Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül - közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
A tárcavezető az Akkumulátor Károsult Települések Igazáért Szövetség (AKÁRTEIS) képviselőivel találkozott, akiket arról is tájékoztatott, hogy az akkumulátoripari hatósági feladatokat megyei szintről országos szintre emelik, hogy az ágazat ellenőrzése a legnagyobb figyelmet kaphassa.
A miniszter a bejegyzéshez csatolt videóban közölte: a főhatóság egyik kiemelt feladata lesz majd, hogy odafigyel az akkumulátorgyárak létesítésére, működésére, a környezeti hatásvizsgálatokra, arra, hogy az engedélyben meghatározott nagyon szigorú feltételeket betartsák.
"Szükségünk van az iparra, de nem minden áron, az emberek egészsége az első" - hangsúlyozta a tárcavezető.
Köböl Anita kormányszóvivő szeptember 4-én jelentette be, hogy tíz év után újra lesz környezetvédelmi hivatal Magyarországon: a kormány létrehozza az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében. Az új hivatal hatáskörébe tartoznak a környezetvédelem mellett a hulladékgazdálkodási, természetvédelmi, állatvédelmi, erdészeti, klímavédelmi, valamint vízgazdálkodási és vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatok. A környezetvédelmi főhatóság országos szinte emeli az akkumulátorgyártáshoz és az akkumulátor-hulladék kezeléséhez kapcsolódó környezetvédelmi engedélyezést, ellenőrzést és szankcionálást.
(MTI)





