Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A hagyományoknak megfelelően idén is a csabai kolbász és a hagyományőrző programok kerülnek középpontba, a fesztivál minden napját kísérik hagyományőrző disznóvágás-bemutatók és autentikus disznótoros reggelik, kézműves vásár, és a családok számára is készülnek programokkal.
A négynapos rendezvény nyitónapján adják át a nemzetközi szárazkolbász-verseny díjait, amelyre idén 94 szál kolbászt neveztek be. A szakmai zsűri a már lezajlott bíráláson - vizsgálva a színt, a formát, a metszéslapot, az állományt és az ízt – a békéscsabai Balázs Tamást nevezte meg "kolbászkirálynak".
A rendezvény kiemelt programja a gyúróversenyek sora. Csütörtökön az óvodások és általános iskolások mérik össze tudásukat; pénteken a középiskolások és egyetemisták kolbászkészítő versenyével indul a nap. A fesztivál csúcspontja a szombati nap, akkor rendezik a nemzetközi kolbászgyúró versenyt, vasárnap pedig cégek képviselői mérkőznek meg.
Különböző főzőversenyeket is rendeznek: pénteken kolbászos paprikás krumplit, vasárnap töltött káposztát kell készíteni, és idén először slambucfőző verseny is lesz.
A részletes program a www.csabaikolbaszfesztival.hu oldalon tekinthető meg.