A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain használható időalapú jegyek bevezetéséről a jövő héten tárgyal a Fővárosi Közgyűlés. Kedvező határozat esetén tavasztól jöhetnek az ilyen menetjegyek - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
A sokak által ismert klasszikus vonaljeggyel ellentétben ezek a jegytípusok nem korlátozzák az átszállások számát, bármennyiszer használhatók - hívta fel a figyelmet a BKK.
Az időalapú jegyek ugyanazokra a BKK-járatokra lesznek érvényesek, mint egy vonaljegy. Budapest közigazgatási határán belül a MÁV-HÉV vonatjain és a Volánbusz "kék" járatain is elfogadják majd őket.
Az időalapú termékek két induló jegytípusa a 30 és a 90 perces mobiljegy lesz. Előbbi 530 forintba kerül majd, míg az utóbbi 750 forintba; egy hagyományos vonaljegy ára 350 forint.
Nevükkel ellentétben - a használati feltételek miatt - ezeket a termékeket valójában akár 60 és 120 percig is lehet majd használni. Az időalapú jegyekkel minden - érvényességi időn belül - elkezdett utazást ugyanis be lehet fejezni, még akkor is, ha tovább tart, mint 30 vagy 90 perc. Tehát a 30 perces jeggyel 29 perc 59 másodpercig, a 90 perces jeggyel pedig 89 perc 59 másodpercig fel lehet szállni egy újabb BKK járatra, és azzal el lehet utazni Budapest határán belül bármeddig - fejtették ki.
Az időalapú jegyek kizárólag digitális formában lesznek elérhetők, papírváltozatban nem. Használatuk a mobiljegyhez lesz hasonló - áll a BKK közleményében.
(MTI)