Kellemetlen hírt kapott 2023 őszén Magyar Péter. Egyik régi ismerőse a MOM Park budai bevásárlóközpont előtt ekkor közölte vele, hogy kizárják az egyik exkluzív kormányzati klubból.
A Stádium nevű egyesületet Magyar Péter egyik legközelebbi barátja, Gulyás Gergely alapította még 2010-ben olyan emberekkel közösen, akik az őszödi beszéd utáni 2006-os események során felléptek az akkori kormánnyal szemben, majd fontos pozíciókhoz jutottak a Fidesz 2010-es választási győzelme után. Az összejöveteleiket különböző helyszíneken – például a budai Várban és a belvárosi Ybl Palotában – megtartó klubhoz később több ismert közéleti személyiség is csatlakozott. Ilyen volt például Balog Zoltán református püspök, korábbi kormánytag, Novák Katalin volt köztársasági elnök és Juhász Imre, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnöke.
A kizárás több szempontból is érzékenyen érintette Magyart. Egyrészt ez újabb állomása volt annak a folyamatnak, amely során egyre jobban kiszorult a befolyásosabb fideszes körökből. Másrészt még fagyosabbá vált a kapcsolata Gulyással, akivel régi szoros barátsága már hónapokkal korábban, Magyar Péter és Varga Judit válásakor megromlott. A házaspár mindkét tagját régről ismerő Gulyás ugyanis a válás során egyértelműen Varga Judit pártját fogta.
2023 novemberében Magyar és Gulyás tett még egy próbát, hogy megbeszéljék egymással a nézeteltéréseiket. A beszélgetés azonban nem alakult jól. Az Orbán-kormány tevékenységét a barátai előtt már korábban is kritizáló Magyar azt közölte Gulyással, hogy az őt ért sérelmek miatt betelt nála a pohár, és hamarosan a nyilvánossághoz fog fordulni. Mire a miniszter nevetve azt közölte, hogy senkit se fog érdekelni az akkor még szélesebb körben ismeretlen Magyar véleménye.
Ezt követően még egyszer összefutottak Lázár János építési és közlekedési miniszter karácsonyi fogadásán 2023 decemberében. Ekkor abban maradtak, hogy a két ünnep között még találkoznak egymással. Ez azonban már nem történt meg.
Alig több mint egy hónappal később színre lépett Magyar Péter, és ezzel felforgatta a magyar belpolitikát. Rövid idő alatt ő vált Orbán Viktor legfontosabb ellenzéki kihívójává, és egyben a fideszes propagandagépezet első számú célpontjává.
A Direkt36 arra volt kíváncsi, milyen úton jutott el ide a konzervatív családból érkező, egész felnőtt korában magas rangú fideszes körökben forgó Magyar Péter. Az elmúlt hónapokban közel negyven olyan emberrel – köztük Magyar Péterrel – beszéltek, aki ismeri ennek a történetnek a részleteit. Ezekből a beszélgetésekből olyan kép rajzolódott ki, amely szerint Magyar soha nem tudott igazán beilleszkedni a fegyelmezett fideszes közösségbe, még akkor sem, amikor egyetértett a főbb politikai irányokkal. Bár próbált magasabb pozíciókba jutni a kormányzaton belül, ezt főként konfrontatív személyisége és gyakori kritikus megjegyzései miatt nem engedték neki. Később aztán magánéletében és a politikai közegben is egyre több hidat égetett fel maga mögött, mire eljutott oda, hogy teljesen szembeforduljon azzal a világgal, amelyben sokáig ő maga is élt.
Ez az átalakulási folyamat már évekkel ezelőtt, a szürke bürokráciájáról és kellemetlen időjárásáról ismert belga fővárosban, Brüsszelben megkezdődött.
I. Brüsszeli évek
Amikor a 2010-es évek elején a magyar kormány tagjai megjelentek a Magyarország uniós képviseletét ellátó, Brüsszelben székelő Állandó Képviseleten, hogy beszámoljanak az épp aktuális tárgyalásaikról, az a legtöbb ott dolgozó számára unalmas, rutinszerű eseménynek számított. Ezeken az állománygyűléseken ugyanis a miniszterek semmilyen nagy titkot nem árultak el, csak formális prezentációkat tartottak, így amikor az előadások végén érdeklődtek, hogy van-e bárkinek kérdése, a legtöbb dolgozó csendben maradt.
Magyar Péter azonban kivétel volt. Ő általában kérdezett valamit, és hozzáfűzött néhány gondolatot az elhangzottakhoz. Ezek a hozzászólásai annyira elhíresültek az épület falain belül, hogy azon később még a felesége is viccelődött. Évek múlva Varga Judit már igazságügyi miniszterként szintén ellátogatott az Állandó Képviseletre (ÁK), ahol ő is megtartotta a miniszteri prezentációját. Ezúttal azonban nem kérdezett tőle senki. „Nincs itt Péter, nincs, aki kérdezzen” – élcelődött az egyik jelenlévő szerint Varga arra utalva, hogy ekkorra a férje már máshol dolgozott. (Vargát megkérdezte a lap a rá vonatkozó részletekről, ő azonban nem reagált egyik kérdésre sem.)
Magyar Péter annak köszönhetően került kapcsolatba a magyar kormány brüsszeli meghosszabbításaként működő ÁK-val, hogy a feleségével együtt még 2009-ben kiköltözött Brüsszelbe. Varga ekkor kapott állást a belga fővárosban. Korábban a Fidesz egyik legbefolyásosabb politikusának számító, majd a karrierjét EP-képviselőként folytató Áder János mellett lett asszisztens. Miközben Varga dolgozott, Magyar otthon volt nem sokkal korábban megszületett első gyermekükkel.
Magyar és Varga így Brüsszelben kezdték el kialakítani az életüket, és kapcsolatba kerültek az ország 2004-es EU-csatlakozása óta ott élő többi magyarral. Közülük többen is úgy emlékeztek vissza Magyar Péterre, hogy fontos volt számára a hazaszeretet és a kereszténység. „Az MSZP-t és a gyurcsányi világot gyűlölte” – fogalmazott egyik ismerőse, aki szerint Magyar elképzelni se tudta, hogy „egy ellenzéki képviselő is gondolhat jókat”.
Aktívan is tett a szerinte káros baloldali kormányzati fellépés ellen. Ügyvédjelöltként a 2006-os tüntetések során a rendőri bántalmazások áldozatainak nyújtott ingyenes jogsegítséget. Konzervatív világnézetét meghatározta családi háttere is. Anyai nagyanyja, Mádl Teréz ugyanis a Fidesz és az MDF jelölésével köztársasági elnöknek választott Mádl Ferenc testvére volt. Anyai nagyapja pedig a konzervatív beállítottságú korábbi legfelsőbb bírósági bíró, Erőss Pál volt, aki ismertségét többek között a rendszerváltás előtti Jogi esetek című tévéműsornak köszönhette.
Ismerősei szerint Magyar a világképéhez annyira dogmatikusan ragaszkodott, hogy bárkivel könnyen vitába bocsátkozott, aki nem értett egyet vele száz százalékban.
„Azt, hogy a buliban hol van éppen Magyar, onnan lehetett tudni, hogy ott valami vita volt” – mondta egyik ismerőse.
Végül Brüsszelben nemcsak Varga kapott munkát, hanem később Magyar is el tudott helyezkedni. 2011 első felében ugyanis Magyarország vette át az EU soros elnöki posztját, a megnövekedett feladatok miatt pedig a kormányzat folyamatosan vette fel az új embereket. Magyar elmondása szerint ennek során előnyt élveztek azok, akik már eleve Brüsszelben éltek, és a lakhatást meg tudták oldani. Magyar így lett az ÁK egyik szakdiplomatája.
Itt pedig részben a feleségének is köszönhetően kezdett el felfelé ívelni a karrierje. Magyar a Direkt36-nak arról beszélt, hogy az asszisztensi pozíciót betöltő felesége az EP-ben közegészségügyi kérdésekkel is foglalkozott, és ennek révén ismerkedett meg egy gyógyszercéget képviselő nővel, akiről kiderült, hogy a Brüsszelben akkor már befolyásos pozíciókban dolgozó Várhelyi Olivér jelenlegi európai bizottsági biztos felesége volt. Nemcsak a két nő, hanem később a férjeik is összebarátkoztak. Így miután Várhelyi a magyar EU-elnökség végeztével otthagyta az Európai Bizottságot, és az ÁK második embere lett, kabinetfőnökének Magyart választotta.
Magyar 2011-től kezdve évekig volt a bizalmasa Várhelyinek. „Piálgatni is voltak együtt, közel álltak egymáshoz” – mondta kapcsolatukról egy, abban az időszakban Brüsszelben dolgozó diplomata.
A barátságuk azonban 2015 körül megromlott. Ez abban az időszakban történt, amikor Várhelyi előrelépett a ranglétrán, és átvette az ÁK vezetését. Egy korábban Brüsszelben dolgozó kormánytisztviselő szerint Várhelyi többek között azért haragudott meg Magyarra, mert többször is az ő nevében, de a tudta nélkül járt el különböző ügyekben. Magyar a Direkt36-nak ezt tagadta, és konkrétumok nélkül annyit mondott, hogy kabinetfőnökként nagyon sok konfliktust vállalt Várhelyiért, aki azonban szerinte nem állt ki érte. „Ezt én zokon vettem, és be is olvastam neki” – fogalmazott.
A történtekről információval rendelkező források szerint kettejük konfliktusa végül annyira elfajult, hogy Várhelyi kemény stílusban, a hangját felemelve vált meg Magyartól. Magyar ezt követően is maradt az ÁK állományában. Az új pozíciójában 2015-től kezdődően 2018 őszéig az Orbán-kormány és az EP közötti kapcsolattartásért felelt. Erről a posztjáról azért távozott, mert ekkorra Varga politikai karrierje elkezdett beindulni Magyarországon, így a férje is követte őt haza, Budapestre.
II. A miniszter férje
2020 február közepén, Orbán Viktor szokásos évértékelő beszédéhez közeledve szokatlan kérdést kapott a Varga Judit által vezetett Igazságügyi Minisztérium egyik munkatársa. Magyar Péter arról kérdezte a minisztériumi dolgozót, hogy
ugye az első sorban fogok ülni?
A kormány vezető politikusai általában egyedül érkeznek az évértékelőkre, és a miniszterek csak ritkán szoktak a házastársaikkal közösen ülni az első sorban. A minisztérium dolgozója számára ezért kellemetlen volt Magyar kérése, de szeretett volna a főnöke férjének kedvében járni. Így felhívta a Fidesz pártalapítványának, a rendezvényt szervező Polgári Magyarországért Alapítványnak az egyik vezetőjét, és tolmácsolta neki a kérést.
A lobbizás végül sikerrel járt. Miközben Orbán az évértékelőjén az ország helyzetét több évtizedes távlatban vizsgálta, a miniszterelnökkel szemben, az első sorban Varga mellett ott ült a férje is.
Magyar a Direkt36-nak azt mondta, az ehhez hasonló eseményeken nemcsak azért vett részt, mert érdekelte a politika, hanem mert szerepe volt a felesége nyilvánosság előtti felépítésében, aki részben neki köszönhetően lett influenszer politikus.
„Valószínű más kormánytagok feleségei azt sem tudták, hol vannak, mert mondjuk otthon főztek. És valószínűleg nem ők végezték el a házastársuk munkájának a felét, nem ők építették fel őket” – mondta arról, miért érezte jogosnak, hogy a felesége mellett üljön az évértékelőn.
Varga politikai karrierje a Fidesz 2018-as választási győzelme után vett lendületet. Ekkor vette át Lázár Jánostól a Miniszterelnökség irányítását Gulyás Gergely, aki Vargával és Magyarral is baráti viszonyt ápolt.
Magyar még a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen ismerte meg Gulyást, ahol mindketten jogot tanultak. A barátságuk elmélyüléséhez hozzájárult az is, hogy 2002-es hamburgi ösztöndíjuk idején egy helyen laktak. Később együtt léptek be az V. kerületi Fideszbe. Az őszödi beszéd 2006-os kiszivárgása után együtt nyújtottak jogi segítséget azoknak, akik megsérültek a tüntetőkkel szembeni rendőri túlkapások során. Gulyás és Varga pedig ügyvédjelölt korukból ismerték egymást. Gulyás a két barátját 2005-ben mutatta be egymásnak, akik később össze is házasodtak. Gulyás nemcsak Magyar esküvői tanúja volt, hanem a házaspár egyik gyermekének keresztapja is lett.
Bár Magyar és Gulyás is aktívan kivette a részét a 2006-os eseményekből a Fidesz oldalán, ezekből leginkább Gulyás profitált. Ebben az időszakban alakított ki közeli kapcsolatot a Fidesz olyan meghatározó politikusaival, mint Balog Zoltán és Szájer József. Ennek köszönhetően 2010 után nemcsak bekerült a parlamentbe, hanem egyből a Fidesz egyik frakcióvezető-helyettese is lett. Amikor pedig a fokozatosan építkező Gulyást 2018-ban a Miniszterelnökséget vezető miniszterré nevezték ki, ő Varga Juditot választotta uniós kapcsolatokért felelős államtitkárának.
Mielőtt azonban Varga kinevezését bejelentették volna, Gulyás a Balaton-parton egy baráti beszélgetés közben megkérdezte Magyartól, zavarná-e, ha felesége ilyen magas pozíciót kapna. Magyar elmondása szerint rábólintott ugyan az ötletre, de megkérdezte Gulyást, hogy
miért Vargára, és miért nem őrá esett a választás.
Magyar ugyanis úgy vélte, őt is érdekli a politika, és jól ismeri annak szereplőit. Magyar szerint Gulyás azt válaszolta a kérdésére, hogy a poszton Orbánék mindenképpen nőt szeretnének látni, Magyarból pedig Vargával szemben hiányzik a pozícióhoz szükséges kompromisszumkészség.
Bár államtitkár végül Vargából lett, Gulyás nem feledkezett meg Magyarról sem. Magyar a következő években több állami tulajdonú cégnél is vezető pozíciót kapott: 2018 szeptemberétől a Magyar Fejlesztési Bank egyik igazgatóságát vezette, 2019 júniusától pedig a Diákhitel Központ vezérigazgatója lett. A történtekre rálátó források szerint Magyar kinevezéseiben Gulyás kulcsszerepet játszott, többször is ő járta ki, hogy a barátja a különböző állami vállalatoknál jól fizető állásokat kapjon. (Gulyás a lap megkeresésére nem reagált. Magyar pedig arra a kérdésünkre, Gulyásnak milyen szerepe volt a kinevezéseiben, azt írta: „Gondolom annyi, hogy eljuttatta az önéletrajzomat a felügyelő miniszterhez”.)
Varga közben nem sokáig maradt államtitkár Gulyás mellett. Orbán annyira elégedett volt a teljesítményével, hogy 2019 júliusában a kormánya igazságügyi miniszterévé tette meg. „Nevettünk is rajta a feleségemmel, hogy két hétig volt több beosztottam, mint neki” – mondta Magyar arra utalva, hogy nem sokkal a Diákhitel Központ élére történő kinevezése után került be Varga a kormányba.
Ez akkoriban történt, amikor a kormány egyre aktívabb közösségimédia-jelenlétet kezdett elvárni a Fidesz politikusaitól. Varga miniszterként a közösségi médiát legügyesebben kezelő fideszes politikusok egyike lett. A Facebookon rövid idő alatt több mint 100 ezer követőt gyűjtött össze. A kormányban pedig Orbán Viktor és Szijjártó Péter külügyminiszter mellett az övé lett az egyik legtöbb interakciót elérő Facebook-profil.
Ebben komoly szerepe volt Magyarnak, aki ekkoriban miniszter felesége közösségi oldalainak volt az egyik kezelője. Magyar elmondása szerint a telefonjával a telkükön ő vette fel például Varga egyik legemlékezetesebb videóját, amelyen a felesége 37-et dekázva megcsillogtatta a focitudását. „Egyébként nem 37-et tud dekázni, hanem 105-öt, csak éppen a gyerekeink sírtak, és abba kellett hagyni a felvételt” – mesélte a videóról.
Bár Magyar hivatalosan nem volt tagja az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztályának, folyamatosan bejárt a minisztérium épületébe, és részt vett a felesége körüli kommunikáció kitalálásában. „Folyamatosan ontotta magából az ötleteket” – mondta a tárca egyik korábbi munkatársa, arra utalva, hogy Varga Facebook-bejegyzéseinek jelentős részét Magyar írta.
A férj azonban annyira rátelepedett Varga közösségi médiás megjelenésére, hogy hamar konfliktusba keveredett a minisztérium sajtóosztályának tagjaival. A témára rálátó egyik forrás szerint Magyar ugyanis
bicskanyitogató stílusban tette szóvá még a vesszőhibákat is.
A forrás szerint előfordult olyan eset, hogy a tárca sajtófőnöke reggel arra panaszkodott, hogy aznap már hány üzenetet kapott Magyartól.
„Ők dolgozni nem szerettek, én meg azt szerettem volna, ha Juditot kellőképpen tudjuk megismertetni az emberekkel” – mondta a tárca sajtóosztályáról és a velük való konfliktusáról Magyar.
A Facebook-oldal kezelése és az állami cégeknél végzett tevékenysége azonban nem elégítette ki Magyart, aki
a feleségéhez hasonlóan szeretett volna politikai pályára lépni.
Egyik ismerőse szerint amikor Perényi Zsigmond távozásával 2020 nyarán megüresedett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) uniós fejlesztésekért felelős államtitkári posztja, megpróbálta megszerezni azt. Ez azonban nem jött össze, a tárcát irányító Palkovics László ugyanis Perényi távozása után ideiglenesen átvette a terület felügyeletét, később pedig az uniós ügyek elkerültek az ITM-től.
Magyar erről azt mondta, ebben az időszakban többször is szóba került, hogy államtitkár, illetve helyettes államtitkár lehet belőle. Elmondása szerint a pozíciószerzési lehetőségek az ITM-nél és a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál merültek fel, de többek között Palkovics és Szijjártó döntései miatt ezekből nem lett semmi.
Az ambícióinak az sem használt, hogy időközben megromlott a házassága.
III. A válás
Magyar Péter és Varga Judit 2021-ben több kísérletet is tett a kapcsolatuk megmentésére. Igyekeztek például társasági életet élni, de ezek a próbálkozások sem mindig sültek el jól.
Egy alkalommal meghívtak vacsorára egy baráti házaspárt a XII. kerületi Kútvölgyi úton található lakásukba. Mivel a vendégek is kormányzati pozíciókat töltöttek be, az este egy pontján a beszélgetés a politikára, ezen belül is az Európai Unióval kapcsolatos ügyekre terelődött. Az egyik jogi természetű kérdésben azonban Varga és Magyar ellenkező álláspontot képviselt.
Magyar, akire egyébként is jellemző, hogy rendkívül hevesen védi az igazát, ezúttal különösen belelovalta magát a vitába. Nagy hanggal, az asztalba kapaszkodva próbálta felesége érveit félresöpörni. Az egyre feszültebbé váló vita a meghívott házaspár számára annyira kínossá vált, hogy a vendégek hamarosan távoztak is. (Magyar a lap kérdésére azt válaszolta, a házaspár azért távozott, mert volt felesége összeveszett a pár nő tagjával. Varga erre a kérdésre sem reagált.)
Varga és Magyar a kapcsolatukat nem tudták rendezni, így 2023 márciusában végül bejelentették a válásukat. Magyart mindez nemcsak érzelmileg viselte meg, de azzal is kénytelen volt szembesülni, hogy
elkezdtek bezárulni előtte ajtók a kormányoldalon.
Magyar már a válást megelőzően sem örvendett feltétlen népszerűségnek a kormányzati körökben. Bár folyamatosan vezető tisztségeket töltött be állami vállalatoknál, magasabb, politikai pozícióba azonban nem került. Kormányzati források szerint ennek nem az volt az oka, hogy Magyart tehetségtelennek tartották, hanem úgy vélték, hogy túlzottan önjáró, és nem tud csapatjátékosként viselkedni. Magyar és Gulyás közös ismerősei szerint emiatt maga Gulyás sem támogatta, hogy Magyarból a feleségéhez hasonlóan politikust csináljanak.
„Folyamatosan beszólogatott az embereknek” – mondta az egyik forrás Magyarról. Egy balatoni összejövetelen például olyan személyes, magánéleti megjegyzést tett Schaller-Baross Ernőre, a Fidesz jelenlegi EP-képviselőjére, hogy a vita majdnem tettlegességig fajult. (Schaller-Baross azt közölte, hogy magánéleti kérdésekben nem kíván nyilatkozni. „Én nem emlékszem ilyenre, legfeljebb egy félreértésre” – írta Magyar erről az epizódról, de nem részletezte, hogy pontosan mire gondol.)
Magyarnak voltak kritikus megjegyzései a kormányzati politikáról és a Fidesz-közeli gazdasági világról is. 2019 áprilisában például arról írt a Facebookon, hogy a párizsi Notre-Dame leégése után francia nagyvállalatok rövid idő alatt milyen óriási összeget ajánlottak a székesegyház újjáépítésére. „Valahol itt kezdődik az igazi nemzeti >>tőkésosztály<<” – szúrt oda a miniszterelnökhöz közel álló nagyvállalkozóknak.
A Direkt36-nak Magyar elismerte, hogy a csípős megjegyzéseit ebben az időszakban nem fogta vissza. ”Valóban kritikus voltam sokszor, néha viccesen, néha kevésbé viccesen” – mondta, hozzátéve, hogy a ”NER-elitből „Gulyás Gergely volt az egyetlen, aki ezt elviselte. Az egyik ismerőse szerint a kormányzati körökben még ekkoriban is úgy könyvelték el Magyart, mint ”Gulyás miniszter úr barátját”. Gulyás és Magyar többször is együtt mutatkozott, 2021 őszén például egymás mellett ültek a 2006-os eseményekről szóló kormányzati propagandafilm, az Elk*rtuk díszbemutatóján.
A válás következtében azonban Magyarnak Gulyással is megromlott a kapcsolata. A miniszter a 2023-ban lezajlott válás során ugyanis Varga pártját fogta. ”Gergő Judit mellé állt, neki adott igazat” – fogalmazott egy kormányzati forrás Gulyásra utalva.
Ezt követően egyre inkább beszűkültek Magyar lehetőségei. Több kormányzati forrás is arról beszélt, hogy a válás után egyre kevésbé bíztak Magyarban, emiatt elkezdték kiszorítani bizonyos kormányzati körökből. Ennek – egy Magyart ismerő fideszes politikus szerint – az volt a célja, hogy korlátozzák a hozzáférését a fontosabb információkhoz. A folyamat része volt az is, amikor 2023 őszén kizárták a számos befolyásos kormányzati szereplőt a sorai között tudó Stádium Klubból.
Nemcsak a korábbi barátai fordítottak neki hátat, az állami vállalatoknál betöltött posztjai is veszélybe kerültek. Ilyen volt például a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában álló Magyar Bankholdingnál (MBH) szerzett felügyelőbizottsági tagsága. Erre posztra még korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium delegálta Magyar Pétert.
Miután 2024 elején felmerült, hogy Magyart innen visszahívhatják, ő Gulyáshoz és Vargához fordult. A felek közti üzenetváltást ismerő kormányzati források szerint Magyar a Signal üzenetküldő applikáción keresztül létrehozott egy csoportot, és azt írta Gulyásnak és Vargának,
intézzék el, hogy megtarthassa a pozícióit, ellenkező esetben problémát okozhat.
(Erről az epizódról később Varga Judit és Gulyás is beszámolt, mindketten azt állították, hogy Magyar megfenyegette őket. Magyar ezt tagadta.)
Gulyásék erre az üzenetre nem reagáltak, Magyar pedig hamarosan akcióba is lépett.
IV. A színrelépés
Amikor 2024. február 2-án megjelent a kegyelmi botrányt kirobbantó cikk a 444-en, még nem lehetett tudni, az ügynek milyen súlyos következményei lesznek, de Magyar további lépéseket tett, hogy kiváljon a fideszes rendszerből.
Aznap egy budai cukrászdában találkozott egy régóta a közéletben mozgó ismerősével. Magyar itt elmondta,
úgy érzi, a kormányzat egyre inkább beszűkíti a lehetőségeit, ellehetetleníti őt. Emiatt abban kérte ismerőse tanácsát, hogy konfrontálódjon-e a kormánnyal, vagy hallgasson, esetleg inkább elhagyja-e az országot.
A beszélgetés során elárulta, hogy van egy olyan hangfelvétele, amelyen Varga Judit a kormányra nézve terhelő dolgokat állít a Völner-Schadl-ügyről. Magyar ezzel arra a kormányzati szereplőket is érintő korrupciós ügyre utalt, amelynek során Varga egykori államtitkárát, Völner Pált meggyanúsították, hogy szívességekért cserébe kenőpénzt fogadott el a bírósági végrehajtói kar elnökétől, Schadl Györgytől.
Magyar a beszélgetés egy pontján megjegyezte azt is, fontolgatja, hogy Vargával szemben, vagyis a Fidesz ellenében elindul a választáson. Az ismerős ezt rossz ötletnek tartotta, és megpróbálta Magyart lebeszélni erről a tervéről. Azzal érvelt, hogy ezzel volt feleségét és magát is nevetségessé tenné.
Magyar komoly ütőkártyának érezte a birtokában lévő hangfelvételt. Egy ismert ellenzéki politikust is felhívott, akinek elmondta, hogy „komoly anyagai” vannak a Völner-Schadl-ügyről. A tervek szerint tavaly február első napjaiban találkozott volna a politikussal, a személyes megbeszélésre azonban végül nem került sor, Magyar néhány órával a megbeszélt időpont előtt ugyanis lemondta a találkozót.
A következő napokban felgyorsultak az események. A kormányra annyira kezdett ráégni a kegyelmi ügy, hogy drasztikus lépésre kényszerültek. Tavaly február 10-én nemcsak a bicskei pedofil bűncselekmények egyik elítéltjének megkegyelmező Novák Katalin köztársasági elnök mondott le, hanem a kegyelmet igazságügyi miniszterként ellenjegyző Varga Judit is bejelentette visszavonulását a közélettől.
Ilyen előzmények után Magyar elérkezettnek látta az időt, hogy a nyilvánosság elé lépjen. Míg pár nappal korábban még csak kormánytól független újságírókkal folytatott informális beszélgetésekben kritizálta a kormány egyes szereplőit, a lemondások napján már a közösségi médiában tette ezt. Közzétett egy azonnal hatalmas figyelmet kiváltó Facebook-bejegyzést, amelyben többek között Rogán Antalt bírálta, továbbá bejelentette, hogy lemond az állami vállalatokban betöltött pozícióiról, illetve a részben állami tulajdonú MBH felügyelőbizottsági posztjáról is.
Másnap, február 11-én pedig a Partizánnak adott interjút, ahol arról is beszélt, felháborította, ahogy a kegyelmi ügy kezelése során a Rogán vezette propagandagépezet elbánt Novákkal és Vargával. Magyar az interjúban nemcsak Rogán tevékenységét, hanem a miniszterelnök családjának gazdagodását is kritizálta.
A több mint 2,5 milliós nézettséget produkáló interjú komoly visszhangot váltott ki, Magyar iránt óriási lett az érdeklődés, ő pedig elkezdte kihasználni, hogy a kegyelmi ügy miatt a Fidesz védekező pozícióba kényszerült. Bár az interjúban Magyar még viccnek nevezte a felvetést, hogy ő politikai pályára lépne, hamar megváltozott a véleménye.
V. A felkészülés
A Partizán-interjú után néhány héttel, tavaly március 6-án Magyar Péter a „Szeretem Magyarországot Klub” vendége volt a belvárosi Bálint Ház nevű kulturális központban egy zártkörű rendezvényen.
A szervezet tagjai között több olyan üzletember és egykori politikus is található, akik kritikusan állnak az Orbán-kormányhoz. Aznap este a klub 70-80 tagja gyűlt össze, hogy meghallgassa a Varga Judit volt férjével folytatott pódiumbeszélgetést. Magyar a politikai ambícióiról már itt felvillantott néhány részletet. Elmondta például, hogy politikai mozgalom alapításán gondolkodik, a júniusi önkormányzati és EP-választások azonban már olyan közel vannak, hogy addig saját pártot nem lesz ideje alapítani.
A színpadi beszélgetést követően Magyar támogatói közül ketten beszédbe elegyedtek a közönség néhány tagjával. Az egyikük Magyar Péter testvére, Magyar Márton, a rendszerint inget és öltönymellényt viselő újságíró volt, aki korábban a Hír Tévénél is dolgozott. Később, 2020-ban néhány hónapokig Fekete-Győr András, a Momentum akkori elnöke mellett kommunikációs jellegű munkát végzett. 2024 elején pedig a jobbikos Brenner Koloman főpolgármester-jelölti kampányát segítette.
A közönség tagjaival beszélgető másik férfinak is voltak ellenzéki kapcsolatai. A kopasz, szemüveges Juhász Gábor a 2022-es választási kampány idején az ellenzéki összefogás egyik pénzügyi vezetője volt. Ennek keretében az ellenzéket támogató néhány üzletemberrel is ő tartotta a kapcsolatot.
Az ellenzék kampányközpontjában megfordulóknak leginkább az maradt meg Juhászról, hogy a Covid miatt állandóan maszkot viselt, és mindig vele volt a nagytestű fekete kutyája. Juhászt (aki nem azonos az MSZP-s politikussal, a Bajnai-kormány egykori tagjával) az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter hozta be a kampánycsapatba, és jelenleg is ő Márki-Zay mozgalmának pénzügyi igazgatója.
A márciusi rendezvény egyik résztvevője szerint Magyar Márton és Juhász Gábor együtt lépett oda a klub egyik vagyonosabb tagjához, hogy Magyar Péter nevében felvegyék vele a kapcsolatot. A klubtag ezen nem lepődött meg, Márki-Zay kampányából ugyanis korábbról már ismerte Juhászt. Az üzletembertől azon az estén Juhászék még nem kértek pénzt, csupán a figyelmébe ajánlották Magyar Pétert. (Magyar azt közölte, nem Juhásszal ment a rendezvényre, és később néhány alkalommal találkozott vele, de Juhásznak semmilyen pozíciója nincs a Tiszában. Juhász a megkeresésre nem reagált.)
Ez az epizód is mutatta, hogy Magyar Péterrel néhány hét alatt mekkorát fordult a világ. Ekkorra már nemcsak eltávolodott a kormánytól, de már javában gondolkozott azon, hogyan tudna a Fidesz kihívójává válni.
A választásokon való elindulást például már néhány nappal a Partizán-interjú után, még a „Szeretem Magyarországot Klub” rendezvénye előtt elkezdte fontolgatni. Ekkor azonban még jóval szerényebb céljai voltak. Egyik ismerősének tavaly február végén arról beszélt, hogy az általa vezetett jobbközép párt a 2026-os parlamenti választáson akár 15-20 százalékos eredményt is elérhet.
Magyar tehát ezen a beszélgetésen még nem számolt azzal, hogy a politikai színre lépése teljesen elhomályosíthatja az addigi ellenzéket. Néhány héttel később azonban kiderült, hogy akár komolyabb ambíciói is lehetnek.
VI. Orbán kihívója
Magyar izgatottan készült március 15-ére, aznap tartotta ugyanis az első nagyobb rendezvényét.
Az előző nap a lakásába hívta mások mellett Kóczián Péter újságírót is, hogy nézze át az elmondani tervezett, közel húsz oldalas beszédét. Miközben Kóczián a beszédtervezetet olvasta, a szobában jelen lévő egyik forrás szerint Magyar feszülten várakozott, többek között olyanokat mondogatott, „miért nem haladunk már”. Az újságíró végül néhány rész kihúzását javasolta, amelyet Magyar el is fogadott.
A politikai szerepvállalásra készülő Magyar a március 15-i rendezvény lebonyolításához is segítséget kért. A kormánnyal szembeni ellenszenvét korábban sem titkoló Nagy Ervin színész – aki a Partizán-interjú után került kapcsolatba Magyarral – többeket is megkérdezett arról, részt vennének-e ebben a munkában. Végül a tüntetés lebonyolítását Radnai Márk színházi rendező vállalta el. Radnai korábban több színházi kritikust is durván megfenyegetett, így ismert volt agresszív megnyilvánulásairól. Emellett azonban az is elterjedt róla, hogy hatásos videókat és más vizuális anyagokat tudott készíteni. Ezen kívül mellette szólt az is, hogy már volt politikai tapasztalata.
Ez egyrészt a családjának volt köszönhető. Apja, Radnai László a Jobbik kommunikációs igazgatója volt, és tanácsadóként dolgozott még 2010 előtt a Fidesznek és az SZDSZ-nek is. Radnai Márk apja nyomdokaiban haladva Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesteri kampányában próbálta ki magát.
Karácsony kampánystábjának több egykori tagja azt mondta, hogy akkoriban a kampányesemények videóösszefoglalóinak vágását bízták rá. Ezen kívül ő rendezte Karácsony kampánydalát is, amelyben Szabó Kimmel Tamás színész énekelt. Radnai Karácsony győzelme után a városházi munkába azonban már nem kapcsolódott be. (Karácsony sajtótitkára azt írta, Radnai önkéntes alapon segítette Karácsony kampányát, a 2019-es választás után azonban ez az önkéntes együttműködés véget ért.)
A március 15-i rendezvényt sikeresen lebonyolították, a nagy tömegeket megmozgató eseményen Magyar arról beszélt, hogy egy középen álló politikai erőt akar létrehozni. A beszéde után adott interjúkban pedig elárulta, hogy indulnak a közelgő EP-választáson. Mivel új párt alapítására addig már nem maradt idő, Magyar egy korábban alapított, Tisza nevű párt vezetését vette át.
A politikai építkezés része volt az is, hogy tavaly március 26-án nyilvánosságra hozta a Varga Judittal folytatott, titokban rögzített beszélgetését. Ezen az akkor igazságügyi miniszteri posztot betöltő Varga többek között arról beszélt, hogy a Völner-Schadl-ügy nyomozati irataiból Rogánék kihúzták a rájuk vonatkozó részeket.
Mire Magyar ezeket a lépéseket megtette, összeállt az a szűk mag is, amelynek tagjaira a politikus a következő hónapokban támaszkodott. Ennek tagja volt Magyar Márton, Nagy Ervin, Radnai Márk, illetve Magyar Péter akkori barátnője, Vogel Evelin is, akinek révén szintén többen csatlakoztak a politikai mozgalomhoz.
A csapatnak azonban szüksége volt egy irodára, ahol átbeszélhették az aktuális napi ügyeket. Mivel aggódtak az esetleges lehallgatások miatt, és komolyabb bevétellel sem rendelkeztek, Nagy Ervin feleségének a belváros egyik frekventált pontján, a Régi posta utcában található lakására esett a választásuk. A 110 négyzetméteres, háromszobás lakás ugyanis üresen állt, Nagyék rendszerint Airbnb céljára használták azt.
Magyar több fontos beszélgetést is ebben a lakásban bonyolított. Április 20-án este például a csapata több tagjával együtt itt találkozott Puzsér Róbert publicistával, aki a 2019-es főpolgármester-választáson elindulva politikusként is megmérettette magát, illetve Zaránd Péterrel, aki nemcsak Puzsér 2019-es, hanem Márki-Zay Péter 2022-es kampányát is vezette. A beszélgetés elején szóba került az aznapi „I bike Budapest” nevű biciklis felvonulás, amelyen Magyar is részt vett egy olyan biciklivel, amelyet a kormánymédia kigúnyolt.
Ezt követően komolyabb témákra terelődött a szó. Magyar felhozta, arról győzködik, hogy induljon el a főpolgármester-választáson, és ezt fontolgatja is. Puzsérék azonban megpróbálták erről lebeszélni. Azzal érveltek, hogy Karácsony ellen valószínűleg veszítene, és csak olyan meccset szabad bevállalnia, ahol van esélye nyerni. Úgy vélték, bármennyi mandátumot is szerez majd az EP-választáson, azt sikerként fogja tudni kommunikálni.
Magyar később Puzsérék javaslatával összhangban úgy döntött, hogy június 9-én az önkormányzati helyett inkább az EP-választásra fókuszál. A stratégia kifizetődött, Magyar lendülete a következő hetekben is kitartott, Tisza nevű pártja önállóan indulva 29,6 százalékot ért el, amivel hét EP-mandátumot szerzett. Ezzel nemcsak jobb eredményt ért el, mint bármely önállóan induló ellenzéki párt az elmúlt 14 évben, de a Fidesz vezetői számára is kellemetlen pillanatokat okozott. A kormánypárt 44,8 százalékos szereplése azért volt óriási meglepetés, mert hosszú idő óta ez volt az első olyan EP-választás, amelyen a Fidesz 50 százaléknál kevesebb szavazatot kapott.
A sikeres választás ellenére a Tiszán belüli konfliktusok oda vezettek, hogy a nyár folyamán többen is kikerültek Magyar szűkebb környezetéből. Vogel szakított Magyarral, később pedig nemcsak a kormánypárti médiában támadta a volt barátját, de olyan, Vogel által készített hangfelvételek is kiszivárogtak, amelyek előnytelen képet festettek a Tisza elnökéről. Magyar testvére pedig eltávolodott a párttól. (Magyar Márton a lap megkeresésére azt írta: 2024 tavaszán a testvérének szívesen segített, politikai pártnak azonban nem szeretett volna dolgozni, így visszatért a szakmájához, az újságíráshoz.)
A konfliktusok azonban nem befolyásolták a Tisza népszerűségét, amely a választás után még tovább nőtt. A Medián legutóbbi mérései szerint a párt támogatottsága már megelőzi a Fideszét. Tavaly novemberben a Tisza a biztos pártválasztók körében 47, a Fidesz 36 százalékon állt. Idén márciusban pedig 46-37 százalék volt ez az arány a Tisza javára.