Egy szociális otthonból beutalt beteg közvetítésével terjedt el rühfertőzés a budapesti Szent Imre Oktatókórház belgyógyászati osztályán még szeptember 11-én – tudta meg a Blikk. A rendkívül kellemetlen, éjszakai viszketéssel és bőrkiütésekkel járó, mikroszkopikus méretű rühatkák által okozott parazitás fertőzést az intézmény szigorú izolációval és többlépcsős kezeléssel megfékezte, így jelenleg már nincs jelen a kórházban. 
A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház sajtóosztálya megerősítette az értesülést. Tájékoztatásuk szerint a belső vizsgálat megállapította, hogy a parazitát egy szociális otthonból az egyik belgyógyászati osztályra beszállított beteg hurcolta be. A fertőzöttek száma nem volt számottevő, ám mind a betegeket, mind a dolgozókat érintette.
Az intézmény hangsúlyozta, hogy nemcsak a tüneteket mutató pácienseket, hanem a potenciális fertőzötteket is azonnal kezelés alá vonták. A protokollnak megfelelően az észlelés pillanatában, 12 és 24 óra elteltével, majd a hetedik és a tizennegyedik napon végezték el a szükséges kezeléseket. A szigorított izoláció mellett az érintett helyiségeket, textíliákat és tárgyakat vegyi eljárással fertőtlenítették.
A fertőzött munkatársak legkevesebb egy hét távollét és negatív bőrgyógyászati szakvizsgálat után térhettek vissza a munkába. Bár látogatási tilalmat nem kellett elrendelni, az izolált betegekhez érkező hozzátartozók számára egyszer használatos védőfelszerelést biztosítottak. Az ügyben hatósági szemle is történt, amely során a szakhatóság nem talált hiányosságot vagy mulasztást. Az intézmény közölte: a szigorú ellenintézkedéseknek köszönhetően a fertőzés jelenleg már nincs jelen a kórházban.