A Jobbik egyik kisiklatója, dr. Szotyori-Lázár Zoltán igencsak felháborodott, amiért Murányi Levente ’56-os forradalmár, korábbi Jobbik-alelnök, egykori országgyűlési képviselő kendőzetlen őszinteséggel beszélt a párt helyzetéről, írja a Magyar Jelen.
Szotyori véleménye azért is mérvadó, mert 2015-ben Vona Gábor őt is beválasztotta abba a tanácsadói gárdába, mely az elnökség megkerülésével diktálta a párt irányvonalát. Ha úgy tetszik, a párt széteséséhez vezető út egyik főideológusáról beszélünk, akinek a véleményére az azóta videóvloggerré silányult, közhelyeket pufogtató pártelnök is adott, írja a lap.
Zoom
Ez a főideológus már 2018-ban, a választás után követelte a Jobbikon belül, hogy a 2019-es önkormányzati választásra össze kell fogni Gyurcsánnyal. Szerinte a Fidesz ellen minden kerületben egy kihívót kell állítani, a jobbikosok kezét pedig “vezetni kell”, hogy adott esetben leszavazzanak a DK-s, MSZP-s, vagy liberális jelöltre, ha a helyzet úgy kívánja.
Szotyori azoban igencsak türelmetlennek bizonyult. 2018. decemberében kiábrándult, mivel nem látta esélyét az összefogás megvalósulásának. Akkor úgy látta, nem fog összeállni a moslék, így 2019. január 1-jével lemondott minden pártban betöltött tisztségéről, és kilépett a pártból. Azt ígérte, még Facebook-bejegyzések szintjén is felhagy a politizálással, és háttérbe vonul. Ígéretét egy hónapig se sikerült tartania, hiszen ezt követően is rendre megnyilvánult pártkérdésekben. Sőt, 2019 októberében már ott volt az összeborulás szolnoki közös listáján mint jelölt. És most ez az ember szállt bele egy ’56-os forradalmárba azért, mert utóbbi nem ért egyet azzal, amivé a Jobbik vált az ilyen Szotyori-félék miatt.
Zoom
Szomorú látni, amikor az időskori demencia utoléri az 1956-os forradalom és szabadságharc emblematikus figuráit is, és elborult elmével össze-vissza nyilatkozgatnak – kezdte gyalázkodó írását Vona keresztfia. Hozzátette:
Murányi Levente gyalázatos sorai, melyeket a Jobbik vezetőiről mondott – azokról a vezetőkről, akiknek bejegyzéseit ráadásul nemrégiben még lelkesen osztogatta – méltatlanná teszik arra, hogy a Jobbik tagja maradjon. A 66 évvel ezelőtti pozitív tettek sem mentesítenek senkit az alól, hogy ha ordas hazugságokat állít valakiről, azért jogi és erkölcsi elégtételt adjon.
Írása végén elárulta, bízik benne, hogy valaki már bepanaszolta Murányit, és kizárását követeli a Jobbik etikai bizottságánál.
Ha nem, magam fogom ezt megtenni a jövő hét folyamán – szögezte le. Tehát a korábban kilépő, majd suttyomban a közös listára visszamászó jobbikos megmondóember már az “erkölcs” nevében tisztogatásba kezdene a más véleményen lévőkkel szemben.
Sajnálatos módon Szotyori a kommentszekciót erősen cenzúrázza. Vagy törli, vagy ki se engedi a legtöbb kritikus hozzászólást, de ami igazán bemutatja gerincességét: még válaszol, sőt, gúnyolódik is azokon, akiknek a hozzászólását nem engedte megjeleníteni. Ráadásul a cenzúrát Szotyori azzal indokolja, hogy “nem engedi a személyeskedést”. Ő, akinek az egész érvelése párttársával szemben annyi, hogy “demens” és “hülye”. Ennek ellenére még így is maradt néhány kritikus hang, mely átcsúszott a cenzúra hálóján (bár reggel óta ezek is jócskán megritkultak).
Murányi Levente felesége is hozzászólt a bejegyzéshez, melyben kikérte magának, hogy ilyen hangnemben beszéljenek férjéről, mire Szotyori a rá jellemző stílusban közölte, hogy Murányinak egyszerűen “elment az esze”, és “be kellene dugni egy otthonba”.
Zoom
Alpári válaszával természetesen azonnal elnyerte a DK-s nyugdíjasok elismerését.
Szotyori-Lázár Zoltán a Jobbik állatorvosi lova. Ez a fajta mentalitás, ez a fajta stílus nem most került a pártba, nem Földi “kezedbe nyomom a farkam” István indította el a pártot az erkölcsi lejtőn, hanem Vona Gábor 2015-ös árnyékkormányának személyi összetétele - állapítja meg a Magyar Jelen.