Rendőrkézre kerítették azt a férfit, aki puszta kézzel nyomta ki volt párja szemét pár napja, írja a Tények.hu.
A cigánybűnöző, akit már tapintatosan csak "Gy." Attilaként emlegetnek, február 5-én vakította meg élettársát Kemecsén, miután puszta kézzel kinyomta mindkét szemét. A széles körben csak Gengszternek hívott erőforrás előbb leteperte a földre a 22 éves Gabriellát, majd megverte, többször megszúrta, ezt követően pedig brutális módon megvakította. Mint kiderült, azért akarta megölni a nőt, hogy az ne tudjon a bíróságon vallomást tenni.
Zoom
Kitakart képpel is kedveskedik neki a fideszes tévé...
Zoom
... pedig így néz ki
Zoom
2016-ban ezzel a képpel keresték, akkor még jobban állt a szeme - de persze a jelenlegi állapotában is gond nélkül ki lehetne nyomni
Az orvosok megállapították, hogy a fiatal nő látását már nem lehet megmenteni, így bizonyos, hogy Gabriella a megnyomorítója arcképét látta életében utoljára.
Zoom
A rendőrség óriási hajtóvadászatot indított a férfi ellen, még nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak. Csütörtök délelőtt sikerült elfogniuk Hencida környékén. A rendőrök egy pusztán találtak rá a menekülő cigányra.
Frissítés: szekrény mögött, pokrócok alatt
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye:
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Berettyóújfalui Rendőrkapitányságának munkatársai ellenőriztek egy hencidai ingatlant 2022. február 10-én. Az emberölés kísérlete bűntett elkövetése miatt körözött Gy. A. 33 éves helyi lakost keresték, aki információjuk szerint ott rejtőzött el a hatóság elől. A lakóházat átkutatták, és a körözött férfit egy szekrény mögött, pokrócok alá elrejtőzve megtalálták, elfogták, és a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra előállították.
 
Zoom
A férfi ellen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A nyomozás adatai szerint a férfi 2022. február 5-én este Kemecsén felkereste volt barátnőjét, akit megöléssel fenyegetett, és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a nő mindkét szemét elvesztette, ezzel maradandó fogyatékosságot szenvedett.
 
Zoom
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói és a Mélységi- ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársai Gy. A.-t a Hajdú-Bihar megyei kollégáktól 2022. február 10-én átvették, és Nyíregyházára szállították.
 
Zoom
Az eljárást folytató nyomozó hatóság munkatársai megkezdték az élet elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfi elszámoltatását, kihallgatása folyamatban van.
2. frissítés: újabb rendőrségi közlemény:
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói 2022. február 10-én aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete bűntett elkövetésének gyanújával kihallgatták Gy. A. 33 éves hencidai lakost.
Zoom
A megalapozott gyanú szerint a férfi 2022. február 5-én este Kemecsén felkereste volt barátnőjét, akit megöléssel fenyegetett, és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a nő mindkét szemét elvesztette, ezzel maradandó fogyatékosságot szenvedett.
Zoom
A rendőrség előterjesztést tett az őrizetében lévő gyanúsított letartóztatásának indítványozására.
Zoom
 
Azért akarta megölni, hogy ne valljon ellene a bíróságon:
3. frissítés: letartóztatták
Jogerősen letartóztatta a bíróság pénteken azt a férfit, aki puszta kézzel megvakított egy nőt szombaton Kemecsén.
Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója az aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban egy hónapra elrendelte Gy. A. gyanúsított letartóztatását.
A végzés végleges.
Korábban írtuk: