Elhunyt Tellér Gyula (1934–2023), aki tudását és csalhatatlan erkölcsi érzékét a nemzet szolgálatába állította azért, hogy megértsük életünk mélyebb és magasabb összefüggéseit – ez a gyászhír jelent meg ma délután Balog Zoltán református püspök Facebook-oldalán.
Tellér Gyula tagja volt a rendszerváltás parlamentjének, az 1990-es országgyűlési választáson az SZDSZ országos listájáról szerzett mandátumot. A következő választáson, 1994-ben nem indult, és még ugyanebben az évben ki is lépett az SZDSZ-ből.
1995-ben a Magyar Polgári Demokraták Társaságának egyik alapítója, illetve 1996-ban a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökségi tagja lett. 1996 és 1998 között az MTV Közalapítvány kuratóriumának Fidesz által delegált elnökségi tagja volt.
Az első Orbán-kormány (1998–2002) alatt a Miniszterelnöki Hivatal politikai elemző főosztályának vezetőjeként dolgozott. 1999-ben a XX. Század Intézet tudományos igazgatójává nevezték ki. 2000 és 2005 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem meghívott oktatója volt. 2005-ben az Országos Rádió és Televízió Testület szerződéses munkatársa lett. A 2006-os országgyűlési választáson a Fidesz–KDNP országos listájáról szerzett ismét mandátumot, a Fidesz-frakció tagjaként a kulturális és sajtóbizottság tagja lett.
2010 óta Orbán Viktor tanácsadója volt.
Munkájára haláláig miniszterelnöki főtanácsadóként számított a kormányfő. A politikus 88 éves volt - írja a Magyar Nemzet.