Csak hogy a TV2-nek legyen még mit ellopnia, bemutatjuk a kórházi ágyon fekvő Szakács Szilárdot és a gyilkos fegyvert:
 
Zoom
 
Zoom
 
Zoom
A lépcsőház elsötétedése segítette a gyilkost
Megdöbbentő részletek a csütörtöki rendőrgyilkosságról! A Blikk megtudta, milyen körülmények között, hogyan ölte meg az őt igazoltató rendőrt Sz. Szilárd - írja szokásos stílusában bulvárlap.
Ami eddig már kiderült: csütörtökön éjszaka riadóztatták a rendőröket egy XI. kerületi, Lecke utcai bérházhoz, a lakótársuktól rettegő bejelentők szerint a földszinten albérletben élő Sz. Szilárd valóságos ámokfutást rendezett a lépcsőházban. Előbb mind a négy emeleten végigdörömbölte a szomszédok ajtaját, majd betört a fölötte lakó 80 év körüli, amputált lábú Marika nénihez.
A beszámolók szerint mindenütt "démonokat látó" férfit végül három járőr próbálta kordában tartani. Aztán a mindössze 29 esztendős Baumann Pétert kétszer szíven szúrta Sz. Szilárd, és a rendőr a helyszínen életét veszítette. Társai szintén megsérültek, később ők fogták el a menekülő gyilkost.
Miután a három rendőr a helyszínre érkezett, igazoltatni kezdték a magából teljesen kikelt Sz. Szilárdot. A rutinművelet során egy kést találtak a férfinél, amely egy tokba volt helyezve. A fegyvert maga Baumann Péter tette zsebre, néhány pillanattal később azonban olyan történt, amire senki nem számított.
A lépcsőház világítása váratlanul lekapcsolódott, Sz. Szilárd pedig azonnal nekirontott Baumannak. Megszerezte a kést és habozás nélkül, kétszer egymás után szíven szúrta a rendőrt, majd a koromsötétben hadonászva a többieket is megvágta.
A sérült rendőrök üldözőbe vették az utcára kirohanó férfit, többszöri figyelmeztetés után lábon lőtték, majd elfogták.
Frissítés: A gyogykóban pihenheti ki fáradalmait Szakács Szilárd
Letartóztatták azt a férfit, aki a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelt, két másikat pedig megsebesített - közölte a Fővárosi Törvényszék vasárnap az MTI-vel.
A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelte el a férfi letartóztatását február 15-ig. Annak helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki.
A közlemény szerint az ügyészség "szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a letartóztatást - orvosi szakvélemény alapján az ülésen ezt azzal kiegészítve, hogy a letartóztatás végrehajtási helyeként a bíróság az IMEI-t jelölje ki".
A bíróság megállapítása szerint "a megalapozott gyanú - mint a kényszerintézkedés általános feltétele - a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján észszerű kétely nélkül fennáll, ezen kívül az ülésen a gyanúsított tényfeltáró, beismerő vallomást tett".
"A szökés, elrejtőzés veszélyét az eljárás tárgyát képező bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, a gyanúsított kedvezőtlen személyi körülményei, a férfi kiszámíthatatlanságára utaló, a közvetlenség elve alapján is valószínűsíthetően zavart mentális állapota, valamint az eljárás során a rendőri intézkedésnek való kitartó ellenszegülése, az elkövetési helyről történő elmenekülése, továbbá a gyanúsított fokozott társadalomra veszélyessége alapozza meg" - írták a közleményben.
A bűnismétlés veszélyét többek között az támasztja alá, hogy a gyanúsítottat a BKKB testi sértés és garázdaság vétsége miatt 2022. november 7-én jogerős büntetővégzésével 1 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.
A fentieken kívül a terhelt ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon egy párhuzamos büntetőeljárás folyik garázdaság vétségének gyanúja miatt - ismertették.
A gyanúsított tehát személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje alatt áll, de sem ez, sem pedig a másik büntetőeljárás nem gyakorolt rá visszatartó erőt - mutattak rá a közleményben.
Hozzátették, a gyanúsított nyilatkozata szerint alkalmi kábítószer-fogyasztó, amely tény a bűnismétlés veszélyét szintén fokozza.
"A fentiek, valamint a terhelt által a cselekménye körülményeiről és motivációjáról tett nyilatkozat alapján a bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a bűnismétlés veszélye reális és közeli a férfi esetében" - írta az ügyészség.
Tudatták, hogy a végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.
Az ügyészség az esetről korábban beszámolva azt írta: január 12-én este állampolgári bejelentés miatt érkezett ki a rendőrség a XI. kerületi, Lecke utcai társasházhoz, amelynek a rendőrökre is támadó lakója kalapáccsal törte be egyik szomszédja ajtaját. Az intézkedés közben a 35 éves férfi próbálta megakadályozni megbilincselését, és a kiérkező mindhárom rendőrt megszúrta egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel. A támadásban az egyik rendőr a combján, a másik a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést, míg a harmadik rendőrt szívtájékon érte az egyik szúrás, és meghalt - fűzték hozzá.
(MTI)
Korábban írtuk: