Vékony Csongor, a Mi Hazánk Ifjainak vezetőjeként az idei deviáns felvonulás központi ellentüntetésen, a Fővám téren szólalt fel. Alább olvasható a beszéde.
Minden korban az uralkodó réteget a társadalom kisebbsége képezte. Ma olyan világban élünk, amikor ez a kisebbség, egy életellenes ideológiát képviselve kényszeríti a többséget az elfogadásra. És akiből az elmúlt évszázadokban sikerült kiirtaniuk a vallási, nemzeti és mára már a nemi identitást is, azok sorban térdet hajtanak. Térdet hajtanak, egy néger bűnöző, vagy egy furcsa lény, úgynevezett sárkánykirálynő előtt. És aki nem hajlandó térdet hajtani? Az a rendszer üldözött ellenségévé válik.
Zoom
Ma olyan világban élünk, amikor minket, a normalitás képviselőit, az élet védelmezőit kerítenek kordonnal körül a rendőrök, parancsra ahelyett, hogy Európa egészséges immunrendszerének eleget téve, véget vetnének a Budapest Pride-nak úgy, ahogy az Isztambulban történt. Ebben a világban mi sértünk közösségi alapelveket és követünk el gyűlöletbeszédet, és nem a fiatalkorúakat érzékenyítő, szexuális irányultságukban elbizonytalanító istentelen gyermekmegrontók.
Régen titkolt másság, ma büszke deviancia. Ez a mondat tökéletesen leírja, mi itt a probléma. Nem azokkal van a baj, akik szép csöndesen megélik másságukat, hanem azokkal, akik egyenlő, egészséges, választható alternatívaként kínálják, a legidősebbtől a legfiatalabb korosztályig, büszke devianciájukat.
Zoom
Az ő büszkeségük, ahogy II. János Pál pápa fogalmazott, a halál kultúrája. A fehér ember és a keresztény kultúra haláltáncát járja a vonagló tömeg. Európa bukását ünneplik. De míg ők a halál kultúráját hirdetik, mi az életvédelem nevében cselekszünk.
A Mi Hazánk Mozgalom kezdeményezte a gyermekszívhang törvényt, a pedofilok kasztrálását és adatbázisuk nyilvánossá tételét, a gyermekek egészséges fejlődése érdekében minden LMBTQ-propaganda büntetését az iskolákban és azon túl.
Zoom
A Fidesz politikája álkeresztény, és nem nyújt elégséges védelmet a magyar családok számára, hiszen továbbra is engedi a Budapest Pride felvonulás és egész hónapos eseményeinek megtartását. Jelenleg él történelmünk legliberálisabb abortusztörvénye. Mára sem a Fidesz szervezett ellentüntetést, hanem a valódi nemzeti ellenállás. Eközben a baloldali pártok, közösen, élükön a Momentummal és a Gyurcsány Ferenc által vezetett DK-val, de ide sorolható már a Jobbik is, egy degenerált világot szeretnének teremteni. Olyan világot, ahol egy szűk kisebbségi csoport érdekei érvényesülhetnek a többségi érdekkel szemben. Ezek a pártok térdet hajtottak szép szóra, szép pénzért a nemzetközi lobbinak, ezzel elárulva saját fajtájukat. Ilyen hazaáruló politikusokra nincs szüksége országunknak!
A Mi Hazánk Mozgalom, életvédő politikájának középpontjába a gyermeket, mint az élet legnagyobb ajándékát helyezi. Míg az LMBTQ-emberek saját érdekeikért küzdenek, mi gyermekeink jövőjéért. És nem akarunk olyan jövőt rájuk hagyni, amiben a zoofília és más szexuális abberációk támogatott cselekvések. Ahol azonos nemű párok köthetnek templomi esküvőt, fogadhatnak örökbe gyermeket, nevelhetik a fiút lányként vagy a lányt fiúként. Nem akarjuk, hogy egy fiatalkorú, nemi átoperáló műtéten eshessen át pusztán szexuális eltévelyedése miatt, hiszen az előbb felsorolt esetekben megfigyelhető, hogy jóval több a fiatalkorúak öngyilkossági kísérlete, mint a hagyományos családmodellben felnövekvő fiataloknál.
Mi a normális szerintük? Például ha egy apuka lányt szült, akit az anyukái fiúnak nevelnek, de végül úgy dönt, transznemű lesz. Szerintük ez a normális. Szerintünk azonban nem meglepő, ha ilyen gyermekkorral öngyilkos lesz a fiatal.
Szerintem az a normális, hogy 2016-ban megismertem egy lányt, akinek három év után megkértem a kezét. 2020-ban feleségül vettem, és most gyermeket vár tőlem. Igen, édesapa leszek. És aki egyszer megtapasztalja ezt az érzést, aki meghallja a pár hetes embrió szívdobbanását, és később gyermekét karjaiba veszi, az megérti, miért küzdünk.
Ne féljetek tehát, bármennyire nehéz is az igazság oldalán harcolni, kitartásotok eredményeként porba hull majd a szivárványos rongy, és visszatér a régi rend! Álljatok ellen és védjük meg együtt Európát, hazánkat, családunkat, gyermekeinket, mindazt, ami a valódi büszkeséget jelenti.
Kapcsolódó: