Emberkereskedelem miatt adott ki elfogatóparancsot a rendőrség Gyöngyösi Anikó ellen. Újabban a körözött nőszemély végigjárja a Velencei-tó környéki iskolákat, gyerekeket szólít le, a rendőrség pedig január óta nem tudta előállítani, írja a Szent Korona Rádió.
Zoom
Rezzenéstelen arccal besétált a gárdonyi iskolába is például, ahol a beiratkozásról érdeklődött – írta Facebook-bejegyzésében az iskola igazgatója, aki akkor még nem tudta, hogy körözik a nőt, most azonban mindenkit óvatosságra figyelmeztetett.
Helyi csoportokban figyelmeztetnek sokan, hogy a körözött személy az agárdi, gárdonyi és kápolnásnyéki iskoláknál jelent meg az elmúlt napokban, ahol gyerekeket szólítgatott le, egyesek szerint Gárdonyban már megpróbált elvinni gyerekeket. Az iskolák közelében ólálkodik, és állítólag a haját időközben átfestette feketére. Hiába, hogy többen látták a környéken, a rendőrség továbbra sem tartóztatta le.
Zoom
A negyvenéves Gyöngyösi Anikó ellen emberkereskedelem miatt adott ki elfogatóparancsot a Székesfehérvári Törvényszék még január 22-én, a közlemény szerint Fejér vármegyében lényegében bárhol tartózkodhat. A körözési eljárást lefolytató gárdonyi rendőrök továbbra is várják azok jelentkezését, akik információval szolgálhatnak az emberrabló Gyöngyösi Anikó tartózkodási helyével kapcsolatban...