Magyarország gazdaságpolitikai útvesztésben van 2021-től – jelezte Matolcsy György jegybankelnök a 62. Közgazdász-vándorgyűlésen csütörtökön. A nyitó plenáris ülésen hangsúlyozta, hogy későn kezdte el komolyan venni a kormány a jegybank jelzéseit, és ennek meg is fizettük az árát.
Zoom
Matolcsy György jegybankelnök a 62. Közgazdász-vándorgyűlésen szeptember 5-én (fotó: Tövissi Bence / Index)
Az elmúlt évek sokkjai a gazdasági gyengeségeinkre világítottak rá, például a feldolgozóiparban – jelezte nyitóbeszédében Pleschinger Gyula, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke. Éppen ezért a mostani vándorgyűlésen a versenyképesség kiemelt szerepet kap.
Átadta a szót Matolcsy György jegybankelnöknek, akinek beszédét már a tavalyi vándorgyűlésen is nagy figyelem kísérte, akkor kiemelte, hogy a kormány az ársapkával 3-4 százalékkal növelte az inflációt. Az pedig sejthető volt, hogy megint nagy hatású beszédet tart az MNB elnöke, ezt vetítette előre előadásának címe: „Valahol megint utat tévesztettünk”.
– 2021-től Magyarország gazdaságpolitikai útvesztésben van – kezdte Matolcsy György. Hozzáfűzte, hogy 2020-ban megtámadott minket a Covid, és már akkor jelezték, hogy az infláció nemcsak visszatér, de akár évtizedes hosszúságú is lehet. „Akkor kevesen hittek nekünk, aztán elindítottuk 2021-ben az inflációellenes küzdelmet több országgal, akkor hitték el, hogy talán a közép-európaiaknak igazuk van. Tudtuk, jeleztük, mondtuk, hogy nehéz lesz, jeleztük a kormánynak, de nem hallgattak ránk” – mondta. Szerinte kétéves csúszás történt, csak 2023-ban vették őket és az infláció elleni harcot komolyan. A kormány szerinte még inflációnövelő lépéseket is tett, ezzel gyakorlatilag megismételte a tavalyi kritikákat.
– A jegybank a fékre, a kormány a gázra lépett, fogalmazták meg korábban többen, és ebből gáz lett – fogalmazott. Ez a történet igazolja a címet és azt, hogy a 100 éves születésnapját ünneplő jegybank a tények és adatok alapján dönt, majd javaslatokat tesz a szövetséges állami intézményeknek, például arról, hogy vegyék előre az inflációellenes küzdelmet – világított rá Matolcsy György.
Hogy nyerhetjük meg az évtizedet?
Elmondta, hogy már az előző évtized elején azonosították a miniszterelnökkel azokat a kihívásokat, fordulatokat, amelyeket el kellett érni. Ilyen volt például a demográfiai fordulat, illetve hogy 18 hónap alatt beállították az államháztartási egyensúlyt.
– A 2010–2019-es évtizedet megnyertük – fogalmazott a jegybankelnök. „Nem magától jött a legjobb évtized, számos fordulat kellett hozzá.” Idesorolja többek között a munkahelyvédelmi akciótervet, a növekedési hitelprogramot, a svájcifrank-hitelek forintosítását. Most viszont szerinte úttévesztésben vagyunk – veszélybe kerültek a 2010–19-es eredmények.
– Elveszíthetjük a következő évtizedet – figyelmeztetett, rámutatva, hogy két nagy ellenség van: a magas költségvetési eladósodás, illetve a magas és makacs infláció. Ez szerinte azért van, mert elengedte a kormány az államháztartási hiányt, és nem csatlakozott az infláció elleni harchoz. „Minket nem küklopszműködéssel kell vádolni, meg hogy törvénytelenül működünk” – mondta, ezzel valószínűleg utalva egy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel készült Index-interjúra.
– Hátulról az ötödik helyen voltunk 2023-ban a konvergenciában, azaz a legfejlettebb országokhoz nem közeledtünk, míg nálunk fejletlenebb országok közeledtek hozzánk. 2019-ben még a 20. helyen voltunk, 2023 végére pedig a 23. helyre kerültünk az egy főre jutó GDP-ben az EU-ban – mondta Matolcsy.
Ez egy téves gazdasági fordulat
A téves gazdasági fordulat közepén az infláció áll – fogalmazott az MNB elnöke. A magyar infláció jelentős része az élelmiszerárakból származik. Az élelmiszeriparunk termelékenysége utolsó előtti helyen van az Európai Unióban, szerinte ez nem fogadható el.
– Ez az évtized az 1970-es évek rokona, és az infláció a fő ellenség – emelte ki. A kormány szerinte tévesen elfogadta azt az érvelést, hogy az infláció jó, mert több bevétel érkezik az államkasszába. Azonban megérkeztek az inflációs sokk kárvallottjai, akiknek a fogyasztása visszaesett. A jegybankelnök szerint az infláció hosszú árnyékot vet.
– Több ezer milliárd forintot égetett el az infláció a megtakarításoknál, a középosztálynál – világított rá. Tavaly hét helyet zuhantunk a legfontosabb versenyképességi listán, amit ő a téves gazdaságpolitikának tulajdonít. Rámutatott arra is, hogy a magas exportteljesítmény alacsony hazai hozzáadott értéket tartalmaz, azaz pusztán attól nem leszünk gazdagok, ha külföldi beruházások jönnek Magyarországra. Szükség van a külföldi beruházásokra, de nem mindegy, hogy mekkora a hozzáadott érték – ez inkább az eladásban van, mint a nálunk hangsúlyos gyártásban. Kitért arra is, hogy a termékenységi rátánkban lévő fordulatot nem tudtuk megőrizni.
Matolcsy György szerint nem volt reális cél Orbán Viktortól, hogy 2030-ra az EU 5 legjobb országa közé kerüljünk. Azt javaslom, hogy legyen ez a cél 2040-re, mert 2030-ra nem jön össze – hangsúlyozta a jegybankelnök. 2040-re nyerhetünk, de fel kell ismerni az évtized karakterét – fogalmazott, majd megjegyezte, hogy ehhez térjünk vissza a korábbi, sikeres recepthez. Ez az évtized háborúkra, inflációra „hajlamos”, ezért szükség lesz visszatérni a „tévútról a jó útra”.
– Teljes gazdasági fordulatra van szükség, most! – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy az erősségekre kell játszani a gyengeségek helyett.
„Az ország egésze pedig gyenge pontokra játszik. Fontos a zöld kínai kapacitások építése, Szijjártó Péter kitűnő munkát végzett, de önmagában nem oldja meg Magyarország versenyképességi problémáit” – fogalmazott. Szerinte a források stratégiai újraelosztására van szükség. Egyensúly és fenntartható növekedés kell, javítani kell a versenyképességet és bővíteni a termelékenységet – magyarázta.
Másfél évtizedente jön egy sokk
A következő felszólaló Horváth Gábor, a Költségvetési Tanács elnöke volt. Elmondta, hogy ha a rendszerváltás óta eltelt időszakot nézzük, akkor másfél évtizedente jön egy sokk, ami megnöveli az államadósságot, és a ledolgozása egy hosszabb folyamat.
– Románia jelentősen felzárkózott, de a kutatás-fejlesztés (K+F) terén sereghajtók, a magyar GDP-arányos költésnél kisebb rátával bírnak az innováció terén – világított rá Horváth, megjegyezve, hogy a további felminősítésnek feltétele lesz, hogy érdemi javulás legyen a GDP-arányos államadósság viszonylatában, így ezt lejjebb kell tornászni. A fiatal diplomások statisztikáját nézve kiemelte, hogy ebben Ausztria nem sokkal hagyja csak le Magyarországot.
(Index nyomán)