– Kerületünk egyik alpolgármestere, Várnai László június 12-én egy osztálykirándulás alatt, ahol kísérő szülőként vett részt, megütött egy 16 éves gyereket – közölte Zugló momentumos polgármestere. Rózsa András azt írta: az eset nem maradhat következmény nélkül, Várnainak le kell mondania az alpolgármesteri tisztségéről. Erre hétfőn, beszélgetésük végén fel is szólította, és megvonta minden alpolgármesteri jogkörét, írja a 24.
„Várnai László szeretett volna beszélni az iskola vezetőjével, a gyermek szüleivel és magával a gyermekkel is, és bocsánatot kérni tettéért. Erre tekintettel adtam pár napot, és vártam, hogy ő maga jelentse be lemondását. Sajnos ez a bejelentés ez idáig elmaradt, ezért az ügy komolyságára való tekintettel kénytelen vagyok a nyilvánosság előtt felszólítani a lemondásra és a nyilvános bocsánatkérésre” – fogalmazott Rózsa András.
Várnai László tagadta, hogy feljelentés vagy önkormányzati ügy követné a történteket, amiket nem cáfolt. A zuglói politikus azt állította, „az iskolán belül kezelik majd” az esetet, mert a gyermek szülei nem szeretnék, ha médiafigyelem terelődne az ügyre.
Várnai László a Civil Zugló Egyesület jelöltjeként szerzett egyéni mandátumot tavaly. A 2024. júniusi önkormányzati választáson az egyesület jelöltjei Rózsa jelölőszervezetével, a Momentummal és a DK-val közösen indultak az MSZP-s Horváth Csaba csapatával és a Fidesszel szemben. A képviselő-testületbe két civilzuglós is bekerült, Várnai pedig a városképvédelemért, kultúráért és sportért felelős alpolgármesteri posztot kapta.
Várnai 2010-ben még az LMP képviselőjeként lett a zuglói testület tagja, 2013 novemberében azonban kizárták azzal a hivatkozással, hogy a párt a nők elleni erőszak semmilyen formáját nem tolerálja. Szél Bernadett társelnök azt mondta: tanúk vannak arra, hogy az önkormányzati képviselő bántalmazta volt élettársát, gyermeke anyját, a történtekről pedig nem, illetve tévesen tájékoztatta a pártot. Várnai ellen garázdaság gyanújával indult eljárás, a mandátumáról azonban nem mondott le, később pénzbüntetésre ítélték. Azt nyilatkozta, hogy nem ütötte meg a volt párját, egy nyilvános veszekedés és „huzakodás” miatt marasztalták el, ami a gyermekelhelyezési per előtt történt.
2021-ben abból is hír volt, hogy a politikus a zebrán ütött el egy 16 éves lányt.
Várnai később még annyit mondott: megítélése szerint mindkét fél hibázott, a gyerek „minősíthetetlenül viselkedett, verekedést provokált, majd sértő szavakkal válaszolt”, amikor kérdőre vonta. A politikus szerint az ügy a helyszínen bocsánatkéréssel zárult. (De az nem egyértelmű, hogy ki kért bocsánatot kitől - a szerk.)
Frissítés: f*szszopó g*ci, rohadj meg!
A zuglói alpolgármester az Indexnek elmondta, hogy a gyerek folyamatosan provokálta őt és a fiát.
– Konkrétan az történt, hogy a gyerek sérelmezte, hogy neki hat kilométert kellett gyalogolnia az erdei osztálykiránduláson. Mindezt az »apád egy f*szszopó g*ci, rohadj meg« stílusban. Hozzátette, hogy ezt követően a gyerekek között dulakodás tört ki, az osztályfőnök választotta szét őket.
„Én megkérdeztem utána a gyereket, hogy te mit mondtál a fiamnak, és ő felállt, és ezt ugyanígy megismételte, és én úgy gondoltam, hogy ebből verekedés lesz, megpróbáltam a gyereket leállítani, és megpofoztam” – mondta Várnai László.
A gyerekről elmondta, hogy korábban több probléma is volt vele, egy másik osztálykiránduláson betörte az ablakot. Hozzátette, ő beszélte rá az osztályfőnököt, hogy vigyék el problémás diákot a következő alkalommal is. Hozzátette, hogy a fiú idén beleköpött a matekdolgozatba, és becsületsértő módon megdobta vele a tanárt az osztály szeme láttára.
Várnai László azt is elmondta, hogy a szülőktől bocsánatot kért, akik ezt elfogadták, és közölték, hogy nem akarnak belőle ügyet csinálni, hiszen a fiút átviszik egy másik iskolába. „A szülők nem akarják vizsgálattal kezdeni az évüket az új iskolában. Ez egy nagyon problémás gyerek volt, aki provokált és túlfeszítette a húrt, én meg engedtem ennek, és elvesztettem a fejemet” – tette hozzá a politikus.
– Persze, mindenki, én is azt mondom, hogy nem lehet bántalmazni, és csak hozzáteszem, hogy a saját gyerekemet sem ütöttem meg még soha. De nem is jutna eszébe így viselkedni – hangsúlyozta Várnai.
Várnai László elmondta, elfogadta a polgármestertől, hogy felfüggeszti a hatásköréből, de arra kérte őt, hogy várja meg, hogy a vizsgálatok lezáruljanak, és bebizonyosodjon az ártatlansága.
– Ő ennél tovább ment. Én azt gondolom, hogy tekintettel a körülményekre, még nem fogok emiatt lemondani, mert ez a dolog ilyen körülmények között történt, és sajnálom, a szülőktől bocsánatot kértem, és ezt le is rendeztük ilyen módon – mondta. Hozzátette, hogy helytelenül viselkedett, de szerinte az lett volna a tisztességes, ha megvárják a vizsgálatok eredményét.
A szülők kiállnak mellette
Várnai László eljuttatott a laphoz két szülői levelet, amelyet változtatás nélkül, nevek kitakarásával közöltek.
Egy apuka levele:
Kedves Szülők,
Nem szeretnék újabb lendületet adni a témának, de látva a szülői kommenteket és indulatokat, szeretném objektíven leírni, hogy én mint ott lévő kísérő, aki nem érintett a kialakult konfliktusban, mit tapasztaltam. Az alábbi kijelentés, amit a gyerek szülei állítottak, ebben a formában véleményem szerint nem fedi a valóságot:
»A kiránduláson Várnai László hosszasan provokálta, majd megütötte AB-t, valamint több más gyereket is.«
Hosszas provokáció László részéről nem történt, más gyerek megütését nem tapasztaltam, továbbá egyetlen tanuló sem tett erre vonatkozóan panaszt nálam vagy más kísérő felnőttnél. AB-re többször rá kellett szólni, ahogy alkalmanként más tanulókra is, de ez véleményem szerint kulturált stílusban történt, a fegyelmezést semmiképp nem nevezném provokációnak.
AB pökhendi, alpári, minősíthetetlen stílusban szidta Lászlót, a [Várnai] fiát, (konkrétan a faszszopó jelző is elhangzott több más szitok mellett), mert AB-nak nem volt kedve gyalog lejönni a hegyről, amire László igyekezett rávenni a csapatot (normális stílusban). Mivel odafelé is gyalog mentünk, más opció nem is kínálkozott volna a lejövetelre. AB-ból ömlött a fröcsögés, ami tartalmánál és stílusánál fogva szerintem már túlmutatott azon, amire rálegyintünk, hogy kamaszodik a gyerek, majd elmúlik. Tanári közbeavatkozásnak köszönhető, hogy ott, a gyerekek között, nem fajultak tovább a dolgok.
Miután László is tudomást szerzett a történtekről (ő nem volt ott közvetlenül a fent említett vitánál) valóban kérdőre vonta AB-t az elhangzottak miatt. AB-nak sok sikert kívánunk az új iskolában, meggyőződésem, hogy az osztályban maradóknak egy szélsőségektől mentesebb, nyugodtabb jövő évük lesz. A teljes 2 napon tanúsított viselkedését értékelve, amennyiben AB ebben a stílusban folytatja tovább, vélhetőleg nem ez volt az utolsó ilyen konfliktus az életében. Nem szakemberként az a véleményem, hogy egy ember meghurcolása helyett, ezt az időt és energiát a szülők részéről egy alapos beszélgetésre kellene fordítani a társas együttélés alapvető szabályairól.
Egy anyuka pedig a következőket írta:
Megmondom őszintén, engem mélységesen felháborít, ami történik, azért írok. A fiam nekem teljesen mást mondott, és még azelőtt mesélte, hogy kérdeztem volna. XY folyamatosan szidalmazta Lacit, először a fiának, aztán szemtől szembe. Egy pimasz kölyöknek tartom, akit a szülei nem fegyelmeznek – erre már több történet és incidens is volt, és most készülnek meghurcolni valakit, mert megvédi a többi gyereket. Ha valaki ilyen, hogy lehet helyre tenni? Ezért aggódik az osztályfőnök is ennyire, mert nincs eszköze igazán ezekre a helyzetekre, és mindenért utána meghurcolják az embert, ha fegyelmezni próbál. Én nem csodálkozom a nyilatkozaton sem, amit hazaküldött. Ha valakivel valami van, őt veszik elő, de a gyerekeket nem veszik elő otthon a szülők, hogy drága kisfiam/lányom, mi a fészkes fenét művelsz te emberek között? Normális vagy? Én tervezek menni az Igazgatónőhöz, hogy kiálljak emiatt, és kérem, aki egyetért, jelezze. Csak ennyit szerettem volna, ezen nem szeretnék rágódni. Köszi, ennyit szerettem volna. Remélem lesz, aki még kiáll azért velem, hogy ne legyen Laci meghurcolva azért, mert megvédte a többieket.