Karácsony Gergely hivatala rendre azt hangoztatja, hogy a kivéreztetett fővárosi önkormányzatnál semmire nem jut forrás, ám a Magyar Nemzet által kikért dokumentumok bizonyítják: a főpolgármester tanácsadóinak bőven jutott illetményfejlesztés. Sőt akadtak olyanok is, akiknek ötven vagy akár száz százalékkal is nőtt a havi apanázsuk - írja a Magyar Nemzet.
A közgyűlés döntése pontosan annyit tartalmaz, amennyi a nyilvánosan elérhető előterjesztésben szerepel. Ez pedig az átlagos 15 százalékos béremelésre vonatkozó döntés azon területeken, amelyek a közgyűlési előterjesztésben is szerepelnek. Ezekről, ahol van szakszervezet, ott megállapodást kötött a munkáltató a helyi érdekképviselettel is. Ezenkívül a közgyűlési döntés tartalmazza a Budapest-pótlék kiterjesztését további munkavállalókra is. Ezzel 22 ezer dolgozónk tartozik a Budapest-pótlék rendszer hatálya alá
– írta korábban a fideszes lapnak a Főpolgármesteri Hivatal, kikerülve a tanácsadói fizetésekre irányuló kérdésüket, ami úgy szólt: a közgyűlés döntése érinti-e a Főpolgármesteri Hivatal vezetőit? Ha igen, mennyivel emelkedik az osztályvezetők, cégvezetők, tanácsadók, illetve a főpolgármester helyetteseinek a fizetése?
Zoom
Budapest mindenkié, azaz sok az éhes száj
Mindezek után közérdekű adatigénylésben szerették volna megtudni, hogy január 1-jétől megvalósult-e illetményfejlesztés a főpolgármester szűk köré­ben, ám akkor is azt a választ kapták, hogy nem történt emelés. Harmadjára a fővárostól egy összehasonlító táblázatot kértek, a 2021. január 1. és a 2022. február 1. közötti időszak tanácsadói kifizetései kapcsán.
A lapnak két hónapjába telt, mire a fővárostól megkaptuk a valós adatokat a tanácsadók apanázsával kapcsolatban. Mint kiderült: a legtöbb esetben jelentősen emelkedett a főpolgármester tanácsadóinak fizetése.
Illetményfejlesztésben részesült a főpolgármester sajtófőnöke és Misetics Bálint lakhatási és szociális főtanácsadó, valamint Jávor Benedek brüsszeli kihelyezett is, az ő pénzüket átlagosan tíz százalékkal emelte meg Karácsony Gergely. Jávor Benedek most már 990 ezer forintért vezeti a főváros brüsszeli irodáját, míg Misetics kilencszázezer forintért ad szociális tanácsokat a főpolgármesternek. Akadtak kirívó esetek is, kevésbé ismert, nyilvánosság előtt nem szereplő önkormányzati tanácsadók fizetése hatalmasat ugrott felfelé, akadnak 27, 50, 32 és 99 százalékos emelések is a tanácsadói listában.
Volt, akinek a fizetése nem változott: Korányi Dávid diplomáciai tanácsadó New York-i otthonából továbbra is kilencszázezer forintért végzi el a munkáját, míg az egykor kommunikációért felelős Rényi Ádám fizetése is 980 ezer forinton stagnál. A közérdekű adatigénylés adatsorából az is kiderült: a Demokratikus Koalíció kampányszekerét toló Kálmán Olga és Jámbor András fizetése sem változott. Ám utóbbi a választási kampány miatt fizetés nélküli szabadságát tölti.
A táblázat szerint négyszázezer forint a legalacsonyabb önkormányzati tanácsadói illetmény, a legmagasabb több mint egymillió forint, és nem is akárkié.
Érdekes, hogy a Főpolgármesteri Hivatal által küldött összehasonlító listában még mindig önkormányzati főtanácsadóként szerepel Gál J. Zoltán, aki tavaly ősszel Karácsony Gergely előválasztási visszalépése után lemondott tisztségéről (először csak a kampányfőnöksélgről, később a főtanácsadóságról is, de persze azonnal készítették neki elő a következő kifizetőhelyet - a szerk.). Az elvileg október óta már nem is főtanácsoskodó Gál J., aki a Városháza egyik legbefolyásosabb embereként a főpolgármester Facebook-posztjaiért is felelős volt, az idei évre 15 százalékos emelést kapott, egymillióról 1,15 millió forintra emelkedett az apanázsa, amit valószínűleg még hirtelen jött lemondása előtt állapítottak meg neki.