyében, elmondta, hogy helytelennek tartja a jogszabályt. Kijelentette:
nem fér össze a politikáról alkotott elképzelésemmel, hogy az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatát ugyan engedélyezik, de korlátozzák a felvilágosítást róla.
Egy ilyen korlátozás összefüggésben áll "az oktatás szabadságával is, és hasonló ügyekkel, és olyasvalami, amit politikailag elutasítok" - fejtette ki a magát kereszténydemokratának hazudó politikus.
Mint mondta, az Európai Bizottság önállóan dönt az esetleges kötelezettszegési eljárásokról, "mindenesetre én határozottan bírálom ezt a törvényt".
Megjegyezte, hogy "barátsággal viszonyul Magyarországhoz", de a "politikai nézeteltéréseket" megnevezi. "Egyébként Orbán Viktor nem olyan miniszterelnök, aki ne tenné meg ugyanezt a saját országáért" - mondta Angela Merkel.
3. frissítés: az alkancellár szerint teljességgel elfogadhatatlan
Olaf Scholz alkancellár, pénzügyminiszter - aki a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje a szeptemberi Bundestag-választáson - egy berlini miniszteri tájékoztatóján arra a kérdésre, hogy kancellárjelöltként miként értékeli "a magyar kormány LMBTIQ-ellenes törvényét", kijelentette, hogy "teljességgel elfogadhatatlanok a magyar kormány homoszexuálisok és mások elleni törvényei".
Hozzátette, hogy "az Európai Unió a liberális demokrácia értékeiből táplálkozó közösség", és tagjait éppen az köti össze, hogy kiállnak a demokráciáért, a jogállamiságért, és a kisebbségek védelméért és a társadalmi nyitottságért is. Kifejtette, hogy "a nyitott társadalom az Európai Unió modellje", az új magyar törvény pedig nem fér össze ezzel a modellel.
Ezért az Európai Uniónak fel kell lépnie a jogszabállyal szemben, "nekünk pedig világossá kell tennünk, hogy nem tarjuk elfogadhatónak". Világossá kell tenni azt is, hogy az ilyen törvények elutasítása a németországi és az európai politikai közmegegyezés része - mondta a szociáldemokrata politikus.
Arra a kérdésre, hogy német kormányfőként miként viszonyulna Orbán Viktorhoz mint magyar kormányfőhöz, azt mondta, hogy a konfliktusokat nem szabad szőnyeg alá söpörni, hanem felszínre kell hozni és meg kell vitatni. Így meg kell vitatni a nyitott társadalommal kapcsolatos kérdéseket is, méghozzá "világosan és pontosan".
Schiffer-bejegyzés: ezt nekünk kell megoldani
A pedofil-ellenes törvényhez illesztett kissé homofób módosító javaslatról két körben is leírtam a kritikámat: cinikusan megbélyegző, legalábbis a 14-18 éves korosztályt illetően indokolatlanul diszkriminatív, és a "homoszexualitás népszerűsítése" fordulat nem felel meg a normavilágosság követelményének.
Von Der Leyen uniós bizottsági elnök közleménye azonban tényleg több a soknál, azt írja: „Ez a magyar törvénytervezet szégyenletes. Nem csak szexuális irányultság alapján diszkriminál, hanem az EU alapvető értékeivel is szembe megy. Ebben nincs kompromisszum.”
Na most akkor lássuk azokat a híres európai értékeket, amikben nincsen kompromisszum. A derék, "alapvető értékekben" kompromisszumot nem ismerő német kormánypártok '89-'90-ben keblükre ölelték és rögtön az európai szalonokba vezették azokat a magyar posztkommunista vezetőket (és pártjukat), akiknek egyeduralma alatt a titkosszolgálat homoszexualitással zsarolt, tett tönkre embereket, homoszexuális kapcsolat miatt meghurcoltak embereket, homoszexuális egyesületet alapítani, felvonulást tartani nem lehetett.
Aztán a kilencvenes években - az "alapvető értékek" jegyében - Brüsszel úgy juttatta el Magyarországot a csatlakozás kapujáig, hogy a magyar büntetőjog még diszkriminálta a homoszexuálisokat: a 37/2002 (IX. 4.) AB határozat nyomlálta ki az utolsó homofób passzust a Btk. -ból. Aztán Magyarország - megintcsak az "alapvető értékek" jegyében - úgy csatlakozott az EU-hoz 2004. május 1-én, hogy a magyar jog ekkor még nem ismerte el az azonos nemű párok együttélését. Ezt csak a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2009. évi XXIX. törvény tette meg.
Ma Magyarországon a büntetőjog nem üldözi és nem diszkriminálja a homoszexualitást, lehet homoszexuális egyesületet alapítani, felvonulást szervezni, a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény továbbra is hatályban van. A fideszes törvénymódosítás ettől függetlenül disznóság. Csakhogy ezt nekünk, magyaroknak kell megoldani. Német asszisztencia nélkül.
(MTI nyomán)