Vádat emeltek egy férfi ellen, aki három teherautónyi, több mint 71 tonna hulladékot hozatott külföldről és próbált elhelyezni egy taszári telephelyen - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
Azt írták: a vád szerint a hulladékgazdálkodási engedéllyel nem rendelkező, negyvenes éveiben járó férfi 2023 januárjában - magát valótlanul egy hulladék átvételéhez szükséges engedélyekkel rendelkező cég képviselőjének kiadva - kapcsolatba lépett egy olaszországi gazdasági társasággal, amellyel megállapodott, hogy tonnánként 165 euróért vállalja a külföldi szemét elhelyezését Magyarországon.
A férfi ezután három teherautóval több mint 71 tonna hulladékot szállíttatott az egyik ismerőse cégének tulajdonában álló taszári telephelyre, ahol még a sofőrök által átadott fuvarlevelet is kitöltötte valótlan adatokkal, ezért hamis magánokirat felhasználása miatt is felelnie kell. A szemét engedély nélküli lerakodása közben a helyszínre érkeztek a kaposvári rendőrjárőrök is, akik a teherautókat - a későbbi visszafordításig - feltartóztatták.
A Kaposvári Járási Ügyészség hulladékgazdálkodás rendjének különösen jelentős mennyiségű hulladékra elkövetett megsértése és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat a férfival szemben. Az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és - tekintettel arra, hogy a vádlott a bűncselekményt haszonszerzés céljából követte el - pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
(MTI)