Ismert, a sértett, E. Zsanett az egész eljárás alatt kitartott kezdeti állítása mellett, amely szerint 2007. májusának egyik hajnalán az akkor még létezett Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) járőrei a budapesti Kálvin térnél autójában igazoltatták, vesztegetésre buzdították, mert – szerintük – nem voltak rendben az okmányai.

A rendőrök később személyes szabadságában korlátozták, amikor saját kocsijukba ültették, majd egy nem azonosított sötét mellékutcába vitték, ahol közülük ketten megerőszakolták. E. Zsanettet később hazakísérték a XIII. kerületbe, majd ott pénzt vettek át tőle, s megfenyegették, hogy senkinek nem árulhatja el a történteket.

A fiatal nő feljelentést tett, az ügyet a Budapesti Nyomozó Ügyészség kezdte vizsgálni. A hatóság 2007 decemberében zárta le a nyomozást azzal, hogy az erőszakos közösülés bűncselekménye nem állapítható meg, a vesztegetés nem bizonyított, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény. A döntés ellen a sértett panaszt tett, de azt elutasították.

2008 márciusában a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa bűnösnek mondta ki az öt rendőrt szolgálatban elkövetett kötelességszegés és hivatali visszaélés miatt, amiért a kérdéses hajnalon elhagyták az őrhelyüket. Hármukat pénzbírságra, kettejüket megrovásra ítélték, az erőszakos cselekményeket a testület nem tárgyalta.

E. Zsanett panaszt tett a végzés ellen, de azt elutasították, ezért utolsó lehetőségként a pótmagánváddal élt, az eljárás két éve kezdődött el. Alább közöljük az ügyben elmondott perbeszédek kivonatát.

Tuza Péter, E. Zsanett jogi képviselője többek között hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel, erőszakos közösüléssel, személyi szabadság megsértésével, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással vádolja a rendőröket, és letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A vádlottak védői a rendőrök felmentését kérték. A Zsanett-perben március 8-án, hétfőn hirdet ítéletet a Fővárosi Bíróságon Nyilas Levente által vezetett tanácsa.

Tuza Péter, E. Zsanett jogi képviselője perbeszédének rövidített változata

Egy ismert regény ismert filmváltozatából idézem az alábbi párbeszédet: „Álltam a tárgyalóteremben, mint egy bolond, az a két gazember meg röhögött rajtam. Akkor azt mondtam a feleségemnek: elmegyünk és Don Corleonétól kérünk igazságot. – Miért mentél a rendőrségre? Miért nem jöttél mindjárt hozzám?” – kérdezte a Keresztapa. E. Zsanettnek nem jutott eszébe, hogy egy keresztapához kellene fordulnia akkor, ha igazságot akar. Pedig a mai magyar valóságban egyre többen esküsznek arra, hogy ha az embert sérelem éri, akkor bárhová célszerű fordulni, kivéve az igazságszolgáltatási szerveket. Miért fordulnak mégis oly sokan – köztük E. Zsanett – a büntetőhatóságokhoz?

Ne legyünk naivak! Nem azért, mert bíznak bennük. Azért, mert nincs más választásuk. El kell fogadniuk, hogy az életviszonyaikat alakító jogszabályok alkalmazóira kell bízniuk a sérelmeik orvoslását. És ez így normális. Vagyis akkor lenne normális, ha a bűnüldöző hatóságok ténykedése alkalmas lenne arra, hogy újra bizalmat ébresszen a magyar állampolgárokban. Ez az ügy azonban fordulópontot jelent a rendszerváltozás utáni magyar igazságszolgáltatás történetében. Fordulópontot jelent azért, mert sok évtizeddel visszapörgette az idő kerekét a magyar igazságszolgáltatás régi, alantas és sötét korszakához, visszaidézve az ötvenes évek szellemét. Azt a szemléletet, hogy a hatalomnak mindig igaza van az állampolgárokkal szemben, a hatóságok tagjai pedig egy egyszerű állampolgár igazának érvényesítéséért sohasem vonhatók felelősségre, kivéve, ha azzal nem sérülnek magasabb rendű érdekek.

Mindaddig, amíg csak arról szóltak a híradások, hogy E. Zsanettet öt rendőregyenruhát viselő személy megállította, majd ketten megerőszakolták és még pénz átadására is kényszerítették, addig E. Zsanett áldozat volt. Amíg az elkövetőknek nem volt arca, senki nem vonta kétségbe, hogy amit a sértett mond, igaz. Amikor azonban az álrendőr mese már felvállalhatatlan volt a közvélemény előtt, és kiderült, hogy rendőrökről van szó, mindjárt változott a helyzet: megjelent a példás családapa, a segítő fiú, és az udvarias vőlegény eszményképe. Beindult a hatalom gépezete, a rendszerváltozás utáni igazságszolgáltatás történetében egyedülálló erődemonstráció kezdődött, hogy elvegye a kedvét mindazoknak, akik a mundér sérthetetlenségét kétségbe merik vonni.

...

Ehhez az erődemonstrációhoz azonban nem volt szükség gumibotokra és vízágyúra. Nem primitív eszközökkel, hanem kifinomult módszerek igénybevételével, a nyilvánosságon keresztül próbálták a törvénytelenséget a törvényesség köntösébe bújtatva eladni, a magyarázhatatlant magyarázni, nyilvánvalóan együgyűnek nézve a magyar állampolgárokat. A média jelentős részének segítségével példátlanul gátlástalan, irányított rágalomhadjárat indult ügyfelemmel szemben, amelynek során a hatalom talpnyalói képesek voltak soha nem látott szintre süllyedni azért, hogy a velük szemben támasztott elvárásoknak megfeleljenek.

Ostobábbnál ostobább összeesküvés-elméletekkel próbálták a közvéleményt befolyásolni, értelmetlen magyarázatokat keresve arra, vajon egy szürke kisember miért megy neki a magyar rendőrségnek. Ha visszatekintünk a 2007. májusi időszakra, amikor a vádbeli cselekmény történt, talán megértjük, miért rettegett a rendőrség ettől az ügytől. A 2006. októberétől egyre feszültebbé váló politikai helyzetben a rendőrség fellépései erőteljes indulatokat váltottak ki, a rendőrség általános megítélése jelentősen romlott. Ennek az ügynek a kirobbanása óriási közfelháborodást keltett, amelynek társadalmi hatásai akkor felmérhetetlenek voltak. A hatalom úgy vélekedett, ha néhány rendőri vezető feje lehull, akkor átmenetileg sikerül befogni az emberek száját, sikerül visszafogni az indulatokat. S mivel egyre-másra robbantak ki rendőrökkel kapcsolatos botrányok, bűncselekmények, minden eszközzel arra kellett törekedni, hogy az állampolgárokat meggyőzzék: a rendőrök is követhetnek el bűncselekményt, de nem erőszakolnak. Azt kellett sugallni, hogy ez az ügy nem más, mint egy kitervelt lejárató akció a rendőrséggel szemben, amely mögött kizárólag politikai szándék áll.

A nyomozó ügyészség a Kálvin téri térfigyelő kamerák bekért felvételeiből megállapította, hogy „ezekből egyetlen olyan van felszerelve, amelyen részlegesen látszik a Baross útról a Múzeum körútra haladó forgalom. Az időpontra vonatkozóan a felvételeket megtekintettük, azonban a keresett Chevrolet Spark típusú gépkocsit, illetve a megkülönböztető jelzéssel ellátott szolgálati gépkocsit a felvételeken nem ismertük fel. A kért időszakra vonatkozó felvételeket számunkra a helyszínen kiírni nem tudták, kérték, hogy ez ügyben az Alfa Development Kft.-t keressük meg.”

Ehhez képest a jelenleg rendelkezésre álló kamerafelvétel nyilvánvalóan két kameraállásból készült, és két felvételt tartalmaz, nem pedig egyet. Ugyanakkor jó lenne tudni, mi a magyarázata annak, hogy amikor az ügyészek először látják a felvételt, nem ismerik fel a rendőrautót és a sértett autóját, később pedig már igen. Ami álláspontom szerint elfogadhatatlan: az ügyészség ahelyett, hogy azonnal lefoglalta volna a felvételt, s akár szaktanácsadó bevonásával intézkedett volna a kiírásáról, otthagyta az azt készítő cégnél az irodaházban.

A 2008 decemberében kihallgatott dr. Simonyi Endre igazságügyi műszaki szakértő kimondja, hogy a kamerafelvételeken szereplő, rendszertelen kimaradások, „ugrások” nem magyarázhatók mással, mint hogy a felvétel manipulált. Biztos vagyok benne, hogy nem sok olyan ügy volt még a magyar igazságszolgáltatás történetében, amelynek során a nyomozó hatóság által kirendelt szakértő arra a bizonyítékra, amelyet a hatóság fontosnak, s főként objektívnek tart, azt merte volna mondani, hogy manipulált. Minden tiszteletem a szakértő úré azért, mert ebben az ügyben is volt bátorsága kimondani a véleményét. Azt a szót, hogy manipulált, a kamerafelvételekkel kapcsolatban csak egyféleképpen lehet értelmezni: valaki a kamerafelvételeket szándékosan és tudatosan meghamisította.

Mi bizonyítja, hogy a sértett elszállítását követően valóban erőszak történt? A vádlottak és védőik a sajtón keresztül azt próbálták belesulykolni a közvéleménybe, hogy erre aztán semmiféle bizonyíték nincs. Hogy miféle bizonyítékra gondoltak, ami szerintük elegendő lenne az erőszakos közösülés bizonyításához, azt nem sikerült megtudni, de igyekeztek túlmisztifikálni azt, hogy mi szükséges a kétséget kizáró bizonyításhoz. Pedig az erőszakos közösülés bizonyításához pontosan olyan bizonyítékok szükségesek, mint bármilyen más ügyben. Hát valóban el kellene hinnünk a vádlottaknak és védőiknek, hogy ha egy erőszakos közösülés megtörténtét senki sem látta, nem készült róla videofelvétel, vagy nincs DNS-minta, akkor más módon a cselekmény nem bizonyítható? Mert ennek a Legfelsőbb Bíróság számos eseti döntése ellentmond, számos olyan ügyben állapítanak meg bűnösséget, ahol ilyen bizonyítékok nem állnak rendelkezésre.

Ilyen logika mentén az erőszakos közösülést alig néhány esetben, annak kísérletét pedig sohasem lehetne bizonyítani. A nyomozás során dr. Lászik András és dr. Csete Klára adott DNS-szakértői véleményt. A vélemény röviden úgy foglalható össze, hogy a sértett ruházatán nem találták meg a vádlottak DNS-ét, a vádlottak ruházatán pedig nem találták meg a sértett DNS-ét, a rendőrautóban megtalált szőrképletek pedig sem a vádlottaktól, sem a sértettől nem származhatnak. Mit bizonyít ez? Semmit. Ezt még a Budapesti Nyomozó Ügyészség is leszögezi a nyomozást megszüntető határozatában, sőt nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy mire a rendőrautót átvizsgálták, addigra az autó takarításakor a szőrképleteket eltávolíthatták.

Miután ez a DNS-szakértői vélemény megszületett, amelynek eredményéről én egyébként először a sajtóból értesültem, felkértem a GENETECH Kft. részéről Egyed Balázs DNS-szakértőt igazságügyi szakértői vélemény elkészítésére. Egyed Balázs szakvéleményének leglényegesebb megállapítása, hogy „a szakvéleményben leírt és alkalmazott vizsgálati módszerek nem alkalmasak arra, hogy a kirendelő határozatban feltett kérdésekre teljes körű és kielégítő választ lehessen adni”.

Ezt a szakértői véleményt csatoltam a Budapesti Nyomozó Ügyészségnek és indítványoztam, hogy más szakértőt rendeljen ki a DNS-vizsgálat elvégzésére. Miután ez az indítványom elutasításra került, megkerestem a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézetet, amelynek a részéről Woller János és dr. Pádár Zsolt adott igazságügyi szakértői véleményt. Szakvéleményük lényege akként foglalható össze, hogy a kirendelt szakértő által „alkalmazott vizsgálati stratégia és módszer a tudomány jelen állása szerint nem a legmegfelelőbb eljárás a nyomozó hatóság által feltett kérdések megnyugtató formában történő megválaszolására”. A szakvéleményt csatoltam és indítványt tettem a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézet kirendelésére, azonban ezt az indítványomat is elutasították.

Felmerül a kérdés, hogy miért nem engedte a Budapesti Nyomozó Ügyészség elvégezni az újabb DNS-vizsgálatot. Ugyancsak felmerül a kérdés, hogy a Fővárosi Bíróság miért nem rendelte ki Egyed Balázs, Woller János, dr. Pádár Zsolt igazságügyi DNS-szakértőket, és miért vonta be az eljárásba DNS-szakértőként a Budapesti Nyomozó Ügyészségnek a sértett elleni felfüggesztett büntetőügyben szakvéleményt adó dr. Bajnóczki Istvánt, aki ekkor még az igazságügyi szakértők névjegyzéke szerint DNS-szakértőként nem is volt bejegyezve.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség kirendelése alapján a nyomozás során elsőként dr. Görög Éva igazságügyi pszichológusszakértő vizsgálta a sértettet. Megállapítása szerint a sértett által elmondottak nem tekinthetők abszolút élményszerűnek. Elmondhatom, hogy nekem a szakértő asszony személye abszolút élményszerű lesz, mert az ő szakértői szereplését ebben az ügyben nehéz lenne elfelejteni. Már az írásbeli szakértői véleményének előterjesztésekor észrevételeztem, hogy a szakértő összekeverte az elsőrendű vádlottat az egyik tanúval, hiszen azokat a tulajdonságokat, amelyekkel a sértett a terheltet jellemezte, a szakértő asszony az említett másik férfira vetítette rá. Szakértői véleményében lényegesen túllépett kompetenciáján, hiszen bizonyítékokat, mégpedig tanúvallomásokat értékelt.

Kiindulási alapja az volt, hogy azok a volt osztálytársak, akik E. Zsanettre vonatkozóan a vallomásukban hetet-havat összehordtak, bizonyosan igazat mondanak, s ha a sértett elmondása az ő nyilatkozatukkal ellentétes volt, akkor megállapította, hogy a sértett hazudik. Ezt egyébként a szakértő nem is titkolta, hiszen amikor a tárgyaláson azt a kérdést intéztem hozzá, hogy felmerült-e benne, amikor összehasonlította a volt osztálytársak és a sértett vallomását, hogy esetleg nem a sértett hazudik, ezt a választ adta: „Miért merült volna fel bennem?”

A sértett jogi képviseletében még a nyomozás során megbízást adtam prof. dr. Bagdy Emőke igazságügyi szakértőnek arra vonatkozóan, hogy a sértett pszichológiai vizsgálatát végezze el. A professzor asszony hétféle vizsgálati módszert alkalmazott, amely kétséget kizáró eredményt hozott, eszerint a sértettet szexuális erőszak érte. Bagdy Emőke azért, mert a Budapesti Nyomozó Ügyészség a szakvéleményét figyelmen kívül hagyta, visszaadta szakértői igazolványát, így a tárgyaláson a bíróság már tanúként tudta kihallgatni, szakértői véleményét pedig okirati bizonyítékként tudja értékelni. A professzornő a szakma szabályainak maradéktalan betartásával adta meg véleményét, és azt a vádlottak védői nem voltak képesek eredményesen támadni. A bíróság dr. Kovács József igazságügyi szakértőt rendelte ki az ellentétes vélemények feloldása érdekében, ő Bagdy Emőkéhez hasonlóan arra a következtetésre jutott, hogy a sértettet szexuális erőszak érhette, s megállapította, hogy a sértett nem konfabulál, nem fabulál és nem szimulál.

Ennek az eljárásnak E. Zsanett sértett számára, s rajta keresztül minden magyar állampolgár számára üzenete volt. Csak az a kérdés, vajon valóban jól értettük-e? Jól értettük-e, hogy egy büntetőügy nyomozása során természetes, hogy több szakértői kirendelő határozat, amely ellen a sértett is panasszal élhet, akkor érkezzen meg a sértetthez és képviselőjéhez, amikor a szakértői vélemény már rég elkészült? Jól értettük-e, hogy nincs abban semmi kivetnivaló, ha a szakértői véleményekről az újságokból értesülünk, s csak azután kapjuk meg azokat? Jól értettük-e, hogy egy hatóság által kirendelt szakértő minden szankció nélkül kiindulhat abból, hogy a sértett eleve hazudik? Jól értettük-e, hogy elfogadható az, hogy amikor megérkezik a nyomozást megszüntető határozat a Budapesti Nyomozó Ügyészségtől 2007. december 10-én azzal, hogy ellene 8 napon belül panasszal élhetünk, de aki a panaszt elbírálja, a Fővárosi Főügyész még a 8 napot sem várja meg, kiáll a nyilvánosság elé, és a megszüntető határozat mellett sorol érveket? Jól értettük-e, hogy egy erőszakos közösülés sértettjének az eljárás során korlátok nélkül lehet a múltjában vájkálni és a szexuális életén csámcsogni? Ha igen, akkor nem marad érvünk azokkal szemben, akik Don Corleonéhoz mennek az igazságukért, mert azt mondják, hogy míg Don Corleone legalább a saját szabályrendszerét szigorúan betartja, addig ez a magyar igazságszolgáltatásról korántsem mondható el.

Végezetül felteszem a kérdést, hogy a meglévő bizonyítékok birtokában öt utcaseprőt, öt segédmunkást, öt romát, vagy öt hajléktalant felelősségre vonnának-e? Mert a rendőrökre ugyanazok a törvények vonatkoznak, mint rájuk.

Hagyjuk Don Corleonét, inkább nézzük a tényeket – kezdte védőbeszédét az elsőrendű vádlott, T. Péter ügyvédje, Sári Zoltán. A jogász szerint a pótmagánvádas bizonyítás elhúzódása csak E. Zsanettnek kedvezett, aki így menekül a mostani per idejére felfüggesztett, hamis vád miatt indított eljárás elől. A védő nem tágított korábban hangoztatott álláspontjától, amelynek értelmében a fiatal nőnek védekeznie kellett volna, ha valóban támadás éri. Sári Zoltán szerint a dulakodás, erőszak nyomait nem fedezték fel a sértetten az orvosszakértők, s ez az ő szavahihetőségét kérdőjelezi meg. A jogász álláspontja az, hogy a vádlottak vallomásai az egész pótmagánvádas eljárás alatt mindvégig megegyeztek, azok egy irányba mutattak, egy történetet mutattak be. Megemlítette a nyomok rögzítését is, kiemelve, hogy E. Zsanett ujjlenyomatait nem találták meg a rendőrautóban a szakértők. Azt, hogy a nő valaha is abban a járőrkocsiban ült volna, semmivel nem tudta alátámasztani – mondta. Az ügyvéd szerint az ügyben egyetlen pszichológus szakember véleményét szabad elfogadni, Görög Éváét, s kijelentette: az öt vádlott védekezését el kell fogadnia a bíróságnak. Sári Zoltán védence felmentésére tett javaslatot Nyilas Levente tanácsa előtt.

Teljes egészében vitatja a pótmagánvádló állításait a másodrendű terhelt F. Zsolt védője, Soltészné Nagy Katalin, aki szerint a Tuza Péter által felsorolt valamennyi bűncselekmény tényállása hiányzik a bizonyításból. Véleménye szerint E. Zsanett ellentmondásos személyiség, és annak megfelelően is viselkedett az egész eljárás alatt. A jogász pszichopata vonásokkal jellemezte perbeszédében a sértettet. Soltészné is felhívta a figyelmet, hogy csak a Tuza által többször kifogásolt két szakértő, Görög Éva, és Bajnóczki István véleményét szabad komolyan venni a bizonyításban. Az ügyvédnő szintén védence felmentését kérte a bíróságtól.

A harmadrendű vádlott, R. Gábor védője, Magyar György szerint Tuza Péter kísérletet tett a képtelenség bizonyítására. Magyar kijelentette: az öt rendőr nem csinált semmi törvénybe ütközőt, s azt kérte, bűncselekmény hiányában mindannyiukat mentse fel a bíróság, valamint a kétéves eljárás összes költségét a pótmagánvádlóval fizettesse meg. Az ügyvéd értelmezésében E. Zsanettnek a nyomozáskor sokat keresett póthajától az eljárás eljutott a pótmagánvádig, s abból végül egy pótszínjáték lett. Mint fogalmazott: ebben az ügyben komoly szakember pironkodva vett részt. Magyar György szerint E. Zsanett alapvető problémája az volt, hogy viszonzatlan érzelmeket táplált egy fiatalember iránt, s mivel nem talált meghallgatást, azzal akart üzenni szerelmének: lám, neked nem kellettem, öt rendőrnek meg igen. Magyar kiemelte: az egyenruhások életét tönkretette az eljárás, védence azóta született gyermekét erőszakos rendőrgyerekként gúnyolják az óvodában. Az ügyvéd szerint a nyomozó hatóság teljes munkát végzett, ezért szükségtelen volt a pótmagánvád. Magyar György érdekes mondattal zárta mondanivalóját: a Zsanett-ügy üzenete az, hogy ezentúl a hasonló bűncselekmények áldozatai a jövőben nem mernek majd a hatóságokhoz fordulni segítségért.

A negyedrendű terhelt, B. Gergely védője egy hógolyóhoz hasonlította a Zsanett-ügy kezdetét, amely végül lavinává duzzadt. Miklós Árpád szerint a bűncselekmények megtörténte teljesen logikátlan, életszerűtlen, azok a kvázi sértett tobzódó fantáziájának eredményei. Az ügyvéd szintén ragaszkodott az említett Görög Éva és Bajnóczki István szakértői véleményéhez, szerinte az előbbit cáfoló Bagdy Emőke nyilatkozatait nem szabad figyelembe vennie a bíróságnak. Miklós Árpád védence felmentésére tett javaslatot a bíróságnak.

Somfainé Vajda Ágnes az ötödrendű I. Tibor védelmében kijelentette: a pótmagánvádas eljárás a sajtó fizetett hirdetéseként működött, de véleménye szerint nem érte meg a ráfordítást. Egy ország ismerte meg legapróbb részleteiben az érintettek magánéletét – ecsetelte a jogász. Somfainé kijelentette: nem tudni, E. Zsanett miért nem tett azonnal feljelentést az őt ért sérelem miatt, de hogy a tárgyalóteremben ülő rendőrök nem erőszakolták meg, az szinte biztos. Az ügyvédnő szerint Tuza Péter elhangzott perbeszédét nem tartalomra, hanem oldalszámra fizették. A védő I. Tibor felmentését kérte a bíróságtól.