A vizsgálat szerint akkor tört el a kulcscsontja, miután halálra gázolta a 26 éves biciklist, és a másik autós, akivel versenyzett, belecsapódott. A luxusautóval száguldozó férfinak a másik sofőr ezért jóvátételt fizetne, erről az ügyészség fog dönteni. Nem ez lenne az első megdöbbentő határozat az egész országot megrázó ügyben.
Zoom
Mint ismert, mindkét lába leszakadt a mindössze 26 éves férfinek, akkora erővel gázolta halálra luxus Mercedesével a száguldozó egy éve, amikor két BMW-vel versenyzett a hídon. A 700 lóerősre tuningolt sportkocsi sofőrje 70 helyett 137 kilométeres sebességgel száguldott. Még nem emeltek vádat ellene, azonban most kiderült, hogy a balesetben eltört a kulcscsontja, ezt a vizsgálatok szerint a másik sofőr okozta.
– Az ügyben az a gyanúsított, aki a második kocsit vezette, közúti baleset gondatlan okozásának vétségével lett meggyanúsítva, mivel, amikor beleszaladt az előtte már felborult autóba, akkor sérült meg az első kocsi sofőrje – mondta a Tényeknek Rab Ferenc a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője.
Ezért a BMW sofőrje most kérvényezte, hogy jóvátételt fizethessen a biciklist halálra gázoló sofőrnek. Erről az ügyészség fog dönteni. Ha engedélyezik a jóvátételt, az Árpád hídi gázoló akár milliókat is kaphat.
Nem ez lenne az első, sokkoló döntés az ügyben. Tavaly októberben ugyanis elengedték a 34 éves gázolót, és házi őrizet alá került. Majd néhány hónapja újabb határozatot hozott a bíróság, és a házi őrizetet is megszüntette, a gázoló szabadon mozoghatott Budapesten. A döntés óriási felháborodást váltott ki, és az ügyészség is fellebbezett ellene. Ezután a bíróság szigorított, és kimondta, hogy este 8-tól reggel 7-ig nem hagyhatja el az otthonát. Napközben viszont ezután is szabadon mozoghat, autót azonban - még - nem vezethet.