A Zöldek egy korábbi plakátja
Berta kutyával persze semmi bajunk
Tomcat pártja buzikat, szadeszosokat, cigányokat, tarkamagyarokat vár ún. Nemzeti Kötélhúzására október 23-án. A blogger blogjában azt állítja, hogy nem is. Tessék elolvasni a "zöldek" mellékelt közleményét, és mindenki eldöntheti, hogy lapunk vagy Tomcat, a Megfellebbezhetetlen hazudik. A HVIM, a Jobbik és a Magyar Gárda kegyeletsértőnek tartja a kötélhúzósdit, és nem vesz részt rajta, miközben a ZP közleményében hamis módon résztvevőként tüntette fel őket.
A Zöld Párt szeretettel hív mindenkit egy rendhagyó politikai rendezvényre, a(z általuk nemzetinek nevezett - a szerk.) Nemzeti Kötélhúzásra, amely 2008. október 23-án, 11 órától kezdődik az Olimpiai Parkban - áll szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben (alább szó szerint a doku).  A Jobbik, a HVIM és a Gárda elutasítja Tomcaték ötletét, mondandójuk a cikk végefelé.
Tomcat e véletlenül sem széllelbélelt társaság (Zöld Párt) színeiben akar parlamenti képviselő lenni, noha valszeg ő maga is fel lett vón háborodva, a jobboldallal egyetemben, ha bárki szadeszosokkal, ávósfiókákkal tartandó kötélhúzással emlékezett volna az elmúlt években március 15-ére, október 23-ára, Trianonra vagy augusztus 20-ára, a meghívottakról nem is szólva. Húzogasson valami mást, majomkodjon a "békítő" akcióval valamely Telaviv2-es vagy SZDSZ Klubos "valóságshowban", de azt se a forradalom és szabadságharc, no meg a két évvel ezelőtti gumigolyó-sortűz és ávósterror évfordulóján, hanem legfeljebb egy majálison.
Csúsztat a blogger, majd csúsztatással vádol, szokás szerint bizonyíték nélkül
A felháborodott blogger azonnal és ismét portálunkat fikázó bejegyzést tett közzé - pedig csak lehoztuk az agyrémüket, kis kommentárral - hiszen aki őt bírálni merészeli, az csakis csúsztató, elmebeteg vagy ügynök lehet, aki már kimenőben van a divatból, sőt, igen, jól tetszik hallani a megfellebezhetetlen Tomcatet, szélsőséges! ("Az egyre inkább valóban szélsőségessé váló Kuruc.infó már neki is állt a nemzeti radikálisokat a Zöld Párt ellen hangolni" - löki az agyalágyultságot TC, miután alig pár napja irgalmatlanul lebarmolta a nemzeti radikat. Kell-e ezek után a ZP ellen hangolni őket? Egyébiránt akinek ez a zavaros "zöld" formáció a mérsékeltség, mi pedig a szélsőség, annak szimpátiájára eddig sem vadásztunk. Mi, bűnös jobber lelkek a regnáló szocionista rezsimet és annak szintén cionista parlamenti "ellenzékét" tartjuk szélsőségesnek és kártékonynak, de nyilván hülyék vagyunk.)
Korábbi több száz, Tomcat tevékenységét támogató vagy bemutató, igen szerény ismertségét évek alatt megsokszorozó írásunkig természetesen jófejek voltunk. Őt azonban végül ez sem hatotta meg, és a köztünk létrejött megállapodást durván és egyoldalúan felrúgva - ennyit ért neki az adott szó - kezdett rágalomhadjáratba a Kuruc.info ellen. Pedig a megállapodás egyszerű és világos volt: bírálni egymást konkrétumokkal alátámasztva lehet, mocskolódni nem. Minket persze nyugodtan kritizálhat, azonban Őméltóságának az a csúsztatásokkal és valótlanságokkal, saját szavai szerint pletykákkal teli irománya, amelyre nemrégiben részletesen reagáltunk, a teljes radikális tábort alkalmatlanok gyülekezeteként bélyegzi meg (amit nem hagyhattunk szó nélkül, de a Császár durva, kategorikus hangvételéhez képest igen finoman és konstruktívan, a további együttműködést nem végleg kizárva válaszoltunk). Ennek természetesen tapsolnunk kellene, de ha bárki egy "Miért lufi Tomcat?" című cikkel állna nyilvánosság elé, az felségértésnek minősülne.
Ami a konkrét kötélhúzósdit illeti: igen, ostoba, kegyeletsértő, szánalmas. Ha magyar zöld mozgalmat akarsz, Tamás, ahogy azt fórumodban már elejtetted, akkor Fodor Gabriellát, a Szadit és a sok-sok zsidó álzöld szerveződést támadd, ne a radikálisokat! Különben is, tőlük akarsz voksot, miután legyalázod őket? Vagy azzal tisztában vagy, hogy a szadisoktól, zsideszesektől végképp nem tudsz rabolni? Aztán hogy is van az, hogy a buzerókkal, cigányokkal, libsi és zsidóbagázzsal, más szóval élősködőinkkel békülnél és békítenél, a nemzeti radikálisokat pedig lebarmolod? Magadnál vagy? Te dolgod, de ha ideológiától függetlenül örök antiszociális maradsz, és azokba marsz, akik éveken át gondolkodás nélkül kiálltak melletted akkor is, ha közben éppen személyes ellentétek forogtak fenn, aligha számíthatsz sikerre.
Az pedig újabb nonszensz, hogy miután többek közt kommunisták és gyerekeik akasztását, a cigánybűnözők "kezelését" javasoltad (nem sírnánk, ha megtennéd), most békítő középszert játszol, és minket szélsőségesezel. Totálisan hiteltelen. Bizony nem mindegy, ki kezd el egy konfliktust, és nem mi, nem is más radikálisok támadtak meg téged, hanem te őket, minket, teljesen váratlanul, mindenféle valós ok híján, hiszen a radik támogattak téged, mi pláne. Másrészt kikkel békítenél, ha kötélhúzósdidra valóban az SZDSZ-t és az összes hasonszőrű mocskot várod? A korrupt, rothadt, bűnöző, magyargyűlölő cigányszervezetekkel, Kolompár Orbánnal, buzeránsokkal játszódjunk? Ott a meghívódban: "meleg- és cigányszervezetek", meg "tarkamagyarok". Nem csúsztattunk. Te csúsztatsz egy ideje keményen. Békülj meg az ellenséggel, ha akarsz (de azt se e napon), mindenesetre a radikálisoknak ilyen beteg és hamis ötletet soha nem fogsz tudni lenyomni a torkán. Nem jópofizunk a gazemberekkel, a "békülést" meghagyjuk Fletónak és bandájának, ő és a maffiája operál efféle "szeressük egymást, gyerekek" hányadékkal.
És akkor most a "zöldek" felhívásának további részei úgy, ahogy eredetileg is közöltük. Idézetekkel. (Ez volna a "csúsztatás.") Közben megjött Toroczkai, a Jobbik és a Gárda reagálása is, lásd alább. Még alább most a teljes és szánalmas közlemény, köztes kommentárok nélkül.
Ebből kiderül, az Olimpiai parkban kordonnal elválasztott két térfélre várják az, idézzük: "kettészakadt (az csak úgy kettészakadt, nem ám a szemkilövetők hibájából, a ZP szóhasználata itt már kifejezetten tarkamagyaros - a szerk.) közélet két oldalának képviselőit. Jobbra a jobboldalt, a Fidesztől a Magyar Gárdán át egészen a szélsőjobboldalig, míg balra természetesen a baloldal, illetve a liberális szervezetek szimpatizánsait, így például az MSZP és az SZDSZ híveit, a különféle meleg- és cigányszervezeteket, tarkamagyarokat." (Korábban pedig, félreértés ne essék, Tomcat Gusztosékat is megnevezte blogján, mint aki jöhet.)
Azokat várjuk, akik belátják végre, itt az ideje véget vetni az utcai erőszaknak, hiszen a másik oldalon is emberek vannak, legfeljebb más a véleményük - írják. (Nem, a szemkilövetők nem az ember kategóriája - a szerk.)
A győztes oldal ajándékot kap.
A Zöld Párt azt reméli, hogy ez a játékos vetélkedő levezeti a felgyülemlett feszültséget, és megelőzi, hogy újabb nemzeti ünnepet dúljon fel utcai csaták zaja. Reméljük, hogy az olimpia szellemének megidézésével elejét vehetjük, hogy ezen a napon is egymást csépeljék a különböző véleményt valló, ám sajnálatosan túlmozgásos állampolgárok - áll a közleményben.
A Zöld Párt mindkét oldalról sok résztvevőt vár. Az ígéretek alapján (állítja a bizonyára nagyon komoly párt  - a szerk.) biztosra vehető, hogy lesz például verseny a Hatvannégy Vármegye Mozgalom és az SZDSZ Új Generáció, MTK és Fradi-szurkolók, illetve Fidelitas és Societas tagok között. De ott lesz a Magyar Gárda is - teszik hozzá, helytelenül írva a HVIM nevét.
FRISSÍTÉS: Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke a szervezet elnöksége nevében lapunkat úgy tájékoztatta: kikérik maguknak a Zöld Párt 1956 emlékét sértő ötletét és természetesen nem vesznek részt a "nemzeti kötélhúzásban". Ezt megerősítette a szintén felháborodott Zagyva György Gyula HVIM-elnök.
Hasonlóan válaszolt kérdésünkre a Jobbik és a Magyar Gárda. Szabó Gábor, a párt igazgatója, illetve Kiss Róbert országos főkapitány azt mondta, nem vesznek részt a Zöld Párt 1956-hoz méltatlan "nemzeti kötélhúzó" versenyén, és nem kívánnak barátkozni például az SZDSZ Új Generációval sem.
Vagyis, teszi hozzá a Kuruc.info, a "zöldek" nem csak betegek, még hazudtak is közleményükben, melyet most teljes terjedelmében bemásolunk. Kiderül belőle, hogy Tomcat immár formálisan is visszalépett a jobboldalról, mivel, mint írják, ők se nem jobb, se nem bal. Még visszataszítóbb, hogy "középen állóként" eszük ágában sincs nevükön nevezni az igazi erőszakot, terrort rendszeresítőket, a szemkilövetőket, a templomot harci gázzal elárasztó, kínvallató, emberiség elleni bűnös kormányt, a szocionistákat, hanem szemforgató módon az "utcai erőszakot" kárhoztatják ótvar "a másik oldalon is emberek vannak" dumával, mintha a balhékért a magyar hazafiak éppoly felelősek volnának, mint a rezsim.
Tomcat, hiába zagyválsz, ez a Zöld Párt tőrölmetszett liberális, és azon se lepődnénk meg, ha a Zsidesz is támogatná suba alatt, például a ferencvárosi voksolás végett. Ahogy 1956-ban sem két egyenlő és civilizált oldal, hanem áldozatok illetve hazaáruló bűnősök, gyilkosok voltak, ma sem tűrjük el, hogy össze merjétek mosni a 2006-os tömegbelövetőket és az azok áldozatait.
Kuruc.info - Jéney Szabolcs
A Zöld Párt közleménye:
 A Zöld Párt rendhagyó rendezvényt szervez Budapesten az Olimpiai parkban
A Zöld Párt szeretettel hív mindenkit egy rendhagyó politikai rendezvényre, a Nemzeti Kötélhúzásra, amely 2008. október 23-án, 11 órától kezdődik Budapesten, az Olimpiai Parkban, az Országház és a Képviselői Irodaház között.
A Nemzeti Kötélhúzás egyfajta fricska a magyar közéletet uraló, állandó lincshangulatnak, görbe tükör a különféle politikai irányzatok késhegyig menő harcának, s egyúttal figyelemfelkeltés, az elharapódzó fizikai és verbális erőszak elleni tiltakozás.
Az Olimpiai parkban kordonnal elválasztott két térfélre várjuk a kettészakadt közélet két oldalának képviselőit. Jobbra a jobboldalt, a Fidesztől a Magyar Gárdán át egészen a szélsőjobboldalig, míg balra természetesen a baloldal, illetve a liberális szervezetek szimpatizánsait, így például az MSZP és az SZDSZ híveit, a különféle meleg- és cigányszervezeteket, tarkamagyarokat.
A két oldal kivételesen nem verekedni fog, hanem kulturált sportmérkőzés keretében méri össze erejét: kötélhúzásban. Azokat várjuk, akik belátják végre, itt az ideje véget vetni az utcai erőszaknak, hiszen a másik oldalon is emberek vannak, legfeljebb más a véleményük.
A verseny október 23-án, 11 órakor kezdődik, és 13 órakor ér véget. Ez idő alatt mindkét oldalról négy-négy 8 fős csapat áll ki, és kieséses versenyben, a nemzetközileg elfogadott szabályok szerint versenyeznek egymással. A győztes oldal ajándékot kap.
A Zöld Párt azt reméli, hogy ez a játékos vetélkedő levezeti a felgyülemlett feszültséget, és megelőzi, hogy újabb nemzeti ünnepet dúljon fel utcai csaták zaja. Reméljük, hogy az olimpia szellemének megidézésével elejét vehetjük, hogy ezen a napon is egymást csépeljék a különböző véleményt valló, ám sajnálatosan túlmozgásos állampolgárok.
A versenyt a Zöld Párt szervezi, mely nem tartozik sem a jobb-, sem a baloldali táborhoz. A rendezésben részt vesznek azonban mind jobb-, mind pedig baloldali szervezetek tagjai, akik nem csak a lebonyolítás, hanem a biztonság kérdéseit is megoldják. Nem engedik, hogy esetleges provokátorok megzavarják a verseny nyugalmát. A visszajelzések alapján a kezdeményezést mindkét politikai oldal kedvezően fogadta, és igyekeznek mozgósítani híveiket.
A Zöld Párt mindkét oldalról sok résztvevőt vár, és még folyik intenzív plakát- és matricakampány is. Az ígéretek alapján biztosra vehető, hogy lesz például verseny a Hatvannégy Vármegye Mozgalom és az SZDSZ Új Generáció, MTK és Fradi-szurkolók, illetve Fidelitas és Societas tagok között. De ott lesz a Magyar Gárda is.
Szeretettel vár minden érdeklődőt a Zöld Párt az Olimpiai parkban, október 23-án, 11 és 13 óra között. Kérdéseket és kívánságokat az alábbi címre írhatják meg, és látogassanak el a weboldalunkra is.
(Zöld Párt)