A fogdában írta alá az óbudai önkormányzat alakuló ülésére szóló meghívót a kerület letartóztatásban levő polgármestere, Kiss László - írja a 444 nyomán a 24.
Zoom
Fotó: Mohos Márton / 24
A lap a Kutyapárttól kapta meg a meghívót, melyen az áll, hogy a vesztegetés gyanúja miatt letartóztatott DK-s polgármester a Központi Nyomozó Főügyészség „hivatalos helyiségében”, Bots Dénes jegyző jelenlétében írta alá a dokumentumot.
Zoom
Fotó: 444
Kiss írásbeli javaslatot tett az alpolgármesterek személyére is, de az egyelőre nem derült ki, kiket javasolt. Egyik alpolgármestere, Czeglédy Gergő vesztegetés gyanújával szintén letartóztatásban van.
Kiss László ügyéről annyit érdemes tudni, hogy személyesen biztosított székhelyhasználatot a házában egy cégnek, amelyben feleségén kívül egy olyan személy töltötte be az ügyvezető-tulajdonosi posztot, aki egy másik cégével több milliós megbízásokat kapott az óbudai önkormányzattól azután, hogy Kiss Lászlót polgármesternek választották.
Frissítés: az alakuló ülésre sem engedik ki
Hiába kérvényezte, nem engedik ki az óbudai közgyűlés hétfői alakuló ülésére Kiss László polgármestert a fogdából, mivel az ügyészség elutasította a kérelmét – erősítette meg az információkat az ATV-nek ügyvédje, Zamecsnik Péter.