A Fidesz kormányzati szerepét a választópolgárok több mint 40 százaléka támogatná valamilyen formában, az MSZP választások utáni ismételt szerepvállalásának 17 százalék örülne – derül ki a Forsense–Századvég ezerfős közvélemény-kutatásából, amelyet csütörtökön juttatott el a cég az MTI-hez.
A megkérdezettek 12 százaléka a Jobbikot, az MDF-et 10, az SZDSZ-t 7, az LMP-t 2 százalék említette lehetséges kormánytagként. A Forsense Századvéggel közös választáskutatási programjában december 8. és 17. között végzett közvélemény-kutatásában arra kérdeztek rá, hogy néhány hónappal a választások előtt milyen lehetséges összetételű kormányokban gondolkodnak a különböző választói csoportokhoz tartozók.
A megkérdezettek valamivel több mint fele nevezett meg legalább egy olyan pártot, amelynek részvételét jónak tartaná a 2010-es országgyűlési választásokat követően létrejövő kormányban. A nagy pártok esetében általában a saját szavazói kör több mint 80 százaléka, az érvényes választ adók 90 százaléka említette saját pártját mint a kormányalakításban mindenképpen szükséges szereplőt.
A kisebb vagy rövidebb ideje működő pártok szavazói körében megfigyelhető, hogy jóval kevesebben tudtak közülük válaszolni erre a kérdésre, akik pedig válaszoltak, kiemeltek valamely régebben működő, magasabb társadalmi támogatottságot élvező pártot mint szükséges kormányalakító erőt. Az MDF, az LMP és a Munkáspárt szavazói elsősorban – nagyjából egyharmad arányban – a Fideszt említették.
A legalább egy pártot említők közül a legtöbben úgy gondolták, hogy a Fidesznek egyedül kellene kormányt alakítania. Alacsonyabb, de még így is jelentős volt azoknak az aránya, akik szerint a Fidesznek és a Jobbiknak és esetleg más pártoknak – de semmiképpen sem az MSZP bevonásával – kellene szerepet vállalniuk a következő kormányban. A Fidesz szavazóinak kétharmada nem akar koalíciót más pártokkal. Az MSZP támogatóinak többsége viszont koalícióban gondolkodik, és 15 százalékuk a Fideszt is el tudja képzelni kormányzó partnerként. A Jobbik-szavazók többsége alapvetően Fidesz–Jobbik-kormányt szeretne, csak 12 százalékuk gondolja úgy, hogy a pártnak egyedül kellene kormányt alakítania.
A pártpreferenciával nem rendelkezők egyharmada válaszolt csak a lehetséges kormányzati szereplőkre vonatkozóan. A Forsense szerint a válaszokból kitűnő bizonytalanság mellett az is jól látszik, hogy ebben a választói csoportban sok az MSZP-től eltávolodott, de még mindig inkább baloldali kötődésű szavazó. A válaszadók között az átlagosnál valamivel alacsonyabb volt azok aránya, akik csak tisztán egy Fidesz-kormányt látnának a legjobb megoldásnak, ugyanakkor jóval magasabb volt azok aránya, akik szerint működőképes lenne egy Fidesz–MSZP-kormánykoalíció.
(MTI)