Letartóztatták, és emberöléssel gyanúsították meg azt a 64 éves férfit, aki Debrecenben megölt egy 23 éves fiatalembert, egy másik férfit pedig súlyosan megsebesített – számolt be az RTL Híradó.
A támadás során a 23 éves létavértesi fiatalembert szíven szúrta a férfi, társát pedig a hasán sebesítette meg. A hasba szúrt fiatalnak sikerült eljutnia egy közeli dohányboltig, ahol segítséget kért.
A társaság harmadik tagja sértetlenül úszta meg. Ő a szíven szúrt barátja mellett maradt, és két kézzel próbálta elszorítani a sebét, amíg megérkezett a segítség. Az áldozattal a helyszínen még tudtak kommunikálni, életét azonban nem sikerült megmenteni. A másik sérült állapota stabil.
Az RTL információi szerint a késelést megelőzően a hajléktalan férfi üvöltözve bántalmazta élettársát. A közelben egy padon ülő három fiatal ekkor szólt rá, hogy ne bántsa tovább a nőt. A férfi erre kést vett elő, majd megszúrta őket.
A nyilvánosságra hozott felvételen az látható, ahogy a hasán megszúrt fiatal a közeli dohánybolt biztonsági őrétől kér segítséget.
A gyanúsított a bíróságon nyilatkozni szeretett volna, a rendőrök azonban ezt nem engedték meg neki.
Nem bánta meg a többszörös visszaeső
A Blikk beszámolója szerint a gyilkos a tárgyalóterem előtt az ügyvédjével olyan természetességgel beszélgetett a cselekményről, mintha csak az időjárás lenne a téma. Semmiféle megbánást nem tanúsított a folyosón, és később a teremben sem. A nyomozási bíró végül elrendelte a letartóztatását, a börtön azonban már nem újdonság neki: a büntetett előéletű cigány többszörös visszaesőnek számít. Korábban súlyos testi sértésért, felfegyverkezve elkövetett garázdaságért, illetve önbíráskodásért többéves fegyházbüntetésre ítélték.
Debrecenben csak átutazóban volt, egyébként egy budapesti hajléktalanszállón szokta meghúzni magát. A fiatalok pedig egy nő védelmében szólalkoztak össze "O." Andrással, aki az érvek helyett a késével válaszolt. A másnap elhunyt, egyébként pincérként dolgozó 23 éves Gy. Zsoltot mellkason, szíven szúrta, a barátját, D. Martint pedig hason.
– A nyomozás kezdeti szakban van, további tanúkihallgatásokra, a kamerafelvétel kielemzése és igazságügyi orvosszakértői vélemények beszerzése van szükség – mondta el Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője.
A letartóztatást azzal indokolta, hogy az elkövetett bűncselekmény büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés is lehet, ezért fennáll a veszélye annak, hogy megszökik. Illetve annak is, hogy a büntetőeljárásban részt vevő személyeket – különösen a még életben lévő sértettet – befolyásolná, megfélemlítené, amellyel a bizonyítási eljárás sikerét veszélyeztetné.
(Debreceni Nap - RTL - Blikk nyomán)