Nem csak ő járt így
Az amúgy rendpárti Kuruc.info számos, egymást nem is ismerő szurkolótól egybehangzóan úgy értesült, hogy a június 3-i, Újpest–Fehérvár-mérkőzés után a rendőrség és a sajtó állításaival szemben szinte kizárólag rendőri huliganizmus tombolt. A készenlétiek válogatás nélkül ütöttek, fújtak le felnőttet és gyereket egyaránt. Voltak persze néhányan, akik igyekeztek válaszolni az agresszióra, de ez a lényegen nem változtat. Várjuk azok jelentkezését (szerk@kuruc.info), akik névvel is igazolni tudják az indokolatlan rendőrterrort, és esetleg feljelentést is mernek tenni. A sajtó viselkedésére jellemző, hogy míg megvert fotós kollégájuk ügyét kiemelten kezelték, a hasonlóan járt civilekkel senki sem törődött. Az újságírók zömére jellemző soviniszta szemlélet szerint ugyanis ők többet érnek más embereknél. Hát ez nem így van (sőt, többségük erkölcsi hulla, műveletlen, iszik, drogozik, élvezi, hogy hazudhat, de erről majd máskor). Nem az a baj, hogy a riporter ügyét megírták, hanem, hogy a közemberekre tettek, s ha a fotóst nem éri a gumibot, akkor végképp az egyoldalú és hamis, őrjöngő focihuligánok kontra dolgát tevő rendőrség kép rögzül.

M.A.(név, cím a szerkesztőségben), egy dunántúli Újpest rajongó így számol be a történtekről: - Megtörten, szomorúan vánszorogtunk ki a Puskás Stadionból, miután csapatom elvesztette a bajnoki címet, de semmiféle rendbontás nem történt. Egyszercsak azt látom, hogy elszalad mellettem egy sisakos rohamrendőr és szó nélkül lefúj gázzal egy szintén békésen kifelé sétáló 14 év körüli srácot. Majd hasonlóakat tapasztaltam, eléggé ledöbbentem. Később aztán ahol csoportosulást láttak (ami focimeccs után természetes - a szerk.), gondolkodás nélkül támadtak. Hogy a szurkolók közül valaki visszaütött, vagy elkezdtek-e törni-zúzni, nem tudom, de én ilyet nem láttam.

Egy fővárosi baráti társaság több tagját reggelig benntartották, miután a stadionnál meg kellett ismerkedniük a könnygázzal, semmit sem csináltak és nem is szoktak. K.Gy. azt mondja, minden kemény magban vannak balhés alakok és általában támogatja is rendőri határozottságot, de nem a gyerekes családok ellen, mert ilyenre is volt példa! A bűnözők ellen bezzeg meghunyászkodnak - teszi hozzá.

Hasonló történeteink vannak budai, újpesti, esztergomi, dorogi szemtanúktól, de vagy félnek nevüket nyilvánosságra hozni, vagy úgy gondolják, fotók és felvételek nélkül úgysem lehet már bizonyítani, hogy egészen más történt a meccs után, mint a rendőrség és a sajtóorgánumok zöme hazudta. A média elhallgatta azt is, hogy a sérült rendőrök és rendőrautók nagyobb része egy balesetben sérült meg, amit saját maguk idéztek elő.

A politikai pártokra is, MSZP-től a Fideszig  jellemző, hogy készségesen, ellenőrzés nélkül átveszik a hatóságok és az MTI állításait, és lelkesen futballhuligánoznak, miközben hangadóik talán meccsen sem jártak életükben.

Mégegyszer tehát: várjuk azok jelentkezését, akik megerősítik vagy kiegészítik a közel tucatnyi forrásból származó értesüléseinket, netán képanyaggal is alá tudják támasztani, esetleg feljelentést is hajlandóak tenni. A rendőrség üldözze a bűnt, ne a drukkereket. E-mail cím: szerk@kuruc.info. A hozzászólásokat az Olvasói levelek c. rovatunkban tesszük közzé.

Közben meg is érkeztek az első olvasói reakciók és további adalékok, katt az alábbi linkekre vagy az Olvasói levelek rovatra.

Lovasrendőrök üldöztek, mert sétáltunk

Már a mérkőzés előtt balhéztak a zsaruk


Állandó a rendőrterror a meccseken



Kuruc.info