Fakanállal vertek és egészen brutálisan megaláztak egy hatéves üllői kislányt a szülei. A gyerek soha nem kapott ajándékot és csokit, és még a hűtőt is lelakatolták előtte, hogy ne tudjon élelemhez jutni. Az volt a házaspár kedvenc szórakozása, hogy kizárták a gyereket a házból, és arra kényszerítették, hogy ugasson és vonyítson, mint a kutyák.
Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője a 24.hu-nak azt mondta, hogy felfüggesztett szabadságvesztést kértek a házaspárra.
A kislány 2014-ben született, de anyja már akkor sem volt együtt vér szerinti apjával. A nő öt évvel később élettársi kapcsolatot létesített egy férfival, akihez később feleségül ment. A család Üllőn élt, és ekkor még velük lakott a kislány nagymamája is.
A férfi ugyan a nevére vette a gyermeket, de kezdettől fogva ridegen bánt vele. A nő nem akarta, hogy a férfi elforduljon tőle, ezért az ő pártját fogta, s elhidegült a kislányától. A gyerek csak a nagymamájával alakított ki érzelmi kapcsolatot. A házaspárnak négy évvel ezelőtt született egy közös gyermeke. A nagymama elköltözött máshova, és innentől valóságos pokollá vált az akkor még csak hatéves kislány élete, gyakorlatilag teljesen kizárták a család életéből.
A férfi a nő biztatására kézzel vagy fakanállal többször is testi fenyítést alkalmazott a kislányon. Emellett a pár beragasztotta a kislány száját, hogy ne beszéljen. A kislánynak teljesen normális testalkata volt, de a szülők kövérnek titulálták, ezért előfordult, hogy nem adtak neki vacsorát, és lelakatolták előtte a hűtőt.
Miközben közös gyermeküknek ajándékokat és finom édességet vásároltak, a kislány soha nem kapott semmit. Az általuk vélelmezett túlsúlya miatt rendszeresen futtatták a kislányt az udvaron, és rendre kizárták a házból. Az udvart is vele takaríttatták, és szórakozásból megalázták.
Volt, hogy azért kapott fakanállal édesanyjától, mert az utcán játszott más gyerekekkel. Ez nyomot is hagyott a kislány combjain. A bántalmazás nyomainak észlelését követően a gyámügy kiemelte a családból a kislányt, és nevelőszülőknél helyezte el.
Az ügyész elmondta, hogy a férfi és a nő sem ismerte el a bűnösségét, és mind a ketten azt állították, hogy a kislány nem szavahihető.
A Monori Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja a házaspárt, de az anya ellen védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt is vádat emelt. Az ügyészség azonban mindössze felfüggesztett börtönbüntetést kért rájuk.