A Jobbik Hajdú-Bihar Megyei Választmánya mélységes felháborodással értesült Balmazújváros fideszes polgármesterének azon intézkedéséről, hogy Szegedi Csanádnak, a Jobbik országos alelnökének május 10-ére tervezett kampányrendezvényét kitiltotta a helyi művelődési központból.
Az aktivistáink, mint magánemberek kérték a rendezvény megtartásának helyszínéül a Veres Péter Művelődési Központot, melyet a Tiba István polgármester úr a következő indoklással utasított vissza a mai napon: "Felhívom figyelmüket,  hogy a békés együttélés érdekében olyan rendezvény megtartására önkormányzati intézményben nincs lehetőség, amely a település nyugalmát veszélyezteti, és tönkre teszi a Képviselő-testület és a lakosság eddigi együttműködését."
Szeretnénk felhívni Tiba István figyelmét, hogy a Jobbik számos településen tartott már kampánygyűléseket és lakossági fórumokat a közel és távoli múltban, de egyetlen ilyen rendezvénye sem veszélyeztette a rendezvényeknek otthont adó település nyugalmát, ezeken a rendezvényeinken semmilyen atrocitásra nem került sor. Szintén ki szeretnénk emelni, hogy az EP-választási kampány során a balmazújvárosi polgároktól közel 700 ajánlószelvényt kapott pártunk. Velük is együttműködésre törekszik a polgármester úr, vagy csak a város cigány kisebbségével, akiknek a tavaly augusztus 20-ai rendezvényén felszólalt? Az a rendezvény valóban veszélyeztette a város nyugalmát, mégsem emelte fel a szavát, sőt a nevét adta hozzá.
 
A Jobbik Hajdú-Bihar Megyei Választmánya felszólítja Tiba István Polgármester urat, hogy tartsa be az 1997. évi C. törvényt a választási eljárásról, amely kimondja: "A választási kampány céljára az állami és önkormányzati költségvetési szervek a jelöltek, jelölő szervezetek számára azonos feltételekkel bocsáthatnak rendelkezésre helyiséget és egyéb szükséges berendezést"!
Továbbá felhívjuk tagjaink, szimpatizánsaink figyelmét, hogy nem marad el a balmazújvárosi rendezvényünk, választási gyűlést tartunk a Veres Péter Művelődési Központ előtt (Kossuth u. 18.) május 10-én, vasárnap 18 órától!
Nem hátrálunk meg, mert: MAGYARORSZÁG A MAGYAROKÉ!
 
Kulcsár Gergely
Hajdú-Bihar Megyei Elnök
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Debrecen, 2009. május 7.


Ettől rettent meg a zsideszes polgármester