Számtalan olyan anyagot hoztunk már le, amelyből kiderül, hogy nemcsak a rendőröket, a tanárokat is sok esetben kirúgják, ha cigányra mernek kezet emelni. (Fordított esetben meg még egy rohadt letöltendőt sem osztanak ki a korcsoknak, ahogy arról már szintén számolatlanszor beszámoltunk.) Az alábbi történet is hasonló: a büdösork, miután tört-zúzott, a foglalkozáson se fért a bőrébe, verekedett, kardozott. Az őt lecsillapítani szándékozó pofon miatt meg egyenesen feljelentette a tanárt, akit aztán az iskola vezetése is meghurcolt.

Ez Cigányisztán 2011-ben – miközben minden másik országban minimum jól elkerítik a korcsokat, a jobb helyeken elveszik tőlük az állampolgárságot és jól elüldözik a fenébe, a legjobbakban meg (nagyon helyesen) egész egyszerűen lelövik őket, mint a veszett kutyákat, ha „csínytevésen” érik. Mindez az EU-ban – például kapásból itt, Szlotákiában (cikk ITT). Csak nálunk van ez az elképesztő rajvédelem – még a Fidesz-kormány állítólagos rendcsinálása után is...

Ráadásul olyan tanárról van szó, aki, idézzük, „köztiszteletben álló pedagógus a városban; tanítványai rendszeresen országos helyezéseket érnek el a szakmai versenyeken.” És még egy ilyet is kicsinálnak ezek a rohadékok... Miért hagyjuk ezt, emberek?
Jellemző, hogy a rajvédelem zászlóshajója (lásd pl. Miklósi Gábor [„Valahol megint felsír egy [cigány]gyerek” stb.] vagy Munk Veronika ["Egyszerűen tökfej ez a Pásztor?!" stb.] örökbecsűit), a zsIndex az MTI-átvételt szó szerint lehozta, „csupán” a „roma” szót cenzúrázta ki belőle. Emiatt az anyagból egyáltalán nem derül ki, hogy megint a cigányok randalíroztak, verték be az üveget, majd csináltak ki egy köztiszteletben álló tanárt. Hiába, tudják a zsIndexesek, hogyan védjék a kedvenc kisebbségüket...

Megpofozta diákját egy tanár Hajdúböszörményben
Pofon ütött egy szakoktató egy diákot a hajdúböszörményi Veres Ferenc szakiskolában, a tanintézetben vizsgálatot indítottak az ügyben - mondta Ficsor László, az önkormányzat jegyzője.

A roma tanuló szülei a hétfőn történt eset miatt panaszt tettek az iskolában, de a fenntartó önkormányzathoz nem érkezett bejelentés. Az oktató elismerte, hogy pofon ütötte a 11. osztályba járó kőműves tanulót - jegyezte meg Ficsor László. Az MTI tudósítója a helyszínen megtudta, hogy a tanuló néhány nappal korábban ököllel bezúzta az iskolában a tűzoltókészülék szekrényét, amikor is megsérült a keze.

Az ominózus pofon elcsattanása előtt pedig a kőműves gyakorlaton egyik társával vízmértékkel verekedtek, kardoztak és azt a szakoktató kérésére, felszólítására sem hagyták abba. Az oktató egyébként köztiszteletben álló pedagógus a városban; tanítványai rendszeresen országos helyezéseket érnek el a szakmai versenyeken.
(MTI)