Bírálta a magyar kormány döntését Davosban, a Világgazdasági Fórumon Volodimir Zelenszkij, aki szerint Magyarország az olajvásárlással finanszírozza Moszkva Ukrajna elleni háborúját.
Zoom
Fotó: Arnd Wiegmann / Reuters
Az ukrajnai államfő szerint a hatodik szankciós csomagot, amely már az olajembargót is tartalmazza, nagyon hosszú tárgyalások előzik meg. Álláspontja az, hogy Oroszország ezen idő alatt 200 milliárd dollárt fog keresni az energiahordozó értékesítésével.
– Ilyen összegekért bármilyen fegyvert vásárolhatnak. Bevezetik a hatodik csomagot? Nem. Miért? Magyarország miatt. Ők valahogy nem úgy látják a világot, ahogy van – mondta Zelenszkij. Mint mondta, Budapest azzal indokolja álláspontját, hogy jelentős forrásokra van szüksége az orosz olajról való lemondáshoz.
– Elmondtuk nekik, hogy Ukrajnában emberek halnak meg, gyerekek halnak meg, megölik őket. Mint Texasban, egy 18 éves gyilkos, úgy nálunk is 18 éves katonák érkeztek Oroszországból, és kínozták meg a gyerekeket. Elmondták nekik, és azt mondják: minden világos. Majd felteszik a kérdést: »És mi van az olajjal? Hol kaphatunk pénzt?« – fogalmazott Volodimir Zelenszkij.
Von der Leyen szerint nem születik megállapodás az uniós csúcson
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula Von der Leyen azt mondta, az Európai Unió vezetői a május 30. és 31. közötti csúcson valószínűleg nem fognak megegyezni az Oroszország elleni olajembargóról. Ezt azután mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy a május végén megrendezendő csúcson nem tárgyal az orosz szankciókról.
A magyar kormány attól tart, hogy az orosz olaj betiltása pusztító csapást mérne a magyar gazdaságra. Ursula Von der Leyen szerint Orbán Viktor elmondta, 15–18 milliárd euróba kerülne az orosz olajtól való függés megszüntetése, beleértve a finomítók és a vezetékes infrastruktúra átalakítását. Brüsszelben folynak a tárgyalások arról, hogyan reagáljunk Magyarország pénzigényére – tette hozzá.
Az első és legfontosabb nehézségek azok a technikai nehézségek, amelyekről most tárgyalunk – mondta von der Leyen a Politicónak.
Borrell: csak gazdasági jellegűek a problémák
Korábban egy brüsszeli tanácskozás után Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője közölte: továbbra is hiányzik az uniós tagállamok egybehangzó, a javasolt olajbehozatali tilalomhoz szükséges támogatása. Kérdésre válaszolva elmondta: Magyarország is ismertette az új szankciók bevezetése esetén jelentkező, gazdasági jellegű nehézségeit.
Magyarország semmilyen politikai kifogást nem fogalmazott meg, problémái gazdaságiak – emelte ki Borrell. Hozzátette: „Természetesen a szankciók pénzbe kerülnek. Fájnak azoknak, akiket szankcionálnak, és hatással vannak azokra is, akik kiszabják őket.”
Szavai szerint a megállapodás érdekében folytatott tárgyalások napokig, de akár hetekig is eltarthatnak mindazokról a részletekről, melyekkel a tagállamok szembesülhetnek. Egy dologban azonban már most egyetértés van, abban, hogy az Európai Uniónak a lehető leghamarabb meg kell szüntetnie függőségét az orosz energiától.
Meg kell szakítanunk ezt az erős köteléket, amely nagyon sebezhetővé tesz bennünket – fogalmazott.
Frissítés: Szijjártó még mindig nem érti - vagy inkább nem akarja érteni -, hogy működnek a Zelenszkij-félék
Magyarország ezután is segíteni fog Ukrajnának - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott, ha mindaz, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Davosban mondott, ukránul azt jelenti, hogy: "köszönjük nektek magyarok, hogy befogadtatok több mint 720 ezer menekültet, köszönjük, hogy ellátjátok őket, köszönjük, hogy munkát adtok nekik, köszönjük, hogy felajánlottátok 130 ukrán gyerek gyógykezelését, köszönjük, hogy felajánlottátok a sebesült ukrán katonák kórházi ellátását, köszönjük, hogy 1000 ukrán fiatalnak készek vagytok ösztöndíjat adni, köszönjük hogy készen álltok egy iskolánk, valamint egy óvodánk újjáépítésére, és köszönjük, hogy segítetek a belső menekültek elszállásolásában!", akkor "a válaszunk az, hogy szívesen és ezután is segíteni fogunk!"
(Index - MTI nyomán)