Az árvízi védekezéssel összefüggésben egy zöldszámot hozott létre a kormány – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvízvédelmi operatív törzs csütörtök reggeli ülése után tartott sajtótájékoztatón, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.
Rétvári Bence közölte, a 06/80-204-240-es számon az árvízzel kapcsolatos lakossági információk kérhetők, és bejelentéseket is lehet tenni az árvízhelyzettel kapcsolatban, valamint a felajánlásokat is itt lehet megtenni.
Beszámolt arról is, hogy egy friss kormányrendelet értelmében a sárga megkülönböztető jelzéssel a védekezésben részt vevő gépjárművek a buszsávokat is használhatják.
Kisoroszi kapcsán Rétvári Bence elmondta, hogy a Duna által körbezárt település felkészült az elzártságra, élelmiszert és homokzsákokat halmoztak fel, a mentőszolgálat egy teljesen felszerelt mentőautóval a településen van. Továbbá egy helikopterleszállót is kiépítettek arra az esetre, ha valamit sürgősen hozni vagy vinni kell Kisorosziba.
Orbán: az ország a helyzet komolysága ellenére is biztonságban van
Az ország a helyzet komolysága ellenére is biztonságban van, sem eszközben, sem élőerő-hiányban nem szenved az árvíz elleni védekezésben - jelentette ki a miniszterelnök sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Orbán Viktor kifejtette: Budapest védelme megoldott, a szerda esti órákra elérték a kiépítettség 100 százalékát, 900 centiméteres magasságra sikerült kiépíteni a fővárosi védvonalakat. Ez felette van a valaha volt legmagasabb vízállásnak. A legérzékenyebb részeken is eredményesen védekeznek, ilyen a Margitsziget és a Batthyány téri aluljáró környéke - jelezte a miniszterelnök.
Kitért arra is, hogy Dunabogdánynál a védekezés szintje száz százalékos volt szerda éjszaka, Tahitótfalunál 100 száz százalék, Leányfalunál 97 százalék, és a védekezés egy nap alatt sokat javult. Jelezte: várhatóan pénteken a Vác felé vezető 2-es út egyes szakaszait le kell zárni. Kismaros kritikus helyzetben volt szerdán, de ezen túl vannak, a hadsereg kivezénylésével a védettségi szint száz százalékán állnak - ismertette.
Ha valami váratlan esemény vagy baleset nem történik, a vizet mederben tudják tartani, és a terveik szerinti rendben, a jövő hét közepén az árhullám elhagyja az országot és utána már csak az árvíz utáni veszedelmekkel kell majd törődni, a kétirányú feladat helyett már csak egyetlen feladatra kell összpontosítani - mondta Orbán Viktor, aki a helyzetet továbbra is komolynak és nehéznek értékelte.
Hozzátette: ugyanakkor a védekezés színvonala optimizmusra ad okot, és kifejezetten bizakodó az ország árvízvédelmi képességeinek tesztelése ügyében.
(MTI)