Mintegy 6700 liter gázolajat adott el adózatlanul egy dél-dunántúli benzinkutas, akit üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt hallgattak ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói.
Kuperczkó Adrienn, a szervezet dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a kutas - aki ellen adatvagyonán alapuló kockázatelemzés eredményeként kezdtek el nyomozni - megszüntette a dízelkút és a pénztárgép közötti kommunikációt, és feketén szolgálta ki üzemanyaggal egyes vevőit.
Az egyéni vállalkozó a trükkel mintegy 6700 liter gázolajat adott el, és összesen egymillió forint áfát, valamint 570 ezer forint jövedéki adót nem fizetett be a költségvetésbe.
A kutast tetten érték, elfogásakor éppen több száz liternyi üzemanyagot próbált értékesíteni egy fuvarozónak. A nyomozók ekkor állapították meg, hogy a gyanúsított a gázolaj-kiszolgáló kútfejet kiiktatta, így sem a mérőóra, sem az azzal összekötött online pénztárgép nem mutatta az eladott üzemanyag mennyiségét.
A rajtaütés után a NAV az adózatlan gázolajat, az elkövetéshez használt gépjárművet és készpénzt is lefoglalt, a gyanúsítottat pedig üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt hallgatták ki - közölte a sajtóreferens.