Szegedi Csanád Jobbik-alelnök pártja nevében még vasárnap este a tót nagykövetségnél bejelentette: november 5-én, szerdán 19 órától nagyszabású tüntetést tartanak a Szlovákia Stefánia úti képviseleténél, melyhez várják más szervezetek csatlakozását is a szegedi.csanad@jobbik.hu címen.
Kiss Róbert, a Magyar Gárda szintén a helyszínen lévő főkapitánya az általa vezetett mozgalom nevében már akkor csatlakozott is, akárcsak az MVSZ képviseletében Gyetvay György Gergely fővárosi elnök. Időközben Ifj. Hegedűs Loránt a Hazafias Magyarok Szövetsége (Hamasz), Schuster Lóránt a Magyar Nemzeti Front (MNF), Strahl Zoltán pedig az Egyesült Magyar Ifjúság (EMI) elnökeként jelezte részvételét, míg a Nemzeti Érzelmű Motorosokat Jeszenszky Sándor vezeti a tótok követségéhez. Csatlakozott még a tüntetéshez a Magyar Nemzeti Bizottság 2006, a Magyar Rendszerváltók Országos Szövetsége (Marevosz), a Rendszerváltó Erők Választási Szövetsége és a Szentendrei Nemzeti-Konzervatív Kör is, valamint a Nemzeti Őrsereg.
Felszólalók (várható sorrendben): ifj. Hegedűs Loránt, Schuster Lóránt, Gyetvay György, Kiss Róbert és Szegedi Csanád.
(Kuruc.info, jobbik.hu)