Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe Németországban a 2023 februárjában szélsőbaloldaliak által elkövetett erőszakos budapesti támadásokkal kapcsolatban - közölte pénteken a német szövetségi ügyészség.
A karlsruhei székhelyű hatóság szerint a férfi önként jelentkezett egy hannoveri rendőrkapitányságon. A férfit bűnszervezeti tagsággal és súlyos testi sértéssel vádolják.
Az albán állampolgár tagja volt annak a csoportnak, amely erőszakos támadásokat tervezett és hajtott végre olyan emberek ellen, akik azt tervezték, hogy részt vesznek 2023 februárjában Budapesten az 1945-ös budai kitörési kísérletről szóló megemlékezésen.
A gyanúsított a vádhatóság szerint a csoportosulás más tagjaival közösen két emberre támadt rá paprika sprayjel, furkósbotokkal, illetve egy kalapáccsal. A férfit most a karlsruhei szövetségi bíróság vizsgálóbírája elé állítják.
Lukas Theune berlini ügyvéd a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy a gyanúsított önként adta fel magát a rendőrségen egy tisztességes eljárás reményében. A vádhatóság ígéretet tett arra, hogy nem adják ki Magyaroroszágnak, a büntetőeljárást pedig Németországban fogják lefolytatni ellene. A gyanúsított korábban Franciaországban tartózkodott, ahol egy másik kiadatási eljárás volt ellene folyamatban.
A csoport további feltételezett tagjai - akiket a német szövetségi ügyészség militáns baloldali szélsőséges bűnszervezeti tagoknak minősített - körülbelül egy éve állnak bíróság előtt Drezdában, illetve Düsseldorfban. A szövetségi ügyészség többek között bűnszervezetben való tagsággal, illetve annak támogatásával, valamint egyes esetekben súlyos testi sértéssel vádolja a gyanúsítottakat. A vádlottak között van a csoport feltételezett vezetője, Johann G. is.
(MTI)





