Azonnali vizsgálatot rendelt el Bajnai Gordon az izraeli légerő szerdai magyarországi gyakorlatával kapcsolatban, amelyről a Magyar Nemzet számolt be. A HM szóvivője azt mondja: a Honvédelmi Minisztériumnak előzetesen semmilyen információja nem volt az izraeli katonai gépek érkezésével kapcsolatban. A repülési engedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóság adta ki. Az izraeli nagykövet azt közölte: nem kémrepülők jártak Ferihegyen.
Ez a hivatalos, nyilvánosságnak szánt verzió. Az "MR1" és az MTI lakossági tájékoztatása alább folytatódik, fenntartással kezelendő.
Ez a hivatalos, nyilvánosságnak szánt verzió. Az "MR1" és az MTI lakossági tájékoztatása alább folytatódik, fenntartással kezelendő.
A Magyar Nemzet szerint a két repülőgép az izraeli légierők felségjelzéseit viselte, valamint védett járatként szerepelt az európai légiirányításban. A Honvédelmi Minisztérium szóvivője csütörtök délelőtt azt közölte: a tárcának előzetesen semmilyen információja nem volt az izraeli katonai gépek érkezésével kapcsolatban.
Polcz Kornélia, a Nemzeti Közlekedési Hatóság szóvivője tudatta: ők adták ki a repülési engedélyt, előzetes külügyi egyeztetéseket követően, a hatályos jogszabályok alapján. „Ebbe az ügybe nem kívánunk mélyebben belefolyni” – tette hozzá. A Kossuth Rádió megkeresésére a Külügyminisztériumban azt mondták: ők csak közvetítőként játszottak szerepet az átrepülés lebonyolításában.
Korábban is történt ilyen
Nem kémrepülők jártak szerdán Ferihegyen, a két izraeli gép egy szokásos rutinfeladatot látott el, korábban is történt már ilyen – mondta a történtekről Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet. Az izraeli légierő gépei a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól kaptak engedélyt a szokásos rutinfeladat végrehajtására, a gyakorlatnak megfelelően a magyar Külügyminisztériumot is bevonták a folyamatba – hangsúlyozta Aliza Bin-Noun. A rutingyakorlatban Budapest mellett a bolgár Várna is szerepelt – tette hozzá.
Az MTI azon kérdésére, hogy pontosan milyen rutinfeladatot hajtottak végre a gépek, a nagykövet azt mondta: nem tudja megmondani a gyakorlat célját és pontos időpontját sem, mert nincs beavatva a részletekbe. A nagykövetség feladata mindössze az, hogy engedélyeket kérjen a hatóságoktól ilyen esetekben - tette hozzá.
Aliza Bin-Noun szerint nem véletlenül jelent meg a hír a csütörtöki Magyar Nemzetben, e mögött Izrael-elleneség állhat – vélekedett.
Az izraeli sajtóban és rádióban semmiféle hír nem látott napvilágot az történtekről. A két diplomáciai jelzést használó izraeli gép ferihegyi útjával kapcsolatban az izraeli külügyminisztérium szóvivője annyit mondott, hogy nincs semmiféle hozzáfűznivalójuk a magyar hatóságok által közöltekhez, amelyek szerint a gépek engedélyek birtokában, szabályosan használták Magyarország légterét.
Bármit képesek lehallgatni
A Ferihegy fölött átrepülő kémgépeket elektronikus porszívónak szokták becézni, ugyanis több száz kilométeres távolságból képesek lehallgatni minden elektromágneses sugárzást. Legyen az mobiltelefon, wifi, rádió- vagy radarjel. Egy ilyen repülőgép több mint nyolcvanmillió dollárba kerül. Az izraeli légierőnek összesen három ilyen gépe van.
Nincs ok pánikra – mondta több, neve elhallgatását kérő haditechnikai szakértő az MR1-Kossuth Rádiónak, akik szerint nem rendkívüli esetről van szó, hiszen egyrészt a gépeknek volt átrepülési engedélyük, másrészt nemcsak az izraeli, hanem például az amerikai légierő repülőgépei is állandó vendégei Ferihegynek.