Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt tett ismeretlen tettes ellen feljelentést a Miniszterelnökség, miután átvizsgálta az előző kormányfő közösségi médiás megjelenéseiről kötött, összesen 4 milliárd forint közpénzt érintő legutóbbi szerződéseket. Erről a Miniszterelnökség kedden tájékoztatta az MTI-t, hozzátéve: a közbeszerzési eljárás mellőzésével megbízott cég tulajdonosa az Orbán Viktor sajtótanácsadójaként ismert Kaminski Fanny.
A közleményben felidézték, hogy az előző kormányzati rendszer Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodája 2022-ben kötött keretszerződést a Triton Communications nevű céggel az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor közösségi médiás megjelenéseiről. Indulásként havi 63 millió 680 ezer forintos megbízási díjban állapodtak meg a cégvezető Kaminski Fannyval. Ezért a Tritonnak fényképeket és videókat készítenie, illetve közösségi médiafigyelési összefoglalókat kellett írnia - tették hozzá.
Rámutattak arra, hogy a szerződést négyszer hosszabbították meg, és minden alkalommal emelték a megbízási díjat. Így a legutóbbi módosítás után, tavaly szeptember óta a kezdő összegnél havi 23 millióval többet, 86 millió 487 ezer forintot fizettek az öt embert foglalkoztató cégnek, miközben a díjemelés ellenére a tartalmi követelmények nem változtak - tudatta a Miniszterelnökség, megjegyezve: négy év alatt harminc százalékkal kértek többet ugyanazért a szolgáltatásért.
Beszámoltak arról is, hogy a cég 2022 óta, 44 hónap alatt bruttó 4 milliárd 228 millió 924 ezer 813 forint közpénzt kapott a Kabinetirodától Orbán Viktor közösségi médiás tartalmainak gyártására. Ez a gyakorlatban fényképeket, videókat és néhány oldalas médiafigyelési beszámolót jelentett - írták, hozzátéve: a teljesítésigazolások alapján a videók átlagosan 15 másodpercesek voltak, de akadt olyan hónap, amikor mindössze 21 percnyi mozgókép és 411 fotó készült több mint 63 millió forintért.
"Ez a nyilvánosan elérhető adatok szerint még nemzetközi szinten is legalább háromszoros túlárazást jelent. Ráadásul a szerződést arra való hivatkozással, hogy a miniszterelnök védett személy, kivették a közbeszerzési eljárás hatálya alól" - olvasható a közleményben, amely szerint a valódi versenyt kizárva, a piaci ár többszöröséért szerződött a Miniszterelnöki Kabinetiroda Kaminski Fanny cégével.
"Ráadásul a szerződés keretein belül elkészült 2026-os tartalmak között több is inkább választási kampányanyagnak tűnik, mint az egykori miniszterelnök munkájáról szóló tudósításnak" - fűzték hozzá.
Frissítés: Kaminski szerint félrevezető állításokat tett a kormány a Triton Communications Kft.-ről
Félrevezetőnek nevezte a Tisza-kormány Triton Communications Kft.-vel kapcsolatban megfogalmazott állításait Kaminski Fanny, a cég tulajdonosa, Orbán Viktor volt miniszterelnök sajtótanácsadója, aki erről kedden írt közösségi oldalán.
Kaminski Fanny Facebook-bejegyzésében arra reagált, hogy a Miniszterelnökség hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, miután átvizsgálta az előző kormányfő közösségi médiás megjelenéseiről kötött, összesen 4 milliárd forint közpénzt érintő legutóbbi szerződéseket. A Miniszterelnökség szerint a közbeszerzési eljárás mellőzésével, a piaci ár többszöröséért szerződhettek Kaminski Fanny cégével, a Triton Communications Kft.-vel.
Kaminski Fanny azt írta: a Triton Communications a szerződés keretében vállalt valamennyi feladatát elvégezte, az elvégzett munkával tételesen el tud számolni.
Jelezte: a cég szerződésben vállalt feladatai nem csupán fényképek és videók készítéséből álltak, a társaság fejlesztette és üzemeltette a miniszterelnök hivatalos weboldalát, emellett grafikai és egyéb kommunikációs szolgáltatásokat is nyújtott. Hozzátette: a szerződés teljesítésének egyik alapvető feltétele a napi 24 órás rendelkezésre állás volt, ami nem alkalmi munkavégzést, hanem folyamatos készenlétet és szükség esetén azonnali reagálást jelentett.
Arra is kitért, hogy a szerződés összege a négy év során valóban emelkedett, állítása szerint azonban az emelés az infláció mértékét követte, vagyis nem a szolgáltatások indokolatlan drágulásáról, hanem a "költségek értékállóságának biztosításáról" volt szó.
Kaminski Fanny szerint az is félrevezető, ha kizárólag azt emelik ki, hogy a Triton Communications közvetlenül öt embert foglalkoztatott, mivel a szerződés teljesítésében részt vevő alvállalkozókkal együtt több mint harminc ember munkájáról volt szó.
Közölte: elfogadja, hogy az új kormány felülvizsgálja elődje szerződéseit, azt azonban nem tartja elfogadhatónak, hogy ennek során egy "tisztességesen működő magyar vállalkozást kiragadott számokkal, elhallgatott tényekkel és félrevezető sugalmazásokkal próbáljanak gyanúba keverni."
"Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni. Köszi, Bálint!" - fogalmazott bejegyzése végén Kaminski Fanny, utalva Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszterre.
(MTI)





