Kedden reggel Miskolcon, a Sétány utcán az iskolába ment az a tízéves kislány, akire rárontott öt kutya. A Boon.hu információi szerint az intézmény portása szemtanúja volt a támadásnak és – egy szülővel együtt – azonnal a gyermek segítségére sietett.
Szerencsére sikerült elzavarni az ebeket, majd a kislányt bevitték az épületbe, és a portás azonnal segítséget kért. A gyereket a kezén és a lábán marta meg az öt eb közül négy.
A kislányt a helyszíni ellátása után kórházba szállították, a sebeit két órán át varrták össze.
A megyei rendőr-főkapitányságon megerősítették a támadás tényét, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasgyári Rendőrőrse nyomoz az ügyben, melynek során az elsődleges adatok szerint nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett a gyermek.
A lap úgy tudja, nem kóbor kutyákról van szó, hanem az állatok egy közeli területről szabadultak ki, így vélhetően felelőse is lesz az esetnek.