A pálya jobboldala legújabb podcastjéből kiderül, hogy bár összesen hét alkalommal tettek bejelentést a Nagy-Magyarország-molinó miatt, azt az európai szövetség egyetlen esetben sem nevesítette a büntetési tételek között.
Zoom
Mint emlékezetes, január első heteiben éppen A pálya jobboldala podcast adásai és a Magyar Jelen írásai nyomán robbant ki a botrány, miszerint a Magyar Labdarúgó-szövetség kitiltotta a válogatott találkozóiról a nagy-magyarországos zászlókat, valamint a Transylvanian Fanatics Erdély-címert ábrázoló drapiját sem engedték be több mérkőzésre. Az ügyben akkor (januárban) megszólalt Csányi Sándor MLSZ-elnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, írja a lap.
Természetesen a szurkolók sem tétlenkedtek, a magyar nemzet összetartozását szimbolizáló jelkép mellett kiállva közzétettek egy felhívást, melyben arra kérik a Magyarország – Bulgária március 27-i Eb-selejtezőre kilátogató drukkereket, hogy vigyenek magukkal a stadionba egy Nagy-Magyarországot ábrázoló zászlót, drapit vagy molinót. A felhívás teljes szövege itt olvasható.
Újabb csavar a történetben
A Nagy-Magyarország-ügy januárban azzal jutott nyugvópontra, hogy Csányi Sándor MLSZ-elnök az M4 Sportnak adott interjújában bejelentette, tárgyalásokat kezdeményez az UEFA-val (melynek alelnöke), hogy engedélyezzék a szóban forgó szimbólum nemzetközi találkozókra való bevitelét. (Hogy mi lett az egyeztetés eredménye, az egyelőre nem ismert.)
Szabó Balázs újpesti önkormányzati képviselő (akit több szurkolótársával együtt éppen egy nagy-magyarországos drapi miatt tiltott ki az MLSZ két évre a válogatott meccseiről) azonban nem nyugodott bele abba, hogy Csányiék az UEFA-ra mutogatnak, holott az európai szövetség még egyszer sem büntetett a Nagy-Magyarország szimbólumért, ezért több közérdekű adatigénylést nyújtott be a Magyar Labdarúgó-szövetség felé.
Ezekben arra volt kíváncsi, hogy hány alkalommal jelentették a kérdéses drapériát, szimbólumot a válogatott találkozóin; illetve hány alkalommal büntetett ezért az UEFA. A megküldött válaszokból kiderül, hogy többek között a szeptemberi Magyarország – Olaszország Nemzetek Ligája-mérkőzésen is tettek bejelentést a zászló miatt – több más dolog mellett. Az MLSZ azonban elismerte: az elmarasztaló határozatban végül nem szerepelt nevesítve a Nagy-Magyarország drapéria.
Zoom
Zoom
„Mindvégig igazunk volt” – húzta alá Szabó a műsorban, majd kifejezte abbéli reményét, hogy az MLSZ visszavonja az ő és szurkolótársai kitiltását, valamint engedélyezi a nagy-magyarországos zászlók, drapik és molinók megjelenítését a válogatott meccsein.
Korábban írtuk: