Folyamatosan szennyezték a patakot, mégis működhetett a Magyar Alumínium Zrt.

Májusi felvételek az ajkai timföldgyár vöröiszap-tározója környékéről - az évek során kipusztult és elszáradt fák, bokrok jelezik a szivárgó vörösiszapot

Évek óta gyilkolja a Torna-patak élővilágát a lúg, érdemi intézkedések mégsem történtek – tudta meg a FigyelőNet Kovács Lászlótól, a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság veszprémi szakaszmérnökségének vezetőjétől. A szakember elmondta, hogy már a zagytározó építésén, a nyolcvanas években történt egy kisebb gátszakadás, de akkor Kolontárt nem érte el a kiömlő anyag.


Legutoljára pedig két éve érkezett a gyárból nagy töménységű lúgos szennyezés a patakba, elpusztítva ezzel az élővilágot. „Akkor a gyár laborja kénsavval semlegesítette a lúgot” – tette hozzá Kovács László. Az eset kapcsán a Magyar Alumínium Zrt. azzal védekezett, hogy újfajta, Boszniából származó bauxitot használtak a régi technológiával, és az egyik hatalmas keverőtartályból kiforrt, kihabzott az anyag – ami így belefolyt a patakba.



Úgy tudni, a szakembereknek rendszeresen ezer köbméterszám kell iszapot kimerni a Torna-patakból, de mindig csak a MAL gyára alatt, ennek ellenére a gyár egészen hétfőig zavartalanul működhetett.
A lap kereste a Magyar Alumínium Zrt. illetékeseit is, ahol – tárgyalásokra hivatkozva – visszahívásokat ígértek.
(FN nyomán, képek: Hírszerző, FN)