Apáti István (Mi Hazánk) a multik költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét. Szerinte az előterjesztésnek nagy vesztese az egészségügy, az oktatás, a rendvédelem és az önkormányzatok, de a magyar gazdák helyzetén sem javít, a devizaadósokat pedig sorsára hagyja.
Arra figyelmeztetett, hogy az egészségügyben, az oktatásban és a rendvédelemben is nagyon magas a pályaelhagyók aránya. Rámutatott: egy pályakezdő tanár vagy rendőr fizetése nettó 160-180 ezer forint, amiből - a jelenlegi inflációs környezetben, a lakásbérleti díjakat is figyelembe véve - "gyalog a buszmegállóba nem lehet kimenni, nemhogy tisztességes megélhetést biztosítani".
Jelezte: a felmondási tilalom lejártával két hét leforgása alatt 300 rendőr szerelt le, és ez a hullám nehezen lesz megállítható. Megjegyezte: a "szubkulturális bűnözés megfékezéséhez" is szükség lenne megfelelő számú rendőrre.
A kisadózó vállalkozások tételes adója ügyében arra szólította fel a kormányt, hogy "ne a katások zsebében kotorásszon", hanem azoknál, akiknél "bőven termelődött haszon".
Azt javasolta, hogy az extraprofitadót vessék ki a vakcinagyártókra és a kaszinókra is. A devizaadósok helyzetének javítása érdekében a kilakoltatási és az ingatlanárverési moratórium meghosszabbítását szorgalmazta.
Frissítés: jelentős átcsoportosításokra volna szükség
Jelentős átcsoportosításokat és a költségek megnyirbálását nevezte szükségesnek Dócs Dávid (Mi Hazánk), "a végeken élő emberek" problémáira hívva fel a figyelmet, mondván, a jövő évi költségvetés nem az emberek érdekeit szolgálja, hanem a multikét.
Szerinte "a gondterhes időket vészterhes idők váltják fel", egyértelművé válik az ország kiszolgáltatottsága, ezért különösen fontos, hogy saját lábra kell állítani a magyar ipart és mezőgazdaságot, ezek mellett az energiaszektorban is mind nagyobb mértékben biztosítva a hazai igények ellátását. Mint mondta, így nem csupán olcsóbbak lehetnének ezek a termékek, de függetlenedhetne is az ország az euró árfolyamának változásától is.
Az elmúlt több mint három évtizedben Magyarország hátra ment, nem előre - jelentette ki a képviselő, az életszínvonalra utalva. Egyebek mellett a főállású anyák, "a legszebb és a legfontosabb nemzetépítő hivatás" gyakorlói, a rendvédelmi dolgozók és a tanárok nagyobb anyagi megbecsülését sürgette a felszólaló.
(MTI)