Dúró Dóra (Mi Hazánk) arról beszélt ma napirend előtt: 1956 óta nem zárt az ország olyan gyászos demográfiai helyzetet, mint tavaly. Valódi, érdemi, radikális változás kell a családpolitikában és a közéletben is - jelentette ki.
Közölte: a magasabb bérszínvonalú országokban sem vállalnak több gyermeket az emberek, vagyis a jólét emelkedése nem feltétlenül megoldás a demográfiai helyzetre. Rendkívül nagy károkat okoz az is, hogy az LMBTQ-kérdés megjelent a családról folytatott diskurzusban, holott az államnak inkább az lenne a feladata, hogy felkészítse a fiatalokat, hogy édesanyák és édesapák lesznek - mutatott rá.
Azt mondta: fontos, hogy a médiában kit állítanak példaként a fiatalok elé, és jelenleg "sztárolják" a gyermeket nem vállalókat, amivel nem bátorítják gyermekvállalásra a fiatalokat.
Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára úgy reagált, hogy valóban fontos beszélni a demográfiai fordulat szükségességéről. Vitathatatlan, hogy 2010 óta rengeteg olyan intézkedést tett a kormány, amellyel segíteni igyekezett a családoknak, hogy a vágyott gyermekek megszülessenek - jelentette ki. Hozzátette: a 2010 előtti helyzethez képest jelentősen javultak a demográfiai mutatók.
Emlékeztetett: nemrégiben demográfiai csúcsot is rendeztek, hogy az országok megoszthassák egymással a jó tapasztalatokat. Sokat tesznek azért is, hogy a fiatalokat felkészítsék arra, hogy szülők legyenek - mondta.
(MTI)