Tragikus hírt osztott meg Dudás Miklós szerdai Facebook-bejegyzésében. A világbajnok kajakozó szerint tönkretették a családját, amikor édesapjára hat bokszoló támadt rá, írja az Index.
„Apám 55 éves rokkantnyugdíjas, csak hogy tudjátok. Kómában fekszik, miután egy benzinkúton lerohanták és elvették az életét” – írta Dudás Miklós, hozzátéve, hogy édesapja jelenleg is éber kómában fekszik.
Hozzátette, addig nem áll meg, amíg „ezek a gyáva férgek börtönben nem rohadnak a felbujtóval együtt”. Dudás Miklós a helyzet súlyosságát jelezve megrázó fotókat is csatolt a bejegyzéséhez.
Dudás Miklós kedden a Story Magazinnak mesélte el, hogy az incidens augusztus 30-án történt egy benzinkúton, és nem volt több másfél percnél.
– Megállt két autó, kiszállt belőle hat bokszoló, és elkezdték rugdosni az 56 éves, rokkantnyugdíjas édesapámat. Amikor odarohantam hozzá, engem is ütöttek. Hallottam, ahogy apukám feje a betonba csapódva széttörik – idézte fel a lapnak a történteket.
A világbajnok kajakozó azonnal értesítette a mentőket. Édesapja azóta kórházban fekszik, majd időközben agyhártyagyulladása lett és vérmérgezést is kapott. Dudás Miklós szerint édesapját lényegében elvesztették, mivel „ha valaha is felébred, teljesen kiszolgáltatott élete lesz. De jelenleg nem úgy tűnik, hogy ebből kijön, 40 kilót fogyott”.
A világbajnok úgy látja, hogy tönkrement a családja, mivel édesanyja a férje nélkül nem akar tovább élni. „Az édesapámat lényegében megölték. Anyukám pedig egy hónapja sír és nyugtatókon él. Bűnhődnie kell azoknak az embereknek, akik bokszolóként, mi több, azóta is kisgyerekek edzőiként tevékenykedve ezt tették az édesapámmal” – fejtette ki a lapnak.
Egy pletykából indult
A lap úgy tudja, hogy az egész verekedés egy pletykából indult. Dudás Miklós elmondta, hogy édesapjáról a piacon terjesztette egy nő, hogy megcsalja az édesanyját. Édesapja megelégelte a dolgot, így felszólított a nőt, hogy fejezze be a hazugság terjesztését, de a nő válaszul „rászabadította a testvéreit”.
Írásban még egy békés megbeszélésről volt szó édesapám és a nő családja között, de úgy voltam vele, hogy azért jobb, ha vele tartok. Majd a benzinkútra érkezve egyszerűen lerohantak minket. Mindent vett a kamera, kérdés sincs, mi lesz ennek az ügynek a végkimenetele, de sajnos ezzel nem kapom vissza az apukámat.
Frissítés: elkapták őket, de "nem álltak fenn a kényszerintézkedés feltételei"...
Elfogták a rendőrök azt a hat férfit, akik néhány héttel ezelőtt brutálisan összeverték Dudás Miklós világbajnok kajakozó édesapját egy budapesti benzinkút előtt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya az üggyel kapcsolatos megkeresésre azt közölte, a rendőrség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indított eljárást az ügyben.
– A rendőrség másfél napon belül elfogta a feltételezett elkövetőket a cselekmény után. Egy férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt, öt másik férfit pedig csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Négy gyanúsítottat őrizetbe is vettek – közölte lapunkkal a BRFK.
Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője pedig azt mondta a 24.hu-nak, hogy az ügyészség nem tett indítványt az őrizetbe vett személyek letartóztatására, mert nem álltak fenn a kényszerintézkedés feltételei.