Nagyjából tizenkét kommunista jelent meg a IV. kerületi Tanácsköztársaság-szobornál vasárnap délelőtt, hogy méltassa a vörös terrort. Velük szemben kétszer ennyi hazafi fejezte ki nemtetszését - írja a Magyar Jelen.
A Munkásőr Emléktársaság vasárnap délelőtt 11 órára hirdette meg a rendezvényt, melynek helyszínén már 10 órától gyülekeztek a megemlékezéssel egyet nem értő hazafiak, köztük a Betyársereg, a Mi Hazánk Mozgalom és a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai.
Zoom
Képek: Magyar Jelen
A rendezvény kezdete előtt néhány betyár demonstratív jelleggel leült a Tanácsköztársaság-szobor mellett található padokra, amíg őket igazoltatták a rendőrök, a vörös terror méltatása végett érkező kommunisták a park másik végében várakoztak. Végül a megemlékezés megtartásra került, a rendőrség elszeparálta egymástól a nagyjából tizenkét kommunistát és a kétszer ekkora létszámban jelen lévő hazafiakat.
Zoom
A kommunista szeánsz fénypontja kétségkívül az volt, amikor Sej László, a Munkásőr Emléktársaság vezetője egy Szamuely Tibor életéről szóló könyvet helyezett el a Tanácsköztársaság-emlékmű talapzatánál.
Amint a jobboldali radikális lap rámutat, 2015 óta van jogerős határozat a szobor eltávolításáról, amelyet sem a fideszes, sem pedig a baloldali városvezetés nem hajtott végre. Annak ellenére, hogy Déri Tiborék 2019-ben, regnálásuk kezdetén megígérték, hogy végrehajtják a döntést, ez elmaradt, helyette valószínűleg a "nácik" üldözésével foglalatoskodott.
Zoom
A "nemzeti, keresztény" Magyarországon talán soha nem látott kettős mérce tombol, hiszen amíg a Tanácsköztársaság pribékjeire szabadon, rendőri védelemmel lehet megemlékezni, addig a Budapestet 1944-45-ben védő európai hősök emléke tabu a filoszemita kormányzat számára.
(Magyar Jelen beszámolója alapján Kuruc.info)
Kapcsolódó: Árnyék a múltból