A hazai születésszámokkal kapcsolatos adatok 2026 szeptemberében sem alakultak túl jól, sőt, a tavalyi szintén rossz eredményeket is alulmúlja. Nem is kapott túl nagy publicitást ez az időzített bomba, mintha egyre kellemetlenebb lenne foglalkozni vele.
Zoom
Fotó: Getty Images
Idén szeptemberben 5893 gyermek született Magyarországon, ez 4,8 százalékos visszaesés az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest. Ez amúgy 298-cal jelent kevesebb kisbabát, amire még mondhatnánk, hogy kicsi ingadozás, mert valóban az, két okból okoz mégis aggodalmat.
Egyrészt – mint már említettem – a tavalyi adatok is gyászosak voltak, tehát a további visszaesést ehhez kell viszonyítani, illetőleg – mivel etnikai értelemben sajnos továbbra sem készül statisztika – ennek a születésszámnak egy jelentős része cigány származás, ami pedig önmagában még rosszabb, mint magának a fogyásnak a ténye.
Meg kell azonban jegyezni, hogy a halálozások is csökkentek, 8788 fő hunyt el, ami 1,9 százalékos csökkenés, de még ez sem elég ahhoz, hogy a népességfogyást megállítsa, ami ezen év szeptemberében 2895 fő volt (egy évvel ezelőtt ez a szám 2765, ami szintén rossz eredmény).
Ahol azonban sokkal drasztikusabb számok szemléltetik a visszaesést, az bizony a házasságkötések mennyisége. Itt 18 százalékos csökkenést tapasztalunk egy évvel ezelőtthöz képest, hiszen 5148 pár kötötte össze az életét, ez 1165-tel (!) kevesebb, mint 2025 szeptemberében.
Ezt a közel egynegyedes visszaesést már nem lehet hibahatáron belül kezelni, mert nem az, mélyebb, társadalmi okai vannak. A gazdasági nehézségek, és az általános kilátástalanság, a bizonytalan jövő mind-mind hozzátesznek ehhez, ugyanakkor kár lenne kizárólag a (nagy)politikát okolni érte. Az ennél sokkal bonyolultabb társadalmi problémák, az általános atomizálódás, a digitális világ túlzott térnyerése, és utóbbitól nem elvonatkoztathatóan a megfelelő kommunikáció hiánya stb. (a listát még sokáig lehetne bővíteni) is bőven hozzátesznek a visszaeséshez, logikus, hogy ezek erősödésével csökkenő tendenciát mutatnak az erre vonatkozó számok. Házasság nélkül pedig logikusan kevesebb gyermek is születik, nem beszélve az ideális családi lét hiányáról.
De vissza még a születésszámokhoz is pár gondolat erejéig!
Ha nem lenne elég, hogy a születések száma csökken, és a még meglévő születésekből is egy jelentős szelet a cigányoké, akkor fejeljük meg azzal, hogy bizony nem mindenhol csökkenek ezek a számok, amely ekkora visszaesésnél különösen beszédes – és hogy, hogy nem, de ott növekszik, ahol még országos viszonylatban is magas a cigányság aránya.
Ennek fényében Budapesten esett vissza leginkább a születések száma, s mivel Budapest egyébként is egy óriási vízfejként funkcionál egy kis országban, így logikusan és érthető módon ide koncentrálódik a magyar lakosság egy jelentős része, kijelenthetjük, hogy a magyarok körében tapasztalható a legnagyobb születésszám-visszaesés. Ezzel párhuzamosan az Észak-Alföldön JELENTŐS NÖVEKEDÉS történt a születések számában, nyilván a cigányság húzza fel a statisztikát (tehát az országos visszaesés még drasztikusabb lenne, ha a cigányok nem „javítanának” rajta). Egyébként érdekes, hogy a halálozások száma mindenhol csökkent, kivéve itt, ez is a jelentheti a cigányság egyre fokozottabb, statisztikákban is megjelenő lélekszámát, hiszen átlagban kevesebb ideig élnek, mint a magyarok.
A születésszámoknak megfelelően tehát még a halálozások csökkenésével is Budapesten a legnagyobb a népességfogyás, Észak-Magyarországon a legkisebb (!). Intő adat ez is.
Végül pedig további beszédes számok: 2025. október és 2026. szeptember között 70095 gyermek született Magyarországon, ez 3498-cal, 4,8 százalékkal kevesebb az ezt megelőző egy évhez képest, amely szintén nem volt megfelelő. Némiképp viszont talán kevésbé teszi drasztikussá a képet, hogy szinte ugyanannyi házasságkötés is volt, mint az ezt megelőző tizenkét hónapban, ugyanakkor a 2026. szeptemberi adatok – ahogy arra már kitértünk – ezen a téren is borzasztóak.
Végül 2026 januárja és szeptembere között 52429 gyerek született, ez 1922-vel, 3,5 százalékkal kevesebb 2025. január-szeptembernél. A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,29 volt, szemben az egy évvel korábbi 1,32-vel. A halálozás 2 százalékkal kevesebb volt, a természetes fogyás pedig ezzel együtt is változatlan maradt (38185 fő, tavaly ilyenkor 38139).
Összességében tehát kijelenthetjük, hogy ilyen adatok mellett Magyarországnak nagyjából 80-100 éve van hátra, legalábbis abban az őshonos, európai formában, ami alatt társadalmunkat, civilizációnkat értjük. Pontosabb véleményalkotáshoz pedig elkerülhetetlen lenne egy etnikai statisztika. Egyébiránt gyakran megkapom, hogy ez túl optimista becslés, viszont itt attól tartok, félreértenek. A 80-100 év ennek a folyamatnak a teljes végét jelenti, ugyanis, ha a népesedési arányok nem változnak belátható időn belül, akkor már 30-40 év múlva sem ismerünk majd rá az országra.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info