Megjelentek a válsághelyzet vámszedői, Halászteleknél zsákokat és töltőanyagokat loptak az éjjel. A murvatolvajok ellen a Fővárosi Vízművek feljelentést tett.
„Árvíz esetén fel vagyunk készülve a rendkívüli és váratlan helyzetekre, de erre még mi sem számítottunk” - a Fővárosi Vízművek arról írt, hogy Halásztelek külterületén (Ráckeve és Budapest között félúton) az éjszaka ismeretlenek ellopták a cég által a kutak megvédésére felépített zsákos torlaszokat. Összesen 300 kilogramm jutazsákokba töltött murvát lovasítottak meg, a cég ezeket lefogató súlyként használta a védendő szerelvényaknáknál.
Le kellett bontani a gátat a lopás miatt
Az Index kérdésére a cég kommunikációs vezetője azt mondta, a napokban nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy a mélyebben fekvő ívóvíznyerő kutakat biztonságba helyezzék, ami praktikusan azt jelentette, hogy a várható legmagasabb vízállásnál magasabbra rakott zsákokkal védik meg ezeket a csápos kutakat. Ha a reggeli szemlénél nem derült volna ki a lopás, a Duna vize könnyen befolyhatott volna a 10–30 méter mély kútaknába, így onnan a parti szűrésű, tiszta víz helyett szennyezett Duna-víz kerülhetett volna a gyűjtőcsatornákba, majd a vízhálózatba.
A vízműveknek a történtek miatt le kellett bontaniuk a gátat, majd újraépíteniük azt.
Nem a kárérték jelenti az igazi problémát, sokkal inkább az, hogy az építők versenyt futnak az idővel, az újjáépítés pedig munkaerőt von el más helyszínektől. A szóvivő hangsúlyozta, a fegyveres őrség nem tud mindenhol jelen lenni. A Fővárosi Vízművek mindenesetre az ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a rendőrségen. A törvényi tényállás még nincs tisztázva, de akár a Btk.-ban rögzített közveszélyokozásnak is minősülhet a cselekmény.
A jogszabály szerint aki a közveszély elhárítását, valamint következményeinek enyhítését akadályozza, bűntettet követ el, amelynek következtében két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel nézhet szembe. Ha a bűncselekményt csoportosan követték el, a büntetési tétel öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés is lehet.
Az FV több száz helyszínen volt kénytelen a kutak helyzete miatt az ehhez hasonló (nagyjából 3 méter átmérőjű) védműveket kiépíteni.
A cikk megjelenését követően Szabó Tibor, Halásztelek polgármestere arról tájékoztatta a lapot, hogy a település víz- és szennyvízelvezetés-szolgáltatója is a Fővárosi Vízművek, a jelzett helyről pedig a szennyvízvezeték aknájának lefedését rögzítő zsákokat vittek el.